Grosics Gyula (Dorog, 1926. február 4. – Budapest, 2014. június 13.) a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett magyar labdarúgó, az Aranycsapat kapusa, 86-szoros magyar válogatott. A sportsajtóban elterjedt beceneve „Fekete párduc” volt (ő volt az első kapus, aki fekete mezt vett fel a pályán).Grosics Gyula , sportmuzeum.hu
Pályafutása
Labdarúgóként Tizenhárom évesen a Dorogi AC csapatában kezdte sportpályafutását, amely meglehetősen érdekes körülmények között indult. A dorogi futballcsapat 1940-ben az éppen soron következő idegenbeli bajnoki mérkőzésre igyekezett indulásra készen, amikor kiderült, hogy nem áll a csapat rendelkezésére kapus, ugyanis a háború miatti állandó harckészültség következtében a sorköteleseket egész hétre a laktanyákba vezényelték és csak hétvégére kaptak kimenőt. Az akkori dorogi sportolók közül többen, köztük a labdarúgócsapat mindkét kapusa érintett volt. Korábban minden mérkőzésre elengedték őket, azonban azon a hétvégén egyikük sem térhetett haza. A csapatnak már indulnia kellett volna. Több játékos már fenn ült a teherautón, amely szállította őket, miközben a fiatal Grosics a szokásos vasárnap délelőtti misére indult, de a templom előtt betért a sporttelepre. A fiút szülei papnak szánták, aki az egyházi elfoglaltságok mellett a dorogi utánpótláscsapat tagja is volt, és ha csak tehette, idejét a sporttelepen töltötte. Gyakran volt labdaszedő is a felnőttek edzésein és mérkőzésein, így nem volt teljesen ismeretlen a felnőtt csapat tagjai és vezetői előtt. Az idő sürgette már a csapatot és jobb híján az arra tévedt Grosics személyén tűnődtek, aki még csak 15 éves volt, amikor Pfluger Dezső, aki a humornak sem volt soha híján, leszólt a teherautó platójáról: „Ha nincs pap, jó a ministráns is!”http://labdabiztos.blog.hu/2011/02/04/fekete_parduc_85 A velős megállapításában minden benne volt, ugyanis Papnak hívták a dorogiak első számú kapusát, Grosics pedig ministráns volt a helyi templomban. Az ifjú doroginak azonban nem csak a kora okozott fejtörést a vezetőknek, hanem az is, hogy nem rendelkezett kellő kapusmúlttal vagy tapasztalattal. A vezetőedző ezek ellenére magára vállalta a teljes felelősséget Grosics bevetéséért, amiről biztosította a frissen a felnőtt csapatba avanzsált új kapust is. A mesébe illő történet azzal teljesedett ki, hogy a dorogiak biztos győzelmet arattak és innentől fogva elindult Grosics Gyula páratlanul sikeres labdarúgó-kapusi pályafutása is. Ennek tulajdonítható, hogy Grosicsból sportoló és nem lelkész lett, amiben Pfluger „Fifa” nem kis szerepet játszott.
1943 és 1947 között a Dorogi AC játékosa volt. Csapatával 1944-ben imponáló eredménnyel nyerték meg a bajnokságot a Nemzeti bajnokság harmadik vonalában. Ugyanebben az évben a Magyar Kupában elődöntős, 1945-ben pedig a sikeres osztályozóval az NB I-be jutottak. Az 1945-1946-os évadban újonc létükre a 12. helyen végeztek az eredetileg 28-as mezőnyben. A következő évadban azonban szerencsétlenül kiestek az első osztályból, miután a Győrrel pontazonossággal végeztek, de jobb gólaránnyal a zöld-fehérek maradhattak benn az NB I-ben.Petrik-Péntek: A Dorogi Bányász SC 75. éves Jubileumi Emlékkönyve - Labdarúgók fej. 1943-47-ig.
1947-től a MATEOSZ illetve Teherfuvar kapuját védte. 1950-ben került a kor sztárcsapatához, a Budapesti Honvédhoz, amely akkoriban az Aranycsapat legendás játékosainak a gyűjtőhelye volt.
A helsinki olimpián (1952) a győztes magyar válogatott tagja volt. Három világbajnokságon (1954, 1958, 1962) szerepelt a kifutásairól is híres kapuvédő.
Háromszoros magyar bajnok volt, 390 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, 1947 és 1962 között 86 alkalommal volt a válogatott kapusa.
Részese volt az évszázad mérkőzésének nevezett 6:3-as londoni diadalnak. Később az 1954-es berni világbajnoki döntő ezüstérmese lett. Az 1954-es berni csatavesztés után a harag őt is utolérte.
Máig tisztázatlan okokból hazaárulással vádolták, s kis híján a börtönben végezte. Pestről száműzve a Tatabánya kapujában folytathatta, ahol 1963-ig játszott. 1964-ben abbahagyta a labdarúgást, mert nem engedték, hogy a Ferencvároshoz igazoljon.
Sportolóként nemcsak abban volt úttörő, hogy fekete mezt húzott, hanem abban is, ahogyan kapusként irányította a védelmet és szinte az egész csapatot. Szinte negyedik hátvédként szerepelt és indította a csapattársakat.
A válogatottban bélyegkép|<center>Grosics 1953-ban Grosics 1948 és 1954 között a veretlen magyar válogatott állandó kezdő kapusa volt. A Budapesti Honvéd színeiben játszott és 1952-ben a Helsinki olimpián olimpiai bajnok lett a magyar válogatottal. Az 1954-es svájci világbajnokságon mindenki magyar győzelemmel számolt. Az 1956-os forradalom leverése után szétesett az Aranycsapat, de Grosics több csapattársával együtt az itthon maradás mellett döntött. A válogatott kapusa maradt, de egy évre eltiltották a pályától. Később szerepelt az 1958-as és az 1962-es világbajnokságon is. Eredményei A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség statisztikái szerint 1954 és 1962 közt Grosics 21 FIFA-tornán játszott meccsen védte a magyar válogatott kapuját (ebben 15 nyert meccs volt és két döntetlen). A világbajnokságokon játszott 11 meccsen 17 gólt kapott, a hat világbajnoki selejtezőn hatot, az öt olimpián játszott meccsen pedig csak kétszer tudták bevenni a kapuját.
A legtöbb gólt egy meccsen belül az 1954-es világbajnokság csoportmérkőzésein a németek ellen játszott találkozón kapta. Ezt a meccset Magyarország 8:3-ra nyerte, hogy aztán a döntőben óriási meglepetést okozva 3:2-re kikapjon a németektől. Grosics 3 gólt kapott az 1962-ben Budapesten Hollandia ellen vívott, döntetlenre zárult meccsen is.
Grosics 86 válogatott szereplését tekintve (amiből 59 barátságos mérkőzés) ritka volt a kudarc: 59 győztes, 14 döntetlen és csak 13 vesztes mérkőzésen védett, összesen 96 gólt kapott, miközben csapata 258 gólt rúgott. Ez meccsenként 1,12 gólt jelent, ami azokban a mainál sokkal gólgazdagabb időkben alacsonynak számít. Először 21 évesen állt a válogatott kapujába, 1947-ben Albánia ellen, utoljára 36 éves korában, 1962-ben (Jugoszlávia ellen), a két találkozó közt 15 év és 55 nap volt.Grosics Gyula (válogatott statisztikák)
Edzőként Edzőként dolgozott Tatabányán, Salgótarjánban, a KSI-nél és Kuvaitban is. 17 esztendeig, nyugdíjba vonulásáig volt a Volán Sport Club elnöke, ahol a futballélet egyik vezérszónoka lett, aki már a hetvenes évek végén megannyiszor figyelmeztetett a sportág morális csődjére.
Családja Édesapja dorogi bányász volt. Első felesége, Bagoly Tünde egy református lelkipásztor lánya volt. Sógora Bagoly Bertalan labdarúgó volt.Nemzeti Sport, 2020. augusztus 31. (118. évfolyam, 229. szám) Első házasságából két, a másodikból egy lánya született, öt unokája és hét dédunokája van. A hatodik dédunokája a halála előtt 130 perccel született. Az első házasságából származó két lányának, Juditnak és Tündének összesen három gyermeke – két lány, egy fiú – és hét unokája – két lány, öt fiú – van. A második házasságából származó lányának, Edinának egy fia és egy lánya van. Edinától megtudhattuk, hogy „az első gyermeküket azért keresztelték Kiss-Grosics Tamás Gyulának, mert Gyuszinak csak lányai voltak, de így lesz valaki, aki továbbviszi a legendás nevet”. A Grosics család igen népes, több férfi rokon viseli a nevet, főként a család eredeti származási helyén, Dél-Magyarországon. Egész életében hazaszerető, nemzeti érzelmű ember volt.
A diktatúrákhoz való viszonya 1949 tavaszán néhány csapattársával külföldre szeretett volna disszidálni , de az ÁVH lebuktatta és az Andrássy út 60-ba szállította. A szökési kísérletet követően két évig nem lehetett válogatott.http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20140613-elhunyt-grosics-gyula.html Grosicsot 1954-ben, az elvesztett vb-döntő után őrizetbe vette a kommunista diktatúra titkosrendőrsége, ezúttal a vád hazaárulás és kémkedés volt. Az 1956-os forradalom alatt ismét elhagyta az országot, de később hazatért. Hazatérését követően többé nem játszhatott a Honvéd színeiben.
Politikai szereplése Később a politikai életben is feltűnt, 1990-ben az MDF színeiben indult az országgyűlési választásokon, de nem jutott be. Később még egyszer megmérettette magát, de nem nyert, így hamar kiderült, ez nem a neki való terep. Tevőlegesen nem, de jelenlétével haláláig részt vett a politikai életben. 2009-ben politikai okokból visszautasította Budapest díszpolgári címét.
Betegsége 2008-ban többször intenzív osztályra került, kilyukadt a tüdeje, illetve tüdőgyulladást kapott, de sikeresen megoperálták.http://www.nemzetisport.hu/cikk.php?cikk=169349http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20080624-grosics-gyula-ismet-korhazban.html
Tiszteletmérkőzése a Ferencvárosnál Grosics Gyulát 2008-ban szimbolikusan leigazolta a Ferencvárosi TC és 2008. március 25-én a klub kezdőcsapatában lépett pályára az angol másodosztályú Sheffield United ellen.Grosics Gyula a Fradiban (youtube.com video)
Sikerei, díjai Klubcsapatokkal Kispest, majd Honvéd: Magyar bajnok (3): 1950-ősz, 1952, 1954 Magyar bajnoki ezüstérmes (2): 1951, 1953
A válogatottal Magyarország: Balkán-bajnokság (1):1947 Olimpiai-bajnok (1): 1952 Európa Kupa-győztes (1): 1953 Világbajnoki-ezüstérmes (1): 1954 Világbajnokság-negyeddöntő (1): 1962 Világbajnoki-csoportkör (1): 1958
Könyvek Így láttam a kapuból; feljegyzések alapján írta Maros László; Sport, Bp., 1963 (Színes sportkönyvtár) Grosics Gyula–Alberti József: Kapusiskola; Sport, Bp., 1965 Batta György: Tizenöt sportriport. Grosics, Bozsik stb.; Madách, Bratislava, 1973 Bocsák Miklós: A Grosics-villa titka; Sport, Bp., 1986 Fekete párduc a nemzet szolgálatában. Grosics Gyulával beszélget Benkei Ildikó; Kairosz, Bp., 2007 (Magyarnak lenni) Kő András: A Grosics. 1-től 1-ig; Apriori International, Székesfehérvár, 2007
Díjai, elismerései Magyar Népköztársasági Sportérdemérem ezüst fokozat (1951) A Magyar Népköztársaság kiváló sportolója (1951) az Év sportolója – 1952 Munka Érdemrend (1953) A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1954) hatszor választották be az aktuális év világválogatottjába négyszer jelölték Aranylabdára, s mind a négy alkalommal a legjobb tíz között szerepelt A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1993)http://www.opten.hu/opten/light/torvtar/me-szemelyi-hirek-207252.html 1995 MOB olimpiai érdemrend 1999-ben beválasztották a világ valaha élt tíz legjobb kapusa közé Újbuda díszpolgára (2000)https://keruletunk.ujbuda.hu/keruletunk/diszpolgarok A Dorogi FC Örökös Tagja (2001) Dorog város díszpolgára (2001)Dorogi lexikon, p. 105 Szent István-díj (2007) Magyar Szabadságért díj (2008) Prima Primissima díj (2009) Budapest díszpolgára (2009) Dorog, Tatabánya és Budapest XI. kerületének díszpolgára Felcsúti Labdarúgó Akadémia tiszteletbeli elnöke 2009 az FTC leigazolt labdarúgója A Nemzet Sportolója (2011)http://sporthirado.hu/cikk-labdarugas-buzanszky_es_grosics_a_nemzet_sportoloja-46971 Csik Ferenc-díj (2013)
Statisztika Mérkőzései a válogatottban
Emlékezete 2008 novemberében a kelenföldi Budai Sport Általános Iskola vette fel a nevét 2009. májusban megalakult a róla elnevezett Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia.http://www.magyarkurir.hu/?m_op=view&id=27370 2011. november 25-én a londoni 6:3-as győzelem évfordulóján MÁV 470 010-4 számú Siemens Taurus mozdonyára az Aranycsapat tagjaként Grosics Gyula is felkerült. A vállalat így állított a legendás csapatnak emléket. Grosics Gyula Gyermektorna a Sportiskola SE szervezésében Nevét viseli a tatabányai stadion és a Grosics Gyula Kapusiskola. 2018. június 15-én felavatták egész alakos szobrát Újbudán Szegeden a Szent Gellért Fórum előtt őrködő impozáns fekete párduc szobor Grosics Gyulát szimbolizálja. A szegedi Szent Gellért Fórum lelátóin sorakozó ülőhelyek között elszórtan megjelenő fekete székek Grosics Gyula emlékét idézik.
Jegyzetek
Források
(Online )
További információk Papnak szánták, világklasszis kapus lett belőle – Százéves lenne ma a Fekete Párduc Magyar Nemzet, 2026. február 04.