Ordódi és alsólieszkói Ordódy Lajos (Nagymálas, 1852. február 12. – Kiskereskény, 1910. október 19.) közgazdasági író.
Élete Ordódy Sándor (1813–1870) és Ivanits Júlia (1828–1899) második gyermekeként a köznemesi Ordódy családba született. Gazdasági irányú tanulmányai befejeztével előbb a kolozsmonostori majd a magyaróvári gazdasági intézet tanársegéde lett. 1881-ben az Országos Gazdasági Egyesület titkárává választották, ami minőségében a Budapesti Központi Tejcsarnok Szövetkezet egyik kezdeményezőjeAz orsz. magy. gazdasági egyesületből. A tejszövetkezetről. Földmivelési Érdekeink 10. évfolyam 51. szám, 1882. december 18. (arcanum.com) volt. 1884-ben az egyesület berkein belül megalapította a Gazdasági Könyvkiadó Vállalatot. 1888-tól három éven át egyesületének már az elnöki tisztét töltötte be. Jelentős munkásságot fejtett ki a gazdasági szakirodalom terén. Önállóan megjelent művei mellett a Gazdasági Lapok tulajdonosa, valamit a Borászati Lapok szerkesztője is volt.
Főbb művei A magyarországi állattenyésztők kalauza (Budapest, 1884) A szőlő trágyázása (Budapest, 1894)
Családja 1883-ban feleségül vette székhelyi Mailáth Gizellát (1863–1906), két gyermekük született:
Irén (1884-?); férje: mérei Vajda Aladár (1880–?) László (1889–1915) gazdasági író, honvédhuszár
Jegyzetek
Források Révai nagy lexikona (XIV. kötet, MONS-OTTÓ) Ordódy Lajos családfája
Kategória:1852-ben született személyek Kategória:1910-ben elhunyt személyek Kategória:Kereskényiek Lajos Kategória:Magyar közgazdászok