Nagy Jenő (Nagyszeben, 1891. december 15. – Marosvásárhely, 1980. május 8.) erdélyi magyar gyógyszerész, gyógyszerészeti szakíró.

Életútja

Középiskoláit szülővárosában végezte; a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen szerzett gyógyszerészeti oklevelet (1914). Az I. világháború után 1920-ban Marosvásárhelyen magánpatikát nyitott Szent György gyógyszertár néven. Az 1920-as évektől kezdve a Romániai Általános Gyógyszerész Egyesület erdélyi és bánsági kerületében a Maros-Torda, Kis-Küküllő, Csík, Udvarhely megyék szervezeteinek ügyvezető alelnöke. Elsőként szerkesztette Molitorisz Pállal együtt a háromnyelvű Gyógyszerészek Zsebnaptára első három évfolyamát (1921-23). A gyógyszertárak államosítása (1949) után a marosvásárhelyi CFR-patika létrehozásával bízták meg, amelyet nyugdíjazásáig (1969) vezetett. A Marosvásárhelyi Sport-Egyesület alapító tagja.

Díjak, elismerések

Gyógyszerészeti tevékenységéért a Szegedi Orvostudományi Egyetem arany (1964), gyémánt (1974) és vas oklevelet (1979) adományozott számára.

Források

További információk

Tamás Miklós: A gyógyszerészet megjelenése és fejlődése Erdélyben 1512-től 1920-ig, különös tekintettel a Barcaságra, valamint Udvarhely, Csík és Háromszék megyékre. Budapest, 1990. Tankó Attila, Péter Mihály szerk.: Adatok a romániai magyar orvosok és gyógyszerészek munkásságáról. Genersich Antal Emlékkönyv. Budapest-Marosvásárhely, 1994.

Kapcsolódó szócikkek

Gyógyszerészeti szakirodalom Erdélyben

Kategória:1891-ben született személyek Kategória:1980-ban elhunyt személyek Kategória:Romániai magyar gyógyszerészek Kategória:Romániai magyar szakírók Kategória:Nagyszebeniek Kategória:Magyar gyógyszerészeti szakírók