Pápa Miklós (Budapest, Terézváros, 1907. december 8. – Budapest, 1977. február 22.) jogász, természetjáró, turisztikai szakíró.
Életpályája
Pápa Miksa (1880–1930) szatócs, fűszerkereskedő és Andreazzi Karolina Katalin (1883–?) gyermekeként született. Tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, ahol 1937-ben jogi doktorátust szerzett.
1970-től a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum kereskedelmi részlegének igazgatója volt.
Már ifjúkorában elkezdett érdeklődni a természetjárás és az ahhoz kapcsolódó területek: természetvédelem, műemlékvédelem, helytörténet, néprajz iránt.
1925-ben jelent meg első cikke az Ifjúsági Testnevelés című lapban. Több száz cikket publikált folyóiratokban és napilapokban, rendszeres szerzője volt a turista szaklapoknak, a Magyar Turista Életnek, a Természetjárásnak, a Turistának, a Turista Magazinnak. Tíz éven át szerkesztette a Meteor évkönyveket, és szerzője volt a Budai-hegyek útikalauz több kiadásának, mely közül az 1982-es kiadásúnak halála miatt már csak társszerzője lehetett. bélyegkép|Emléktáblája a Remete-szurdokban
Hirdette az erdészek, vadászok és turisták közti barátságot, szorgalmazta a tudományos szervezetek és a természetjáró szervezetek közötti együttműködést. Megalapozta az alföldi természetjárást, az ottani turistautak kialakítását. Harcosan kiállt a Budapest melletti Remete-szurdok védelméért, ami miatt egykori egyesülete a KPVDSZ Vörös Meteor itt helyezte el emléktábláját, és a szurdokon átvezető utat róla nevezték el dr. Pápa Miklós útnak, mely egyben az Országos Kéktúra egyik résztávja.
Felesége Gáspár Katalin Ida volt, akit 1939. szeptember 8-án Budapesten, a Terézvárosban vett nőül.
Művei
Budai hegyek útikalauz (Budapest, Sport, 1956; 2. bővített kiadás: Budapest, Sport, 1957) Budai-hegység útikalauz (harmadik, bővített kiadás, Budapest, Sport, 1966) Természetbarátok az erdőkért. A Társadalmi Erdei Szolgálat jubileumi évkönyve (Budapest, 1972) Budai-hegység útikalauz. Budapest, Sport, 1982. (A könyvet Pápa Miklós és Dénes György írták. Dénes György szerkesztette.)
Díjai, elismerései
Szocialista Kultúráért (1973)Művelődési közlöny, 1973. november 1. (21. szám)
Jegyzetek
Források
Dénes György: In memoriam Dr. Pápa Miklós 1907–1977, Dr. Boros Ádám 1900–1973. In: Pápa Miklós – Dénes György: Budai-hegység útikalauz. Bp. Sport Kiadó, 1982. 7, 254. old. Neidenbach Ákos – Pusztay Sándor: Magyar hegyisport és turista enciklopédia. Bp. 2005. 352. old. –: Budai-hegység turistatérkép, Cartographia, Budapest, 2011,
Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar természetjárók Kategória:1907-ben született személyek Kategória:1977-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar jogászok Kategória:Magyar szakírók Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek