A Mr. Milliárd (eredeti cím: Mr. Billion) 1977-ben bemutatott amerikai kaland-filmvígjáték, melyet saját és Ken Friedman forgatókönyvéből Jonathan Kaplan rendezett. A főbb szerepekben Terence Hill és Valerie Perrine látható. Ez volt Hill első hollywoodi szerepe, illetve Redfield utolsó filmje – a színész még a bemutató előtt elhunyt.
Az Amerikai Egyesült Államokban 1977. március 3-án mutatták be a mozikban a 20th Century Fox forgalmazásában. Magyarországon két szinkronos változat készült: az elsőt 1995. március 9-én adták ki VHS-en, a másodikat 2001. augusztus 20-án az RTL Klubon tűzték műsorra.
Cselekmény Guido Falcone római autószerelő hírt kap róla, hogy dúsgazdag nagybátyja elhalálozott, és teljes vagyonát őrá hagyta. A végrendeletében azonban kikötötte, hogy unokaöccsének húsz nap múlva jelentkeznie kell az örökségért San Franciscoban.
Guido útnak indul, ám hogy érdekesebb legyen az út, repülőgép helyett vonaton, hajón és lóháton utazik, ráadásul a végén ejtőernyővel akar megérkezni. Egy csinos nyomozónő, valamint számos kétes alak is bonyolítja hősünk útját az örökségig, akik nem bánnák, ha netán nekik sikerülne megkaparintani a vagyont.
Szereplők Szerep Színész Magyar hang 1. szinkron 2. szinkron Guido Falcone Terence Hill Rubold Ödön Rátóti Zoltán Rosie Jones Valerie Perrine Götz Anna Farkasinszky Edit John Cutler Jackie Gleason Dobránszky Zoltán Gruber Hugó Duane Hawkins Slim Pickens Pataky Imre Papp János Leopold Lacy William Redfield Rosta Sándor Tarján Péter Clayton T. Winkle ezredes Chill Wills Bodor Tibor Horkai János Bernie Dick Miller Balázsi Gyula T.C. Bishop seriff R. G. Armstrong Simon György
Egy 2002-es TV2 interjúban Ujréti László elmondta, hogy felkérték a film újraszinkronizálására, de azt visszautasította az életkora miatt. Ez történt három másik filmjével is. Ezeknél a filmeknél Rátóti Zoltán szinkronizálta Terence Hillt.
Jegyzetek
További információk
Mr. Milliárd a Spencerhill oldalon Mr. Milliárd a Terence Hill oldalon
Kategória:1977 filmjei Kategória:Amerikai akcióvígjátékok Kategória:Amerikai kalandfilmek Kategória:20th Century Fox-filmek Kategória:InterCom-filmek Kategória:San Franciscóban játszódó filmek