Octave Feuillet [ejtsd: föjé] [magyarosan néhol: Feuillet Oktáv] (Saint-Lô, 1821. augusztus 11. – Párizs, 1890. december 29.) francia regény- és drámaíró. Az irodalomelméleti írásokban általánosan használt ragadványneve „a családok Musset-je” (Musset des familles).„Egy gyakran használt szép kifejezés nagyon jól összefoglalja O. Feuillet szerepét és természetlátását, amelyet akkor használtak először, amikor feltűnt (az irodalomban), azt mondták, hogy ő a „Családok Musset-je” (Musset des familles). Feltehetően Jules de Goncourt használta először rá, majd Paul de Saint-Victor hozta forgalomba szélesebb körben. Ez a kifejezés mintegy »megkeresztelte« Feuillet-t a Scènes et Proverbes gyűjteményes művének első útján.” – írta róla Sainte-Beuve, és hozzátette a fiatalabbak kedvéért, hogy e megnevezés a korban elterjedt Musée des familles havilappal való összhangzásból eredő bonmot. M. Sainte-Beuve, Charles-Augustin (1804-1869): Octave Feuillet. Scenes et proverbes. — Scenes et comedies. Histoire De Sibylle, etc. In: Nouveaux Lundis, Lundi 6 Avril 1863. 13–14. p. Lásd: Nouveaux lundis par Sainte-Beuve, Charles-Augustin (1804-1869) 5. kötet, Michel Lévy frères (Paris), 1866. 1–41. p. 260px|thumb|Arcképe az Hebdomadaire Paris-Théâtre újság 1876. évi 172. számában. 260px|thumb|A Párizs 16. kerületében lévő Octave-Feuillet utca táblája. 260px|thumb|A Lycée Octave-Feuillet Párizsban.
Családja Apja, Jacques Feuillet (1788–1858), jónevű ügyvéd volt, majd Manche megye elöljáróságának főtitkára és első elnöke a Manche megyei Mezőgazdasági, Régészeti és Természettudományi Társaságnak (la Société d’agriculture, d’archéologie et d’histoire naturelle du département de la Manche), aki a júliusi monarchia nagypolitikájában is karriert futhatott volna be, ha nem lett volna idegileg túlérzékeny.François Guizot szavaival: „sans ses diables de nerfs” (idegeinek ördögei nélkül). Edmund William Gosse: Feuillet, Octave. The Encyclopaedia Britannica: a dictionary of arts, sciences, literature and general information. 11. kiadás. 10. kötet. Cambridge, 1910. 304. oldal Édesanyja Agathe Françoise Adélaïde Jeanne Dubois (1795–1835) volt. Testvérei: Eugène (kb.1819–1891), Anna (1825–1860) és Paul (1831–1871) voltak.
Octave Feuillet 1851. március 25-én vette feleségül Valérie Marie Elvire Dubois-t (1832–1906) Saint-Lô-ban. Gyermekeik: André Marie (1852–1859); Jacques Marie (1857–1888) és Richard Louis (1862–1942) voltak.A család adataira forrás: Geneanet.org Megtekintve 2020-10-08
Életútja Octave is örökölt valamennyit apja idegi ingerlékenységből, de kisebb mértékben, bár — miután anyja korán meghalt —, apjuk egyedül nevelte őket. A párizsi Nagy Lajos Líceumba küldte, ahol kiválóan tanult, s apja diplomatának szánta. 1840-ben azonban hazautazott, és bejelentette, hogy inkább irodalmár lesz. Jacques Feuillet erre felháborodva kitagadta őt.
Visszatért Párizsba, ahol újságírásból tartotta fenn magát, és „Désiré Hazard” álnéven együtt írtak regényt és színdarabokat Paul Bocage-zsal, akivel a Nagy Lajos Líceumban osztálytársak voltak, s aki Bocage (1799–1863) híres színész unokaöccse volt. Tolluk alól több sikeres mű, többek között színpadokon előadott darab került ki: a Grand Vieillard (A nagy öreg, regény (1845), ez a Le National politikai és kulturális napilapban jelent meg 1845-ben folytatásokban, Échec et mat, (Sakk-matt) ötfelvonásos komédia, az Odéonban 1846-ban játszották; Palma, ou la nuit du Vendredi saint, (Palma, avagy a nagypéntek éjszakája) négyfelvonásos dráma, 1847-ben játszották a Porte-Saint-Martin Színházban; la Vieillesse de Richelieu, (Richelieu öregkora) ötfelvonásos komédia, 1849-ben játszották a Comédie-Française-ben; York, zenés bohózat, 1852-ben a Palais-Royalban játszották.
Három év után, a sikert látva, apja megbocsátott, és ettől kezdve járadékot fizetett neki. Ezután Feuillet már kényelmes és független életet élhetett Párizsban, és kiadta korai regényeit.
1845-ben lépett fel Le grand vieillard (A nagy öreg) című regényével (társszerzőségben), melyet 1846-ban Le fruit défendu (A tiltott gyümölcs), Le conte de Polichinelle (Polichinelle meséje), majd a Diable à Paris (Ördög Párizsban) néhány dramatizált jelenete követtek. 1848-tól kezdve a Revue des deux Mondes-ban közölt több proverbe-et„...az '50-es években, kezdte Feuillet művelni a színműírásnak különösen Musset és Mérimé Prosper óta fölkapott faját, az úgynevezett »proverbe«-et (proverbe dramatique), az apró, egy-egy fölvonáskára terjedő drámai forgácsokat, melyek annyira kedveznek a francia elmésség és szellem, különösen pedig a társalgásbeli virtuozitás kifejtésének. A válság, A fehér haj, a Pro et contra, A tudor, A tiltott gyümölcs, Az arany kulcs fölötte kedves ily drámai apróságok, melyek külön összegyűjtve is megjelentek 1853-ban”. Feuillet Oktáv nekrológja a Vasárnapi Ujság 1891. évi 2. számában. 18. oldalKülön drámai műfaj is sarjadt a közmondásokból: a XVII–XVIII. századi francia szalonokban terjedt el a proverbe dramatique [drámai közmondás], az általában egyfelvonásos színdarab, amely egy-egy közmondásra épült, és annak igazságát igyekezett bizonyítani. Tinta Blog, Tinta Könyvkiadó, 2019. 12. 24. és vígjátékot, novellát és regényt: Le pour et le contre, (Pro és contra) 1848; La partie de dames (Dámajátszma) 1850; La clef d'or (Az arany kulcs), L'ermitage (A remetelak), 1851; La fée (A tündér), 1854; Bellah (1850). E korai kisebb drámai művei, melyek Scènes et proverbes és Scènes et comédies cím alatt (Párizs, 1852 és 1854) vannak összegyűjtve, a maguk nemében mesterművek.
Eközben apja szellemi és fizikai hanyatlása miatt 1850-ben annak kérésére visszaköltözött Normandiába, Saint-Lô-ba, s a viszonylagos elszigeteltségben megnősült, elvette unokatestvérét, Valérie Dubois-t, Saint-Lô polgármesterének lányát, aki szintén írói vénával rendelkezett,Valérie Dubois (1832–1906) emlékíróként és regényíróként is ismertté vált. s a száműzetésnek felfogott körülmények között zsenialitása még jobban kibontakozott. Ekkor érte el első határozott sikerét 1850-ben, amikor kiadta a korábban a Revue des deux Monde-ban megjelent Bellah című regényt, és elkészítette a La Crise (Krízis) című vígjátékot. Mindkettőt újranyomtatták a Revue des deux Mondes című rangos kiadványból, amelyben számos későbbi regénye is megjelent. Más művek is elismertek voltak, mint a La Petite Comtesse (1857), Dalila (1857) és az Egy szegény ifjú története (Le Roman d’un jeune homme pauvre) regénye, amely nagyon népszerű volt (1858).
Arra kényszerítve, hogy az apja által fenntartott szomorú légkörben éljen, Feuillet idegösszeroppanást kapott Saint-Lô-ban, amelyet felesége és anyósa segítettek legyőzni. 1857-ben megengedte magának, hogy Párizsba menjen, azon célból, hogy a Dalila című művének színpadi próbáját vezesse. Kimagasló sikere volt. A következő évben ugyanezt tette az Egy szegény ifjú története színpadi próbáinál is, így éppen nem tartózkodott otthon, amikor apja 1858-ban meghalt.
Ekkor Feuillet és családja azonnal Párizsba költözött, és a Második Francia Császárság kedvelt szerzőjévé vált. Darabjait a Compiègne-i palotában, az udvartartás időszaki tartózkodási helyén is előadták, még a nyilvános bemutató előtt, így 1858. november 24-én az ötfelvonásos Le Roman d’un jeune homme pauvre darabját, 1863. november 13-án az ötfelvonásos Montjoye vígjátékát, 1864. november 27-én az egyfelvonásos Le cheveu blanc vígjátékát, sőt egy alkalommal Eugénia francia császárné Madame de Pons szerepét játszotta Les Portraits de la Marquise (A marquisné arcképei) című darabjában.Leveaux, Alphonse (1810-1893): Le théâtre de la cour à Compiègne pendant le règne de Napoléon III. Tresse, Párizs, 1882–1885. 213 oldal.
Később következtek: L'histoire de Sybille (Szibill története), 1862; Monsieur de Camors (Camors gróf), 1867; Julia de Trécœur (1872); Un mariage dans le monde (Nagyvilági házasság), 1875; Les amours de Philippe (Philippe szerelmei), 1877; Le journal d'une femme (Egy asszony naplója), 1878; Histoire d'une Parisienne (Egy párizsi nő története), 1881 és La morte (A halott), 1886. Ezeket a regényeket nagyobb részt drámákká is feldolgozta, de írt több eredeti darabot is, mint Dalila (1853, 1857), Montjoye (vígjáték 1863); L'acrobate (1873) stb.
De a fővárosba való visszatérés iránti lelkesedés gyorsan megszűnt. Legidősebb fia 1859-ben bekövetkezett halála után elhagyta Párizst, mert egészségi állapota hanyatlott, és visszaköltözött Normandia nyugalmába. A család régi kastélyát eladták, de vett egy „Les Paillers” nevű házat Saint-Lô egyik külvárosában, a rue Saint-Pierre-en, nagyon közel a szülőhelyéhez, a rue Saint-Georges-hoz. Tizenöt évig itt élt „rózsái közé temetve”, s csak egy-két téli hónapot töltött Párizsban.
1862-ben a Francia Akadémiába választották, majd 1868-ban a fontainebleau-i palota könyvtárosává tették, ahol minden évben egy-két hónapig laknia kellett. Az írást sem hagyta abba, ekkor készítette el nagysikerű Histoire de Sibylle című színművét (1862).
1863. augusztus 14-én a francia Becsületrend tiszti fokozatát nyerte el.Octave Feuillet Francia becsületrenddel kapcsolatos iratai a LÉONORE adatbázisban.
1867-ben elkészítette Monsieur de Camors remekművét, 1872-ben pedig a Julia de Trécœur-t. 1888-ban 31 évesen meghalt második fia is, Jacques-Marie,Párizs Városi Levéltár Adatbázisa, Elhunytak, 17. kerület. 1883–1892, Décès, 17 D1M9 891 - 10. oldal. 1888-ban elhunyt fia és maga is bejegyezve egymás után. Megtekintve 2020-10-09 ekkor megfogadta, hogy többé nem ír, mégis két év múlva közreadta utolsó könyvét, az Honneur d'artiste (1890) című regényt.
A császárság bukása után, 1870-től egyre hanyatlott, az utolsó éveit, a Saint-Lô-ban lévő „Les Paillers” házuk eladása után, szüntelen vándorlásban töltötte depressziója és egyre súlyosbodó süketülése miatt. 1890. december 29-én hunyt el Párizsban. Temetése 1891. január 3-án történt meg Saint-Lô köztemetőjében, de előtte (a kívánsága szerint bebalzsamozott) holttestét felravatalozták Párizsban a Brémontier utca 6. szám alatti Saint-François-de-Sales templomban, ahol január 1-jén fél 12-kor nagy tömeg búcsúzott tőle. Mint a francia Becsületrend tisztjének, katonai tisztelgés is kijárt neki, melyet fia, Richárd Feuillet, a dijoni helyőrség gyalogos hadnagya vezényelt, s a Comédie-Française, a Drámai Szerzők és Zeneszerzők Társasága, a közoktatási és a képzőművészeti miniszter képviselete, a francia akadémia és közvetlen munkatársai mondtak beszédet.Le Rappel, directeur gérant Albert Barbieux, Éd. Párizs, 1891. január 2. 2. p. Felesége 15 évvel élte túl.
Feuillet félúton áll a romantikusok és a realisták között. Híres volt világos, emelkedett életfelfogásáról, a női karaktereinek értő ábrázolásáról, a szereplők lelki világának és érzéseinek elemzéséről, valamint kiváló, visszafogott, de szellemes prózai stílusáról.
1891-ben, a Vasárnapi Ujságban megjelent Nekrológja szerint később: „Színműveivel hiába ostromolta a színpadokat, azok az érdemes írót, megillető tisztelettel ugyan, de félretették, ami őt rendkívül elkeserítette, úgyhogy utóbb már üldözésről panaszkodott.”Feuillet Oktáv nekrológja a Vasárnapi Ujság 1891. évi 2. számában. 19. oldal
A századfordulón több művét játszották Magyarországon is, s bár a Petőfi Társaság Koszoru című kritikai közlönyében már több, néhol negatív kritikát is írtak drámáiról (így pl. az 1886. évi január 26-i, Nemzeti Színházban előadott, Egy párisi regény című darabjáról),Rl. írói monogrammal jelölt szerző az „Egy párisi regény” című ötfelvonásos színműről. Koszoru. A Petőfi-Társaság heti közlönye 1. (1883 / 5. szám) 70–72. oldalak regényeit folyamatosan fordították magyarra, és jelentették meg. Ábrányi Emil a Budapesti Napló, 1900. évi május 19-i számában a Nemzeti Színház „Juliette válópöre” című Feuillet darab premierje kapcsán ironikusan írta le Feuillet-nek az irodalmi ízlés változása miatt elfoglalt helyét (általában kifogásolva a színház darabválasztását):