Dezsőffy Rajz Katalin (Budapest, 1963. szeptember 29. –) magyar szinkronrendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. Korunk legsokoldalúbb és legtöbbet foglalkoztatott rendezője. Neki köszönhető a Jim Carrey–Kerekes József páros kialakítása, az Amadeus, a Star Wars vagy a Rémálom az Elm utcában filmek magyar változata.

Pályaképe 1963. szeptember 29-én született. A Madách Imre Gimnázium irodalom-dráma tagozata elvégzése után nem nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, de Mezei Éva szinkronrendező (korábban tanára) által lehetőséget kapott filmvágóként dolgozni a Pannónia Filmstúdióban. 1 év után szinkronrendező-asszisztensként kezdett el dolgozni 1983-ban, ezt művelte 7 évig Csákány Márta, majd Vajda István mellett, és később a Mafilm műtermeiben kezdett el asszisztenciát vállalni majd szinkront rendezni 1992-ben. Művészetében kialakított egy pszichológiai - " emberkezelési" formát a színészekkel, amely a műfaj "zsenijévé" avatta. Dolgozik Személyi és Életvezetési Tanácsadóként is. Fontosnak tartja a magyar nyelv ápolását, művelését, ismerését, erre ösztönzi és tanítja ifjú tanítványait. Pályáján kitanulta a vágó és a hangmérnöki feladatokat is, így gyakorlatilag multifunkcionalitást élvez munkájában. Jelenleg a Mafilm Audio Kft. címzetes, 2007-től SDI Sun stúdió állandó szinkronrendezője. A Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés-színész osztályát tanítja beszéd-hang és szinkrontechnikára.

1994-ben hozzáment korábbi kollégájához, Fék György Balázs Béla-díjas hangmérnökhöz. 1995-ben született meg első gyermekük András, majd 2004-ben Marcell.

Fontosabb filmek (Filmszinkron rendezéseinek száma 2000 fölött található)

10 dolog, amit utálok benned A csábítás elmélete A gonosz csábítása A három testőr A jövő kezdete A kábelbarát A kárhozat útja A kárhozottak királynője A kék lagúna A Minden6ó A párizsi diáklány A Sakál árnyéka A szerelem erejével A szerelem hálójában A Thomas Crown ügy (1999) A vizesnyolcas Ace Ventura 2 - Hív a természet Adatrablók Átkozott boszorkák Die Hard 2 - Még drágább az életed! Egy ágyban az ellenséggel Egyenesen át Egyik kopó, másik eb Erin Brockovich - Zűrös természet Halálos fegyver 2. (szinkron változat 1.) Halálos fegyver 2. (szinkron változat 2.) Halálos fegyver 3. (szinkron változat 1.) Halálos fegyver 3. (szinkron változat 2.) Halálos fegyver 4. (szinkron változat 1.) Ház a tónál Hóbarát Hullámhegy Ismeretlen hívás Jég veled! Kísérleti gyilkosság Kőbunkó Közös többszörös Made in America Megérzés Micsoda nő! Miről álmodik a lány? Nagy durranás Ősz New Yorkban Penge 2 Rossz társaság (2002) Scooby-Doo - A nagy csapat Showgirls Szabadság, szerelem Szentivánéji álom (1999) Szökésben (1994) Több mint testőr Tökéletes világ Tűzoltó kutya Vagány nők klubja Válás francia módra Váltságdíj Velem vagy nélküled Yamakasi - A modern idők szamurájai

Sorozatszinkronok Adam Sandler's Eight Crazy Nights Azok a ’70-es évek Conan , a detektív Csillagkapu Fiúkkal az élet Gyilkos elmék Korra legendája Slayers Smackdown Sok sikert, Charlie! Star Trek Szeretők (BBC) True Jackson, VP Vészhelyzet X-akták SpongyaBob

Források Magyarszinkron ISzDb Z-rádió archívum

Kategória:1963-ban született személyek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Élő személyek