Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni (Budapest, 1912. szeptember 8. – Budapest, 2014. február 15.) magyar nyelvtanár,a Színház- és Filmművészeti Egyetemen oktató, férje, Radnóti Miklós hagyatékának rendezője, őrzője, közrebocsátója. 110px|bélyegkép|Sírja a Fiumei úti sírkertben (41-2-44)
Életpályája Dr. Gyarmati (Guttmann) Dávid Dezső (1873–1941) országgyűlési gyorsíró és Weisz Aranka leányaként született. 14 éves korában ismerte meg Radnóti Miklóst, akivel 1935. augusztus 11-én kötött házasságot Budapesten, a Terézvárosban,Budapest VI. ker. polgári házassági akv. 1389/1935. folyószám. s a Pozsonyi út 1. számú házban béreltek lakást.
Gyarmati Fanni és Radnóti Miklós levelezése, amely Radnóti Miklós szegedi egyetemi éveire és munkaszolgálatainak idejére esik, ma már forrásértékű dokumentum.
Férje halála után a nyilvánosságtól visszavonultan gondozta Radnóti hagyatékát, illetve a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára lett: versmondást, francia és orosz nyelvet tanított. Sosem ment többé férjhez, özvegységét csaknem hetven évig őrizte.
A nyilvánosságtól elzárkózott, csupán a Népszabadságnak adott interjút 1962. január 21-én, melyben többek között úgy nyilatkozott, hogy „a fasizmus elnyelte az életünket”. Rádióban, televízióban nem szerepelt.Elhunyt Radnóti Miklósné Népszava, 2014. febr 15. 10:25 Radnótiról nem írt, a férje nevét felvevő intézmények ünnepségein sem jelent meg, csupán a hagyatékhoz kapcsolódó ügyek intézésével foglalkozott.Meghalt Radnóti Miklósné Index, 2014. 02. 15.
Elismerései Több évtizedes oktatói munkásságáért és Radnóti Miklós hagyatékának közrebocsátásáért 2009 decemberében A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést vehette át Sólyom László köztársasági elnök megbízásából Hiller István oktatási és kulturális minisztertől. Hajlott korára való tekintettel (97 éves volt ekkor) Hiller István Gyarmati Fanni lakásán adta át a kitüntetést. E lakás még mindig ugyanaz a lakás, amelyben férjével, Radnóti Miklóssal élt, még mindig kint van a lakáson férje, Dr. Radnóti Miklós névtáblája. 99. születésnapján a Kohányi Társaság köszöntötte 9 szál sárga rózsával (Gyarmati Fanni kedvenc virága), s egyben a Kohányi Társaság örökös tiszteletbeli tagjának jelölték Gyarmati Fannit tekintettel arra, hogy mindaz a humanizmus, amelyet Radnóti Miklós költészete és a hozzá hű feleség képvisel, egyezik a Kohányi Társaság eszményeivel.
1999-ben a XIII. kerület,Díszpolgárok 1999 majd 2005-ben Budapest díszpolgára lett kiváló pedagógiai munkásságáért, valamint Radnóti Miklós életművének, irodalmi hagyatékának gondozásáért és őrzéséért.Átadták a Budapest Díszpolgára címet, a Pro Urbe és a Budapestért díjakat – épülettár.hu, 2005. november 17.
Videó Gyarmati Fanni 100 éves: köszöntő
Kötetek Radnóti Miklós: Napló; sajtó alá rend. Radnóti Miklósné, utószó, jegyz. Melczer Tibor, szöveggond. Melczer Tibor, Székely Sz. Magdolna; Magvető, Budapest, 1989 Radnóti Miklós. Fényképek; összeáll. Bókay László; Osiris, Budapest, 1999 Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló, 1935–1946, 1–2.; sajtó alá rend. Ferencz Győző, Nagy Zsejke, jegyz., utószó Ferencz Győző; Jaffa, Budapest, 2014 Árnyékban éles fény vagy. A Radnóti házaspár fényképei; vál., szerk., jegyz., utószó Krähling Edit; Jaffa, Budapest, 2016 Különben magyar költő vagyok. Radnóti Miklós levelezése I.; sajtó alá rend. Bíró-Balogh Tamás; Jaffa, Budapest, 2017
Jegyzetek
Források Radnóti Miklós felesége, Fifi néni 97 éves Isten éltesse! Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni ma ünnepli 100. születésnapját – delmagyar.hu, 2012. szeptember 8. Meghalt Radnóti Miklósné (index.hu)
Kategória:1912-ben született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar nők Kategória:Budapest díszpolgárai Kategória:Radnóti-díjasok Kategória:Apáczai Csere János-díjasok Kategória:Budapestért díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Századik életévüket betöltött magyarok Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Radnóti Miklós Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek Kategória:Magyar költők múzsái Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei