Hidvári Imre (Dömsöd, 1945. március 5. – Kazincbarcika, 2019. november 25.) magyar költő, író, okleveles mérnök, középiskolai tanár.
Élete Középiskolai tanulmányait okleveles gépésztechnikus végzettséggel zárta, majd a Nehézipari Műszaki Egyetemen elvégezte a vegyipari gépészeti gépészmérnök szakot. Második diplomáját a budapesti vegyészmérnöki karon szerezte: okleveles korróziós szakmérnök lett. 1982-ben pedig megszerezte a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán a harmadik egyetemi végzettséget jelentő mérnöktanárit.
Technikusként a Tiszai Vegyi Kombinátnál és a Tüzeléstechnikai Kutatóintézetnél dolgozott, később hét hónapig műtősként a miskolci Honvéd Kórházban (jelenleg: Szent Ferenc Kórház). Az egyetem után mérnökként helyezkedett el, 1970-től a Borsodi Vegyi Kombinát dolgozója. Itt ötszörös kiváló mérnök címet szerzett, majd Budapesten az Országos Alkotó Ifjúság Kiállításán miniszteri dicséretet kapott.
1977-től nyugállományba vonulásáig (2008. január 3.) a kazincbarcikai Irinyi János Középiskolában tanított, ahol ifjúságvédelmi felelősként és a diákmozgalmat segítő pedagógusként is számítottak rá. Évekig az "IDÖK", Irinyi Diákönkormányzati, Diákjóléti, Oktatási és Sport (Közhasznú) Alapítvány kuratóriumának elnökeként tevékenykedett. A Kazincbarcikai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KKEF) és a Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma (KEF) munkájában is részt vett.
Évekig az Észak-Magyarország napilap külső munkatársa volt, felelős szerkesztője a Kazincbarcikai Fiatalnak, évekig a Kazincbarcikai Közélet alapító szerkesztő bizottságának a tagja, a Balegyenesnek a főszerkesztője. Közreműködött a szocialista városok lakói számára szervezett országos vers- és novellaíró pályázatok lebonyolításában.
A gyermekek oktatása-nevelése érdekében végzett kiemelkedő munkájáért 2007-ben Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel jutalmazták.
2015 nyarán egyik szervezője és alapító tagja a kazincbarcikai Mezey István Művészeti Központban megalakuló Kazinci Klubnak.A Kazinci Klub Facebook-oldala 2016 tavaszától a klub irodalmi folyóiratának, az Ő-szülő Kikeletnek főszerkesztője. A 2018 júniusában megjelenő lapban (III. évfolyam 2. szám) ő volt a bemutatkozó alkotó.
2019-ig önzetlen támogatója és mentora volt a borsodi fiatal tehetségeknek.
Művei Szakító próba - antológia (szerkesztő) (Kazincbarcika, Szakító Próba Antológia Egyesülete, 1993) A borítót és a grafikákat Mezey István készítette. Szakító próba (MEK) Széki emlékeim (Kazincbarcika, 1998) Hidvári Imre: Széki emlékeim (MEK) Sajátságos kör a körben (1998) Éneklő fegyverek (Dráma két felvonásban) (2004) Az Irinyi János Szakközépiskola és Kollégium története dióhéjban (2004) Forrás voltam (Kazincbarcika, 2010) A grafikákat Spitzmüller Szandra Tímea készítette. Adok (2006) Tört kövek (2006) Kővirág (2004–2005) Körben (2001) Dátumok Nevenincsben (Kazincbarcika, 2011) Ikerkönyvek 1-2. címmel is. (1. köt.) (2. köt.) Nulladik típusú emlékezés (A mi egyetemünk) Dekád (Kazincbarcika, 2013)Eseményfotók - Hidvári Imre: Dekád című könyvének bemutatója (Kazincbarcika, Egressy Béni Művelődési központ, 2013. 04. 17.) Ajándék Kazincbarcikának – 60 - antológia (szerkesztő) (Kazincbarcika, 2015, fotók: Fodor Péter, borítógrafika: László Erzsébet) Az Ajándék Kazincbarcikának - 60 című antológia adatlapja a Moly oldalán Lélekvetés - antológia (felelős kiadó, főszerkesztő, alkotó) (Kazincbarcika, Kazinci Klub, 2018) A Lélekvetés kötet adatlapja a Moly.hu oldalán
Az általa lektorált kötetek 1998-ban szerkesztette és tördelte Czifra János: Alku nélkül című kötetét. Szőke Lajos: A szerelem utcasarkainInformáció a kötetről az antikvarium.hu oldalán () című könyvét ő tipografálta, korrektúrázta és lektorálta 2002-ben.
Könyvbemutatói 2005-ben mutatta be Labancz Attila (Zachar Rita rajzaival illusztrált) Árnyék és fény című könyvét. 2006-ban az Egressy Béni Művelődési Központban ajánlotta az olvasók figyelmébe Szegedi Tamás András: Bujaság húrjain című kötetét. Kiss Simon Gergő: KÉRDÉS/JELEK című művét 2008 januárjában mutatta be az Egressy Béni Művelődési Központban, majd Berentén 2008. január 30-án.
Elismerései Pedagógus Szolgálati Emlékérem (2007) SZAKE Életmű-díj (Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület, 2016. március 19.)Életmű-díj (fotó) A Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma Civil díja – posztumusz (2020)Átadták a Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma Civil díját Kolorline.hu, 2020. december 17.
Emlékezete 2019. december 14-én az Álomkód című antológiát mutatta be a Kazinci Klub a Mezey István Művészeti Központban. A rendezvény első perceiben emlékeztek meg Hidvári Imrére, aki megálmodója, létrehozója volt a Kazinci Klubnak. Az életét a kultúrának szentelő elhunyt költő tiszteletére Hidvári Imre-díjat alapítanak. Minden év decemberében elismerő oklevéllel jutalmazzák majd azt a személyt, aki tevékenységével kiemelkedően sokat tett a kultúráért és a közjóért.Álomkód Kolorline.hu, 2019. december 14.
Jegyzetek
Források Hidvári Imre önéletrajza Hidvári Imre honlapja Aranypart - adatlap Szerzői adatlapja a Molyon Ikerkönyvek 1-2.
További információk Hidvári Imre: Forrás voltam Magyar Elektronikus Könyvtár Hidvári Imre: Nevenincsben MEK Eseményfotók - Hidvári Imre: „Ikerkönyvek” - könyvbemutató - Opont Hidvári Imre: Sajátságos kör a körben Országos verseny középiskolásoknak Hidvári Imre fotóival: SZAKE-induló
Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar írók Kategória:Kazincbarcikaiak Kategória:1945-ben született személyek Kategória:2019-ben elhunyt személyek