Borsai Szüllő Géza Zsigmond Lajos (Budapest, 1873. február 5.Egyes források szerint Borsán született 1872. február 5-én. – Kisfalud, 1957. július 28.) nagybirtokos, politikus, az MTA levelező tagja (1937–1945).

Élete bélyegkép|jobbra|OKSZP tagsági 1933-ból Szülei Szüllő Géza (1832-1896), 48-as honvéd huszárhadnagy, tanfelügyelő, a 19. század 60-as és 70-es éveiben a bazini kerület Deák-párti képviselője,id. Sz. G. gyászjelentése és Olgyay Berta (1843-1899) voltak. Testvére Szüllő Árpád (1862-1937) kormányfőtanácsos, a Ganz-Danubius gép- és hajógyár igazgatója.Kempelen Béla: Magyar nemes családok X. kötet, Szüllő (borsovai).

Középiskolai tanulmányait a budapesti piarista gimnáziumban végezte, majd jogi tanulmányainak befejezése után doktorált, ügyvédi diplomát szerzett és politikai pályára lépett. 1901-ben a letenyei kerületben néppárti programmal győzött. 1905-ben pártonkívüli, 1910-ben Nemzeti Munkapárti programmal képviselő. 1918-ban, a forradalom kitörésekor visszavonult bacsfai birtokára.

Az 1920-as évek elején megalapította a Magyar Keresztényszocialista Pártot, majd mint a párt elnökét (1925-1932) beválasztották a prágai parlamentbe. 1936-ban az Egyesült Magyar Párt létrejötte után is megtartotta vezető szerepét. Mindvégig Budapest-centrikus nemzeti álláspontot képviselt. A Hlinka-féle Néppárttal való szövetségre és autonómiára is törekedett. A bécsi döntés után 1938-tól a magyar felsőház örökös tagja és magyar királyi titkos tanácsos lett, valamint több pénzügyi intézet és ipari vállalat igazgatósági tagja volt. 1939. márciusában bejelentette politikai visszavonulását.Felvidéki Magyar Hírlap 1939. március 16.

A világháborút követően a közélettől visszavonulva Kisfalud községben élt.

Mint a Csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga vezető személyisége és a Népszövetségi Ligák alelnöke éveken keresztül külföldön képviselte a szlovákiai magyarság érdekeit, s a szlovákiai magyarok külügyminiszterének is nevezték.

Elismerései Bronz vitézségi érem

Művei 1931 Die Nationalitän in den staten Europas. Wien. (tsz. Ewald Ammende) 1943 A Tisztelt Ház humora – Kivonat a Parlamenti Naplókból.

Emlékezete 2001-ben Révkomáromban megalakult a Szüllő Géza Polgári Társulás.Szüllő Géza Polgári Társulás bejegyzési adatai A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) Szüllő Géza-díjat alapított.Mázik István Szüllő Géza-díjat kapott, Gömörilap, 2015. április 15.

Jegyzetek

Források Haeffler István 1940 (szerk.): Országgyűlési almanach. Az 1939–44. évi országgyűlésről. Budapest, 592-593. Sturm Albert 1901 (szerk.): Országgyülési almanach 1901–1906. Budapest, 376. MÉL A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig. Forum Kisebbségkutató Intézet Vasárnapi Ujság 1901/49, 789, 791 arcképe

További információk Varga G. Lajos: Szüllő Géza belpolitikai ténykedése a bécsi döntéstől az 1939. májusi választásokig. Fórum Társadalomtudományi Szemle 2021/3 Fehér Csaba 2009: A magyar katolikus egyház helyzete az első Csehszlovák Köztársaságban - Dokumentumok Szüllő Géza felvidéki egyházpolitikájához. In: Fülöp Éva Mária – László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 15. Prágai Magyar Hírlap 4/242, 4 (1925. október 25.)

Kategória:Csehszlovákiai magyar politikusok Kategória:MTA-tagok Kategória:1873-ban született személyek Kategória:1957-ben elhunyt személyek Kategória:Országgyűlési képviselők (1901–1905) Kategória:Országgyűlési képviselők (1905–1906) Kategória:Országgyűlési képviselők (1910–1918) Kategória:Országos Keresztényszocialista Párt (Csehszlovákia)-tagok Kategória:Bacsfaiak