bélyegkép|jobbra|300px|A szerbiai parlament épülete Belgrádban

2012. május 6-án Szerbiában parlamenti választásokat tartottak. Ez volt a 9. választás a többpártrendszer 1990-es bevezetése óta.

Ugyanezen a napon elnökválasztást, a vajdasági tartományi parlamenti és helyi önkormányzati választásokra is sor került.

Választási rendszer Pártok részéről jelöltlista állításához aláírás szükséges, és az aláírások összegyűjtésének és leadásának sorrendjében kerülnek fel a szavazólapra. A választási törvény előírása szerint a listán szereplő jelöltek legalább egyharmada nő kell legyen.

A választás egyfordulós, listás, az egész ország egy körzetnek számít. A leadott érvényes szavazatokból a d’Hondt-módszer szerint számolják ki a 250 mandátum megoszlását. A bejutási küszöb 5%.

A kisebbségi pártok számára nincsen küszöb, náluk a kisebbségi választói névjegyzékben szereplők száma és az általuk leadott szavazatok mennyisége alapján osztanak mandátumot: a szavazataik számát elosztják a listán bejutott képviselőkre leadott szavazatok átlagával. 2008-ban körülbelül 15 000 leadott szavazatra volt szükség egy mandátumhoz.Hamarosan választások lesznek Szerbiában – Hvg.hu, 2012. március 13.

Ha egy párt a választásokon a leadott voksok 1 (kisebbségi párt esetében 0,2) százalékát sem szerzi meg, akkor a kampányhoz nyújtott költségvetési támogatást vissza kell fizetnie.

2012. május 6-án 6 és 20 óra között polgár szavazhat. A választások lebonyolítását a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) intézi.

Koszovóban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szervezte meg a szavazás lebonyolítását.Halott szavazók, élő sebek – Origo, 2012. május 7.

Induló pártok, pártkoalíciók és a listavezetők A választásokon 17 párt vagy koalíció indul. (K: kisebbségi népcsoport listája.)

1. Választás A Jobb Élet Mellett – Borisz Tadics Demokrata Párt (DS) Szerbia Kereszténydemokrata Pártja Szerbia Szociáldemokrata Pártja Vajdasági Szociáldemokrata Liga Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége Zöldek 2. Szerb Radikális Párt (SRS) – Vojiszlav Seselj 3. Szerbia Egyesült Régiói (URS) – Mladjan Dinkics G17 Plusz Együtt Sumadiáért Néppárt Vajdasági Párt 4. Fordulat – Csedomir Jovanovics Liberális Demokrata Párt (LDP) Gazdag Szerbia Szandzsáki Demokrata Párt Szerb Megújhodási Mozgalom (SZMM) Szerbiai Bolgárok Pártja Szociáldemokrata Unió Vajdasági Párt Zöld Ökológiai Párt támogatja még a Szabad és Független Szakszervezetek Szövetsége 5. Vigyük Előre Szerbiát – Tomiszlav Nikolics Szerb Haladó Párt (SNS) Bosnyák Néppárt Macedón Néppárt Parasztpárt Roma Párt Szerb Kis és Közepes Vállalatok és Vállalkozók Szövetsége Szerbia Ereje Mozgalom Szerbia Gazdasági Megújulása Szerbiai Menekültek Szövetsége Szocialisták Mozgalma Új Szerbia (NS) Vlach Egységmozgalom 6. Szerbiai Demokrata Párt (DSS) – Vojiszlav Kostunica 7. SPS-PUPS-JS – Ivica Dacsics Szerbiai Szocialista Párt (SPS) Egységes Szerbia (JS) Szerbiai Egyesült Nyugdíjasok Pártja (PUPS) 8. „Dveri” – Szerbia életéért Dveri Szerb Szábor Egyesület 9. Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) – Pásztor István (K) 10. Reformpárt (RS) – Milan Visnjics 11. Szandzsáki Demokratikus Akciópárt (SDA) – Szulejman Ugljanin (K) 12. Munkások és Parasztok Mozgalma – Zoran Dragisics 13. Szociáldemokrata Szövetség – Nebojsza Lekovics 14. Mindannyian Együtt koalíció – Emir Elfics (K) Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) Bosnyákok Demokratikus Közössége Horvátok Demokratikus Közössége Szlovák Párt 15. Preševói-völgyi Albánok Koalíciója (K) 16. Montenegrói Párt – Nenad Stevovics (K) 17. Kommunista Párt – Joska Broz 18. Egyik sem a felkínált válaszok közül (K)

Közvéleménykutatások Az egyes pártok támogatottsága és a várható részvétel százalékban. Felmérés időpontja Cég Párt neve Részvétel SNS DS SPS SRS LDP DSS URS Dveri VMSZ 2012. február 5–15. Faktor PlusKözvélemény-kutatás: A haladók 30,6, a demokraták 28,2 százalékon – Vajdaság Ma, 2012. február 18. 30,6 28,2 7,1 7 6 5,6 3 N/A N/A 36 2012. február 25.–március 4. Faktor PlusSzerb választás - Az ellenzéki Haladó Párt és Tadic elnök Demokrata Pártja az élen – Vajdasághírek.com, 2012. március 5. 29,3 26,4 7,1 6,8 6,2 5,4 N/A N/A N/A 40 2012. március 18–25. Faktor PlusTovábbra is a Szerb Haladó Párt és a Demokrata Párt messze a legnépszerűbb – Vajdaság Ma, 2012. március 27. 33,2 29,1 11,1Az SPS vezette koalíció eredménye. 5,8 6,4 5,8 3,8 N/A N/A 48,8 2012. április vége YourReputation PlatformFej fej mellett a Demokrata Párt és a Szerb Haladó Párt – Vajdasághírek.com, 2012. május 2. 32,6 31,6 14 8 10 8 8 N/A N/A 57

Kampány A kampány témája ezúttal elsősorban a gazdasági helyzet volt. A nagy pártok mindegyike az Európai Unióba való belépés mellett állt ki, és Koszovó kérdése sem került előtérbe.Utáljuk Európát, de muszáj belépni – Origo, 2012. május 6.

A választások előtt civil kampány folyt az érvénytelen szavazás mellett.

Plakátok

Eredmények Száma Aránya (%) Választásra jogosultak 6 770 013 100 Leadott szavazatok ebből érvényes ebből érvénytelen 3 910 312 3 739 317 170 995 57,76 95,63 4,37 Párt Típus Szavazatok Képviselők száma Változás az előzőválasztáshoz képest száma aránya (%) Vigyük Előre Szerbiát 940 659 25,16 73 +73 Választás A Jobb Élet Mellett 863 294 23,09 67 –35Az Európai Szerbiáért koalícióhoz képest, amiben a G17+ és a Szerb Megújhodási Mozgalom is részt vett. SPS-PUPS-JS 567 689 15,18 44 +24 Szerbiai Demokrata Párt 273 532 7,32 21 –9 Fordulat 255 546 6,83 20 +7A Liberális Demokrata Párthoz képest, 2012-ben a Szerb Megújhodási Mozgalom is tagja a koalíciónak. Szerbia Egyesült Régiói 215 666 5,77 16 +16 Szerb Radikális Párt 180 558 4,83 – –78 „Dveri” – Szerbia életéért 169 590 4,54 – – Vajdasági Magyar Szövetség K 68 323 1,83 5 +1A Magyar Koalícióhoz képest. Munkások és Parasztok Mozgalma 57 199 1,53 – – Kommunista Párt 28 977 0,77 – – Szandzsáki Demokratikus Akciópárt K 27 708 0,74 2 0A Bosnyák Lista az európai Szandzsákérttal összehasonlítva. Mindannyian Együtt K 24 993 0,67 1 +1 Egyik sem a felkínált válaszok közül K 22 905 0,61 1 +1 Szociáldemokrata Szövetség 16 572 0,44 – – Preševói-völgyi Albánok Koalíciója K 13 384 0,36 – –1 Reformpárt 8 867 0,24 – 0 Montenegrói Párt K 3 855 0,10 – 0 Összesen 3 739 317 100 250 0

Csalás gyanúja

A választáson számos kisebb szabálytalanság történt, ám a RIK elutasította a választás megismétlését.

Pásztor István, a VMSZ elnöke 2012. május 9-én bejelentette, hogy a választási csalás történt, és a pártjára leadott 30 000 szavazat eltűnt.„Harmincezer szavazat elveszett” – Magyar Szó, 2012. május 10. Május 10-én Tomiszlav Nikolics a Demokrata Párt által elkövetett csalásról beszélt, és egy 3000 szavazatot tartalmazó zsákot mutatott, amit állítólag egy szemeteskukában találtak. Nikolics szerint ötszázezer elhunyt és nem létező személy neve került fel a választói névjegyzékre.„Minden idők legnagyobb választási csalása” – Magyar Szó, 2012. május 11., Pannon RTV, 2012. május 10. Velimir Ilics, az Új Szerbia elnöke azt állította, hogy a rendőrségnek is tudnia kellett a csalásról. Szabadkán újraszámolták a helyi szavazatokat, és a jegyzőkönyvek és a szavazatokat tartalmazó zsákok tartalma között jelentős eltérések voltak, például volt olyan zsák, amiben több szavazólap volt, mint a papíron szereplő megjelentek száma.

A RIK által kihirdetett végeredményt nem fogadta el sem a Szerb Haladó Párt, sem a Dveri. Borisz Tadics korábbi államfő és Ivica Dacsics belügyminiszter visszautasította a csalás vádját. Az LDP elfogadta a választás eredményét. Az URS és a DSS vizsgálatot követelt, hogy eloszlassák a kétségeket.

A pártoknak a hivatalos végeredmény bejelentése után 1 napjuk van az óvás bejelentésére.

Politikai következmények A győztes Szerb Haladó Párt önmaga nem tud kormányt alakítani, így a Szerbiai Szocialista Párt vezetőjének, Ivica Dacsicsnak a kezében van a döntés, hogy vele, vagy a korábbi koalíciós partnerrel, a Demokrata Párttal lép ismét koalícióra. Dacsics bejelentette, hogy a koalíciókötésért cserébe a miniszterelnöki pozíciót akarja megkapni. Ezután a Borisz Tadics vezette Választás a Jobb Élet Mellett koalíció és az Ivica Dacsics vezette SPS-PUPS-JS koalíció között választási megállapodás született: a SPS-PUPS-JS Tadicsot támogatja az elnökválasztás második fordulójában, és annak lezárulta után folytatják a kormányalakítási tárgyalásokat.A demokraták és a szocialisták megállapodtak a koalícióról – Vajdaság Ma, 2012. május 9.

Jegyzetek

További információk

Köztársasági Választási Bizottság Szerbiai választások karnyújtásnyira – Kitekintő.hu, 2012. március 17. A koalíciókötés magasiskolája – Kitekintő.hu, 2012. május 4. Az egyes koalíciókon belüli részesedés a mandátumokból – Politika.rs, 2012. május 9.

Kategória:Szerbia politikai élete Szerbiaiparlamenti