Johanna Larsson (Boden, 1988. augusztus 17. –) svéd hivatásos teniszezőnő, olimpikon.
2006–2020 közötti profi pályafutása során egyéniben két WTA-tornát nyert, párosban 14 alkalommal győzött. Ezen kívül egyéniben tizenháromszor, párosban tizenhétszer nyert ITF-versenyt. A Grand Slam-tornák közül egyéniben a 2014-es Roland Garroson, valamint a 2014-es és a 2016-os US Openen bejutott a harmadik fordulóba. Párosban a 2019-es Roland Garroson az elődöntőig jutott. 2017-ben a holland Kiki Bertens párjaként bejutott a WTA Finals döntőjébe, ahol a Babos Tímea–Andrea Hlaváčková magyar-cseh párostól szenvedtek vereséget. Legjobb egyéni világranglista-helyezése a negyvenötödik, amelyet 2016. szeptember 19-én ért el, párosban a huszadik, amely helyre 2017. október 30-án került.
2005–2020 között 85 mérkőzést játszott a svéd Fed-kupa-válogatott tagjaként. A 2016. évi nyári olimpiai játékok résztvevője volt.
2020. február végén jelentette be visszavonulását.
WTA-döntői Egyéni Győzelmei (2) Összesítés Grand Slam-torna (0)Tier I (0) Premier Mandatory* (0)Tier II (0) Premier Five* (0)Tier III (0) Premier* (0)Tier IV (0) International* (2)Tier V (0) Challenger* (0) * 2009-től megváltozott a tornák rendszere. Az egymás mellett azonos színnel jelölt tornatípusok között nincs teljes mértékű megfelelés.
DátumTornaBorításEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2015. július 19. Swedish Open, Båstad, Svédország Salak Mona Barthel 6–3, 7–6(2) 2. 2018. május 26. Nürnberger Versicherungscup, Nürnberg, Németország Salak Alison Riske 7–6(4), 6–4
Elveszített döntői (3) DátumTornaBorításEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2010. július 15. Banka Koper Slovenia Open, Portorož Kemény Anna Csakvetadze 1–6, 2–6 2. 2011. július 9. Collector Swedish Open, Båstad Salak Polona Hercog 4–6, 5–7 3. 2013. július 21. Swedish Open, Båstad, Svédország Salak Serena Williams 4–6, 1–6
Páros Győzelmei (14) Összesítés Grand Slam-torna (0)Tier I (0) Premier Mandatory* (0)Tier II (0) Premier Five* (0)Tier III (0) Premier* (0)Tier IV (0) International* (14)Tier V (0) Challenger* (0) WTA Finals (0) * 2009-től megváltozott a tornák rendszere. Az egymás mellett azonos színnel jelölt tornatípusok között nincs teljes mértékű megfelelés. DátumTornaBorításPartnerEllenfelek a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2010. szept. 19. Bell Challenge, Québec Kemény (f) Sofia Arvidsson}} | B. Mattek-Sands B. Záhlavová-Strýcová | 6–1, 2–6, [10–6] |-bgcolor="#ececec" | 2. | 2011. június 12. | e-Boks Sony Ericsson Open, Koppenhága | Kemény (f) | Jasmin Wöhr Kristina Mladenovic Katarzyna Piter 6–3, 6–3 3. 2015. január 17. Moorilla Hobart International, Hobart, Ausztrália Kemény Kiki Bertens Vitalija Gyjacsenko Monica Niculescu 7–5, 6–3 4. 2015. július 19. Swedish Open, Båstad, Svédország Salak Kiki Bertens Tatjana Maria Olha Szavcsuk 7–5, 6–4 5. 2016. május 21. Nürnberger Versicherungscup, Nürnberg, Németország Salak Kiki Bertens Aojama Suko Renata Voráčová 6–3, 6–4 6. 2016. szeptember 25. KDB Korea Open, Szöul, Dél-Korea Kemény Kirsten Flipkens Omae Akiko Peangtarn Plipuech 6–2, 6-3 7. 2016. október 16. Linz Open, Linz, Ausztria Kemény Kiki Bertens Anna-Lena Grönefeld Květa Peschke 4–6, 6–2, [10–7] 8. 2016. október 22. BGL Luxembourg Open, Luxembourg, Luxemburg Kemény (f) Kiki Bertens Monica Niculescu Patricia Maria Țig 4-6, 7-5, [11-9] 9. 2017. január 7. ASB Classic, Auckland, Ausztrália Kemény Kiki Bertens Demi Schuurs Renata Voráčová 6-2, 6-2 10. 2017. július 23. Ladies Championship Gstaad, Gstaad, Svájc Salak Kiki Bertens Viktorija Golubic Nina Stojanović 7–6(4), 4–6, [10–7] 11. 2017. szeptember 24. Korea Open, Szöul, Dél-Korea Kemény Kiki Bertens Luksika Kumkhum Peangtarn Plipuech 6–4, 6–1 12. 2017. október 15. Generali Ladies Linz, Linz, Ausztria Kemény (f) Kiki Bertens Natyela Dzalamidze Xenia Knoll 3–6, 6–3, [10–4] 13. 2018. október 14. Ladies Linz, Linz Kemény (f) Kirsten Flipkens Raquel Atawo Anna-Lena Grönefeld 4–6, 6–4, [10–5] 14. 2019. június 23. Mallorca Open, Mallorca Fű Kirsten Flipkens María José Martínez Sánchez Sara Sorribes Tormo 6–2, 6–4
Elveszített döntői (9) DátumTornaBorításPartnerEllenfelek a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2013. február 23. U.S. National Indoor Tennis ChampionshipsMemphis, Amerikai Egyesült Államok Kemény (f) Sofia Arvidsson Kristina Mladenovic Galina Voszkobojeva 6–7(5), 3–6 2. 2014. február 22. Rio Open, Rio de Janeiro, Brazília Salak Chanelle Scheepers Irina-Camelia Begu María Irigoyen 2–6, 0–6 3. 2015. szeptember 27. KDB Korea Open, Szöul, Dél-Korea Kemény Kiki Bertens Lara Arruabarrena Andreja Klepač 6–2, 3–6, [6–10] 4. 2016. február 27. Mexican Open, Acapulco, Mexikó Kemény Kiki Bertens Anabel Medina Garrigues Arantxa Parra Santonja 0–6, 4–6 5. 2017. május 27. Nürnberger Versicherungscup, Nürnberg, Németország Salak Kirsten Flipkens Nicole Melichar Anna Smith 6–3, 3–6, [9–11] 6. 2017. október 29. WTA Finals, Szingapúr Kemény (f) Kiki Bertens Babos Tímea Andrea Hlaváčková 6–4, 4–6, [5–10]7. 2018. február 25. Hungarian Ladies Open, Budapest Kemény (f) Kirsten Flipkens Stollár Fanny Georgina García Pérez6–4, 4–6, [3–10]8. 2018. május 26. Nürnberger Versicherungscup, Nürnberg Salak Kirsten Flipkens Demi Schuurs Katarina Srebotnik6–3, 3–6, [7–10]9.2019. január 12.Moorilla Hobart International, HobartKemény Kirsten Flipkens Csan Hao-csing Latisha Chan 3–6, 6–3, [6–10]
ITF döntői Egyéni: 25 (13 győzelem, 12 vereség) Díjazás$100,000 torna$75,000 torna$50,000 torna$25,000 torna$10,000 tornaBorításonkéntKemény (8–3)Salak (4–9)Fű (0–0)Szőnyeg (0–0) EredményDátumTornaBorításEllenfélEredményGyőztes 2005. május 15. Falkenberg, Svédország Salak Sofia Arvidsson 6–1, 6–3Döntős 2005. június 21. Oslo, Norvégia Salak Mari Andersson 4–6, 4–6Döntős 2005. november 3. Stockholm, Svédország Salak Carmen Klaschka 3–6 3–6Győztes 2006. május 16. Bol Horvátország Salak Tereza Mrdeža 6–1, 6–3Győztes 2007. április 24. Falkenberg Svédország Salak Anne Schäfer 6–2, 7–6Győztes 2007. október 29. Stockholm, Svédország Kemény (f) Nadja Roma 6–2, 6–1Döntős 2008. január 16. Sunderland, Egyesült Királyság Kemény (f) Elena Kulikova 2–6, 6–7Győztes 2008. február 5. Sutton, Egyesült Királyság Kemény (f) Andrea Hlaváčková 7–5, 6–0Győztes 2008. február 11. Stockholm, Svédország Kemény (f) Barbora Záhlavová-Strýcová 0–6, 6–1, 7–6Döntős 2009. augusztus 4. Hechingen, Németország Salak Yvonne Meusburger 7–5 5–7 2–6Döntős 2009. szeptember 7. Alphen aan den Rijn, Hollandia Salak Iryna Brémond 3–6 3–6Döntős 2009. október 27. Isztambul, Törökország Kemény (f) Maret Ani 5–7 7–6 2–6Győztes 2009. október 5. Barnstaple, Egyesült Királyság Kemény (f) Pauline Parmentier 6–2, 6–2Győztes 2009. október 19. Glasgow, Egyesült Királyság Kemény (f) Melanie South 6–1, 1–6, 6–3Döntős 2010. január 12. Plantation, Amerikai Egyesült Államok Salak Ajla Tomljanović 3–6 3–6Győztes 2010. február 28. Biberach, Németország Kemény (f) Romina Oprandi 4–6, 6–2, 6–2Győztes 2010. március 8. Clearwater, Amerikai Egyesült Államok Kemény Csang Suaj 7–6, 6–0Győztes 2010. március 22. Jersey, Egyesült Királyság Kemény (f) Anna Smith 6–2, 6–3Döntős 2010. június 7. Marseille, Franciaország Salak Klára Zakopalová 3–6, 3–6Döntős 2010. október 6. Barnstaple, Egyesült Királyság Kemény (f) Alison Riske 2–6, 0–6Győztes 2012. július 2. Biella, Olaszország Salak Ana Tatisvili 6–3, 6–4Döntős 2014. június 8. Marseille, Franciaország Salak Alexandra Dulgheru 3–6, 5–7Döntős 2014. augusztus 17. Bogotá, Kolumbia Salak Lara Arruabarrena 1–6, 3–6Döntős 2015. július 12. Versmold, Németország Salak Carina Witthöft 3–6, 3–6Győztes 2017. július 16. Contrexéville, Franciaország Salak Tatjana Maria 6–1, 6–4
Páros: 26 (17 győzelem, 9 vereség) Díjazás $100,000 torna $75,000 torna $50,000 torna $25,000 torna $10,000 tornaBorításonkéntKemény (9–4)Salak (7–5)Fű (1–0)Szőnyeg (0–0) EredményDátumTornaBorításPartnerEllenfelekEredményGyőztes 2005. május 14. Falkenberg, Svédország Salak Mari Andersson Natalia Kołat Monika Schneider 6–1, 6–1Győztes 2005. június 25. Oslo, Norway Salak Nadja Roma Kristina Andlovic Karoline Borgensen 6–4, 6–4Döntős 2005. november 6. Stockholm, Svédország Kemény (f) Mari Andersson Eva-Maria Hoch Martina Pavelec 4–6, 3–6Döntős 2006. április 9. Makarska, Horvátország Salak Nadja Roma Raluca Olaru Antonia Xenia Tout 4–6, 5–7Győztes 2007. október 7. Nantes, Franciaország Kemény Sofia Arvidsson Melanie South Caroline Maes 4–6, 7–5, [10–7]Győztes2007. október 20. Glasgow, Egyesült Királyság Kemény Sofia Arvidsson Veronika Chvojková Kathrin Wörle 6–2, 6–3Győztes 2007. november 4. Stockholm, Svédország Kemény Nadja Roma Diana Eriksson Hanne-Skak Jensen 6–7, 6–3, [10–6]Győztes 2008. január 19. Sunderland, Egyesült Királyság Kemény Anna Smith Martina Babáková Iveta Gerlová 6–1, 3–6, [10–3]Döntős 2008. február 5. Sutton, Nagy-Britannia Kemény (f) Anna Smith Andrea Hlaváčková Lucie Hradecká 3–6, 3–6Győztes 2008. február 15. Stockholm, Svédország Kemény Anna Smith Neda Kozić Ivana Lisjak 6–0, 7–5Győztes 2008. szeptember 28. Shrewsbury, United Kingdom Kemény Anna Smith Sarah Borwell Courtney Nagle 7–6, 6–4Győztes 2008. október 4. Helsinki, Finnország Kemény Emma Laine Patricia Mayr Marie-Ève Pelletier 6–4, 6–2Döntős 2009- április 20. Bari, Olaszország Salak Anna Smith Irina Burjacsok Renata Voráčová 7–5, 2–6, [5–10]Győztes 2009. június 27. Kristinehamn, Svédország Salak Hanne-Skak Jensen Sofia Arvidsson Sandra Roma 7–6, 6–2Győztes 2009. augusztus 2. Bad Saulgau, Németország Salak Hanne-Skak Jensen Yurika Sema Darija Jurak 6–2, 6–3Döntős 2009. augusztus 10. Koksijde, Belgium Salak Anna Smith Shannon Golds Nicole Kriz 6–7(3), 2–6Döntős 2009. augusztus 31. Katowice, Lengyelország Salak Melanie Klaffner Karolina Kosińska Szatmári Ágnes 1–6, 6–2, [5–10]Döntős 2009. szeptember 22. Shrewsbury, Nagy-Britannia Kemény (f) Anna Smith Kristina Barrois Yvonne Meusburger 6–3, 4–6, [7–10]Döntős 2009. szeptember 29. Helsinki, Finnország Kemény (f) Anna Smith Emma Laine Melanie South 3–6, 3–6Győztes 2009. október 11. Barnstaple, Egyesült Királyság Kemény Anna Smith Emma Laine Kelly Anderson 7–5, 6–4Győztes 2010. március 20. Fort Walton Beach, Amerikai Egyesült Államok Kemény Chanelle Scheepers Christina Fusano Courtney Nagle 2–6, 7–6, [10–7]Győztes 2010. június 12. Marseille, Franciaország Salak Yvonne Meusburger Stéphanie Cohen-Aloro Aurélie Védy 6–4, 6–2Győztes 2011. július 24. Pétange, Luxemburg Salak Jasmin Wöhr Anna-Lena Grönefeld Kristina Barrois 7–6, 6–4Döntős 2011. szeptember 25. Saint-Malo, Franciaország Salak Jasmin Wöhr Nina Bratchikova Darija Jurak 4–6 2–6Győztes 2014. május 5. Cagnes-sur-Mer, Franciaország Salak Kiki Bertens Tatiana Búa Daniela Seguel 7–6, 6–4Győztes 2018. június 29. Southsea, Egyesült Királyság Fű Kirsten Flipkens Alicja Rosolska Abigail Spears 6-4, 3-6, [11-9]
Eredményei Grand Slam-tornákon Egyéniben Grand Slam Australian Open Roland Garros Wimbledon US OpenÉvEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfél 2008 – Selejtező (3) Selejtező (2) Selejtező (3) 2009 Selejtező (1) – – – 2010 –2. kör Akgul Amanmuradova Selejtező (1)1. kör Alisza Klejbanova 2011 1. kör L. Domínguez Lino2. kör Jekatyerina Makarova1. kör Polona Hercog1. kör Viktorija Azaranka 20121. kör Kaia Kanepi1. kör Melanie Oudin1. kör Czink Melinda1. kör Dominika Cibulková 2013 1. kör Jelena Janković2. kör Sorana Cîrstea1. kör Jekatyerina Makarova1. kör Mona Barthel 20141. kör Viktorija Azaranka3. kör Eugenie Bouchard1. kör Bojana Jovanovski3. kör Jelena Janković 2015 2. kör Agnieszka Radwańska1. kör Daria Gavrilova1. kör Christina McHale1. kör Camila Giorgi 20162. kör Madison Brengle2. kör Cvetana Pironkova1. kör Jekatyerina Makarova3. kör Serena Williams 2017 –2. kör Julija Putyinceva1. kör Petra Kvitová1. kör Ajla Tomljanović 20181. kör Luksika Kumkhum1. kör B Mattek-Sands1. kör Venus Williams2. kör Angelique Kerber 2019 2. kör Caroline Wozniacki2. kör Garbiñe MuguruzaSelejtező (Q1)1. kör Lauren Davis 20201. kör Paula Badosa–––
Párosban