bélyegkép|jobbra|250px|A belgrádi „Novi Dvor” épülete, a szerbiai köztársasági elnök székhelye

2012-ben Szerbiában elnökválasztást tartottak. Az első forduló május 6-án, a második május 20-án volt. Az első forduló napján parlamenti, vajdasági tartományi parlamenti és helyhatósági választásokat is tartottak. Az elnökválasztás győztese, Szerbia új elnöke Tomiszlav Nikolics, a Szerb Haladó Párt elnöke lett.

Előzmények 2012. április 5-én, mandátumának 2013. február 13-i lejárta előtt 10 hónappal lemondott Borisz Tadics szerb államfő, hogy az államfőválasztás ugyanazon a napon lehessen, mint a parlamenti választások, így ezzel is segítse pártját, a Demokrata Pártot a parlamenti választásokon. Az új államfő megválasztásáig és hivatalba lépésig Szlavica Djukics-Dejanovics, a parlament elnöke látja el a köztársasági elnöki teendőket.Lemondott az államfő – Magyar Nemzet, 2012. április 5.

Tadics 2004 és 2008 között a Szerbia és Montenegró részét képező Szerbia államfője volt, és csak 2008 óta az önálló Szerbiáé, vagyis az új alkotmány szerint még egy 5 éves időszakra újraválasztható.

Választási rendszer Pártok részéről jelölt állításához aláírás szükséges. Az első fordulóban az nyer, aki legalább a szavazatok 50%-a plusz 1 szavazatot kap. Ha ilyen nincs, akkor a két legjobban szereplő jelölt jut a második fordulóba, ahol a jobban szereplő jelölt nyer.

A választások lebonyolítását a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) intézi.

A vitatott státusú Koszovó rendőrsége arra készült, hogy megakadályozza az ott élő szerbek részvételét a választáson.Koszovó keresztbe tenne a szerb választásnak – Hvg.hu, 2012. március 17. Végül itt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szervezte meg a választás lebonyolítását.

Jelöltek A választáson 12 jelölt indult, a szavazólapon szereplő sorrendben a következők: Kép Név Támogató párt(ok) 1. 60px|Zoran Stanković Zoran Sztankovics, egészségügyi miniszter Szerbia Egyesült Régiói 2. 60px|Vladan Glišić Vladan Glisics Független, a Dveri Szerb Szábor Egyesület támogatja 3. 60px|Boris Tadić Borisz Tadics, előző államfő „Választás a jobb életért” koalíció (Demokrata Párt) 4. 60px|Vojislav Koštunica Vojiszlav Kostunica, korábbi miniszterelnök, volt jugoszláv államfő Szerbiai Demokrata Párt 5. 60px|Zoran Dragisics Zoran Dragisics Független, a Munkások és Parasztok Mozgalma támogatja 6. Jadranka Seselj Szerb Radikális Párt 7. 60px|Muamer Zukorlić Muamer Zukorlics A szerbiai iszlám közösség muftija 8. 60px|Nincs kép Danica Grujicsics Szociáldemokrata Szövetség 9. 60px|Ivica Dačić Ivica Dacsics belügyminiszter Szerbiai Szocialista Párt 10. 60px|Čedomir Jovanović Csedomir Jovanovics „Fordulat” koalíció (Liberális Demokrata Párt) 11. 60px|Pásztor István Pásztor István Vajdasági Magyar Szövetség 12. 60px|Tomislav Nikolić Tomiszlav Nikolics „Vigyük előre Szerbiát” koalíció (Szerb Haladó Párt)

Közvéleménykutatások Az egyes elnökjelöltek támogatottsága és a várható részvétel százalékban. Felmérés időpontja Cég Jelölt neve Részvétel Egyéb Nikolics Tadics Dacsics Jovanovics Kostunica Sztankovics Seselj 2012. április 2–5. Ipsos Puls, ZágrábIpsos Puls: Tadić vs. Nikolić - 31,6 - 29,7 – Pressonline.rs, 2012. április 11. 29,7 31,6 12,4 5,9 9,1 N/A N/A N/A 2012. április Partner KonsaltingPartner: Nikolić pobeđuje u drugom krugu (51-49) – Pressonline.rs, 2012. április 11. 30 26,5 11,4 5,8 5,1 3,7 3,2 65-67 Második fordulóban Nikolics:Tadics 51:49 2012. április 8–9. Nemzetközi Republikánus IntézetKözvélemény-kutatás: Tadić három százalékkal vezet Nikolić előtt – Vajdaság Ma, 2012. április 18. 28 31 13 7 9 5 4 N/A

Eredmények bélyegkép|jobbra|250px|Borisz Tadics előző államfő szavaz az első fordulóban Első forduló A 2012. május 6-án tartott első forduló végeredménye:ИЗВЕШТАЈ – RIK, 2012. május 10. Száma Aránya (%) Választásra jogosultak 6 770 013 100 Leadott szavazatok ebből érvényes ebből érvénytelen 3 908 652 3 733 992 174 660 57,73 95,53 4,47  Jelölt Szavazat Százalék   Borisz Tadics 989 454 25,31   Tomiszlav Nikolics 979 216 25,05   Ivica Dacsics 556 013 14,23   Vojiszlav Kostunica 290 861 7,44   Zoran Sztankovics 257 054 6,58   Csedomir Jovanovics 196 668 5,03   Jadranka Seselj 147 793 3,78   Vladan Glisics 108 303 2,77   Pásztor István 63 420 1,62   Zoran Dragisics 60 116 1,54   Muamer Zukorlics 54 492 1,39   Danica Grujicsics 30 602 0,78   Összesen 3 733 992 100

Borisz Tadics (Demokrata Párt) és Tomiszlav Nikolics (Szerb Haladó Párt) jutott a második fordulóba épp úgy, mint 4 évvel korábban. Tadics megállapodott a harmadik helyezett szocialista Ivica Dacsiccsal, hogy az őt fogja támogatni a második fordulóban cserébe a kormánykoalíció folytatásáért.A demokraták és a szocialisták megállapodtak a koalícióról – Vajdaság Ma, 2012. május 9. Tadics mellett állt ki Csedomir Jovanovics, az LDP és Pásztor István, a VMSZ elnöke is. Nikolicsot Vojiszlav Kostunica támogatta. Veszna Pesics liberális szociológus és aktivista is a Nikolicsra való szavazásra szólított fel.Mi ütött belé? – Hét Nap, 2012. május 23.

Második forduló A 2012. május 20-án tartott második forduló végeredménye:ИЗВЕШТАЈ – RIK, 2012. május 24. Száma Aránya (%) Választásra jogosultak 6 771 479 100 Leadott szavazatok ebből érvényes ebből érvénytelen 3 132 679 3 034 015 98 664 46,26 96,85 3,15  Jelölt Szavazat Százalék   Tomiszlav Nikolics 1 552 063 51,16   Borisz Tadics 1 481 952 48,84   Összesen 3 034 015 100

Politikai következmények Tomiszlav Nikolics győzelme váratlan volt, mert a közvéleménykutatások Tadics sikerét jelezték előre. Az eredményt az alacsony részvétellel és Tadics szavazóinak elkényelmesedésével magyarázták, akik a biztos győzelem hitében inkább otthon maradtak. Nem igazolódott az sem, hogy a harmadik helyezett jelölt Szerbiai Szocialista Pártjának szavazói automatikusan a volt koalíciós társ Demokrata Párt elnökét támogatták volna.

Tomiszlav Nikolics május 24-én lemondott a pártelnökségről,Nikolić lemondott pártelnöki tisztségéről, Vučić az utódja – Vajdaság Ma, 2012. május 24. május 31-én pedig letette az államfői esküt az új szerbiai parlament előtt.Bírálat, dicséret, együttműködés – Magyar Szó, 2012. június 1.

Lásd még 2008-as szerbiai elnökválasztás

Jegyzetek

Külső hivatkozások

Köztársasági Választási Bizottság

Kategória:Szerbia politikai élete Kategória:2012-es választások