Spartakus-szövetség (németül Spartakusbund) 1918. november 11. és 1918. december 30. között működő kommunista egyesülés, a német forradalmi baloldal egyik vezető szervezete, melynek névadója Spartacus, a Római Birodalom egykori gladiátora, a harmadik rabszolgaháború vezetője. Elődje az 1916-ban alakult Spartakus-csoport. Rövid fennállása során a tanácskommunizmus eszméjét képviselte a munkás- és katonatanácsokban, majd egyik legfontosabb alapítószervezete Németország Kommunista Pártjának (KPD). Vezetői Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg voltak.
Története Előzmények 1914. augusztus 4-én Rosa Luxemburg kezdeményezésére néhány háborúellenes szocialista gyűlt össze, – Hermann Duncker, Hugo Eberlein, Julian Marchlewski, Franz Mehring, Ernst Meyer és Wilhelm Pieck, – hogy megvitassák mit tehetnének a kialakult rendkívüli helyzetben. A következő héten az alábbiak csatlakoztak még a csoporthoz: Martha Arendsee, Fritz Ausländer, Heinrich Brandler, Kate Duncker, Otto Gabel, Otto Geithner, Leo Jogiches, Karl Liebknecht, August Thalheimer és Bertha Thalheimer. A tömörülés Internacionálé Csoportnak (Gruppe Internationale) nevezte magát. A Németország Szociáldemokrata Pártján (Sozialdemokratische Partei Deutschlands – SPD) belül működő, de a párt háborút támogató, ún. Burgfrieden politikáját elutasító Internacionálé Csoport 1916 januárjában egy formális konferenciát szervezett, ahol elfogadták Luxemburg elméleti alapvetését, ami szerint nincs „nemzeti” védekező háború. A konferencia részvevői elkezdtek publikálni egy sor politikai vitairatot, melyek később mint Spartakus-levelek (Spartakusbriefe) lettek ismertek. 1916 márciusában, amikor a csoport kibővölt 18 SPD taggal, akiket a pártfrakció a pártfegyelem megsértése miatt kizárt soraiból, felvette a Spartakus-csoport (Spartakusgruppe) nevet. 1917-ben a háború támogatása miatt az SPD kettészakadt, s a Spartakus-csoport politikai és ideológiai önállóságának megtartása mellett csatlakozott az új Németország Független Szociáldemokrata Pártjához (Unabhängige Sozialdemokratische Partei Deutschlands – USPD).
A Spartakus-szövetség A Spartakus-csoport újjászervezésével létrejött Spartakus-szövetség, mely 1918. november 11-én vette föl ezt a nevet, viszonylag kevéssé volt ismert a nagy tömegek körében, tagjainak a száma sohasem volt néhány ezernél több. Az SPD és az USPD árnyékában háttérbe szorult, nem volt jó pozícióban az események vezetéséhez. A háború utáni munkás- és katonatanácsok egy spontánabb fejlődés eredményei voltak, semmint a spartakista propagandára adott válasz. Lapja a Die Rote Fahne (A Vörös Zászló) volt, melyet 1918. november 9-től adtak ki, egy polgári lap forradalmi kisajátításával. A december 16. és 21. között megtartott első birodalmi tanácskongresszuson (Reichsrätekongress) a megválasztott 490 küldöttből mindössze 10 spartakista volt. Liebknecht és Luxemburg nem rendelkezett mandátummal, így nem jutottak be az épületbe. A kongresszus megnyitásának napján a Spartakus-szövetség szervezésében hatalmas tüntetés követelte az Ebert-kormány lemondását, és a hatalom átadását a munkás- és katonatanácsok kezébe. Ezzel szemben a kongresszus megszavazta, hogy átadja a törvényhozó és végrehajtó hatalmat a Népmegbízottak Tanácsa részére. A tanácsmozgalom teljes kudarca előtérbe állította az önálló forradalmi proletárpárt létrehozásának kérdését.
Átalakulása A Spartakisták 1918. december 29-re egy konferenciát hívtak össze a porosz tartományi gyűlés épületében (Abgeordnetenhaus), ahol megszavazták a különválást az USPD-től és a Brémai Baloldali Radikálisokkal (Bremen Linksradikalen), illetve más kommunista csoportokkal együtt megalakították Németország Kommunista Pártját (Kommunistische Partei Deutschlands – KPD), mely 1920 decemberéig a neve mellett zárójelben viselte a „Spartakus-szövetség” elnevezést is. A névváltozás ellenére, az elbukott januári felkelés Spartakus-felkelésként vált ismertté.
Ismertebb tagjai bélyegkép|200px|jobbra
Heinrich Brandler Willi Budich Hermann Duncker Käte Duncker Hugo Eberlein Leo Jogiches Paul Lange Johann Knief Paul Levi Karl Liebknecht
Rosa Luxemburg Julian Marchlewski Ernst Meyer Franz Mehring Franz Pfemfert Wilhelm Pieck August Thalheimer Bertha Thalheimer Walter Ulbricht Clara Zetkin
Lásd még Bajor Tanácsköztársaság Weimari köztársaság
Jegyzetek
Források
Külső hivatkozások Rosa Luxemburg: Mit akar a Spartakus-szövetség? – In: Die Rote Fahne, 1918. december 14.
Spartacus Szövetség Kategória:Weimari köztársaság Kategória:Német kommunisták