A 2012-es MotoGP-világbajnokság a sorozat hatvannegyedik idénye. A szezon április 8-án kezdődött és november 11-én ért véget. A versenynaptár tizennyolc versenyt tartalmazott.
Szabályváltozások
A MotoGP-ben szereplő motorok hengerűrtartalma 800-ról 1000 köbcentiméterre változik.
A MotoGP-ben lesznek olyan csapatok (angol megnevezéssel Claiming Rule Teams, CRT), amelynek a többi csapattal ellentétben, a kisebb költségvetés miatt több motorblokkot kapnak (a hat helyett tizenkét erőforrást), valamint versenyenként három literrel több benzint.
Számos új csapat adta be nevezését a 2012-es szezonra. Ezek a Moto2-ben az Interwetten Paddock, Forward Racing, a Marc VDS, a Kiefer Racing, a Speed Master és a BQR-Blusens (később Avintia Racing. További két csapat, a Paul Bird Motorsports és a Ioda Racing kapott rajtengedélyt CRT-szabályozás alatt.
Ettől a szezontól kezdve engedélyezetté vált ismét a versenyek közötti tesztelés azzal a megkötéssel, hogy a MotoGP pilótái 120, míg a Moto2 és Moto3 versenyzői 60-60 szett abroncsot használhatnak el erre a célra. Amennyiben a kvalifikáción valakinek nem sikerül megfutni az indulásra jogosító 107%-ot, akkor az a verseny előtti warm-up-on is megteheti. Engedélyezetté vált a rajtrácson az indítómotor és a gumimelegítők használata is, utóbbit egy perccel a zöld lámpák elalvása előtt kell levenni. Az esős viadalokon kötelező lesz a piros zárófény használata és a MotoGP motorjainak tömege 153 kg-ról 157-re nő. A MotoGP kategóriájában a nem CRT motorok csak olyan karbonfékekkel rendelkezhetnek, melyek külső átmérője 320 mm, és kötelezővé válik a fékprotektor is. Utóbbi minden kategória minden versenygépén.
Versenyek
Az előzetes versenynaptárat 2011. szeptember 14-én tették közzé. Később ehhez képest a katari nagydíj egy héttel előrébb került.
# Időpont Nagydíj Pálya Város Moto3 győztes Moto2 győztes MotoGP győztes Összefoglaló 1 Április 8. Commercialbank Grand Prix of QatarEsti verseny. Losail International Circuit Doha Maverick Viñales Marc Márquez Jorge Lorenzo Összefoglaló 2 Április 29. Gran Premio bwin de España Circuito de Jerez-Ángel Nieto Jerez Romano Fenati Pol Espargaró Casey Stoner Összefoglaló 3 Május 6. Grande Premio de Portugal Autódromo do Estoril Estoril Sandro Cortese Marc Márquez Casey Stoner Összefoglaló 4 Május 20. Monster Energy Grand Prix de France Bugatti Circuit Le Mans Louis Rossi Thomas Lüthi Jorge Lorenzo Összefoglaló 5 Június 3. Gran Premi Aperol de Catalunya Circuit de Catalunya Barcelona Maverick Viñales Andrea Iannone Jorge Lorenzo Összefoglaló 6 Június 17. British Grand Prix Silverstone Circuit Silverstone Maverick Viñales Pol Espargaró Jorge Lorenzo Összefoglaló 7 Június 30. Iveco TT AssenSzombati verseny. TT Circuit Assen Assen Maverick Viñales Marc Márquez Casey Stoner Összefoglaló 8 Július 8. eni Motorrad Grand Prix Deutschland Sachsenring Chemnitz Sandro Cortese Marc Márquez Dani Pedrosa Összefoglaló 9 Július 15. Gran Premio d'Italia TIM Autodromo Internazionale del Mugello Firenze Maverick Viñales Andrea Iannone Jorge Lorenzo Összefoglaló 10 Július 29. Red Bull U.S. Grand Prix Mazda Raceway Laguna Seca Laguna Seca Nem rendeztek versenyt Casey Stoner Összefoglaló 11 Augusztus 19. Red Bull Indianapolis Grand Prix Indianapolis Motor Speedway Indianapolis Luis Salom Marc Márquez Dani Pedrosa Összefoglaló 12 Augusztus 26. bwin Grand Prix Ceske Republiky Masaryk Circuit Brno Jonas Folger Marc Márquez Dani Pedrosa Összefoglaló 13 Szeptember 16. GP Aperol di San Marino e della Riviera di Rimini Misano World Circuit Rimini Sandro Cortese Marc Márquez Jorge Lorenzo Összefoglaló 14 Szeptember 30. Gran Premio Iveco de Aragón Ciudad del Motor de Aragón Alcañiz Luis Salom Pol Espargaró Dani Pedrosa Összefoglaló 15 Október 14. Grand Prix of Japan Twin Ring Motegi Motegi Danny Kent Marc Márquez Dani Pedrosa Összefoglaló 16 Október 21. Malaysian Motorcycle Grand Prix Sepang International Circuit Sepang Sandro Cortese Alex de Angelis Dani Pedrosa Összefoglaló 17 Október 28. Australian Grand Prix Phillip Island Grand Prix Circuit Phillip Island Sandro Cortese Pol Espargaró Casey Stoner Összefoglaló 18 November 11. Gran Premio Generali de la Comunitat Valenciana Circuit Ricardo Tormo Valencia Danny Kent Marc Márquez Dani Pedrosa Összefoglaló
A világbajnokság állása Versenyzők MotoGP
# Versenyző Motor QAT ESP POR FRA CAT GBR NED GER ITA USA IND CZE RSM ARA JPN MAL AUS VAL Pont 1 Jorge Lorenzo Yamaha 1 2 2 1 1 1 Ret 2 1 2 2 2 1 2 2 2 2 Ret 350 2 Dani Pedrosa Honda 2 3 3 4 2 3 2 1 2 3 1 1 Ret 1 1 1 Ret 1 332 3 Casey Stoner Honda 3 1 1 3 4 2 1 Ret 8 1 4 5 3 1 3 254 4 Andrea Dovizioso Yamaha 5 5 4 7 3 19 3 3 3 4 3 4 4 3 4 13 4 6 218 5 Álvaro Bautista Honda 7 6 6 10 6 4 Ret 7 10 8 5 6 3 6 3 6 5 4 178 6 Valentino Rossi Ducati 10 9 7 2 7 9 13 6 5 Ret 7 7 2 8 7 5 7 10 163 7 Cal Crutchlow Yamaha 4 4 5 8 5 6 5 8 6 5 Ret 3 Ret 4 Ret Ret 3 Ret 151 8 Stefan Bradl Honda 8 7 9 5 8 8 Ret 5 4 7 6 5 6 Ret 6 Ret 6 Ret 135 9 Nicky Hayden Ducati 6 8 11 6 9 7 6 10 7 6 DNS 7 Ret 8 4 8 Ret 122 10 Ben Spies Yamaha 11 11 8 16 10 5 4 4 11 Ret Ret Ret 5 5 Ret Ret 88 11 Héctor Barberá Ducati 9 10 10 9 11 10 7 9 9 WD Ret 12 10 7 12 Ret 83 12 Aleix Espargaró ART 15 12 12 13 13 11 Ret 13 13 9 10 10 Ret 10 12 8 10 11 74 13 Randy de Puniet ART 13 Ret 13 Ret 15 12 8 11 12 11 Ret 8 9 11 Ret Ret 11 12 62 14 Karel Abraham Ducati Ret 17 Ret Ret 12 WD DNS 10 8 9 Ret 9 11 10 9 7 59 15 Michele Pirro FTR NC Ret 14 14 14 13 9 Ret DSQ Ret Ret 14 10 15 15 12 14 5 43 16 James Ellison ART 18 Ret Ret 11 16 14 14 15 14 Ret 15 15 13 14 14 9 Ret 9 35 17 Yonny Hernández BQR-FTR 14 28 BQR Ret Ret 15 18 15 Ret 14 Ret 12 9 12 12 13 Ret DNS 18 Nakaszuga Kacujuki Yamaha 9 2 27 19 Danilo Petrucci Ioda Ret 13 15 Ret 19 17 11 17 Ret Ret Ret 17 27 Ioda-Suter 14 17 Ret 11 13 8 20 Colin Edwards Suter 12 16 DNS NC 16 Ret 12 Ret 13 13 13 11 18 13 Ret Ret 14 27 21 Jonathan Rea Honda 8 7 17 22 Mattia Pasini ART 17 14 Ret 12 17 Ret 10 Ret 15 Ret Ret 16 Ret 16 13 23 Iván Silva BQR-FTR 16 12 BQR 15 Ret 18 20 18 12 18 16 14 12 Ret Ret Ret 15 Ret 24 Toni Elías Ducati Ret 11 11 10 25 Aojama Hirosi BQR 13 3 26 Steve Rapp APR DNQ 14 2 27 David Salom BQR 15 Ret 1 Roberto Rolfo ART 16 DSQ Ret Ret 0 Aaron Yates BCL 16 0 Franco Battaini Ducati 16 0 Chris Vermeulen Suter 17 0 Claudio Corti Inmotec Ret 0 Kris McLaren BQR DNQ 0 # Versenyző Motor QAT ESP POR FRA CAT GBR NED GER ITA USA IND CZE RSM ARA JPN MAL AUS VAL Pont
Moto2
# Versenyző Motor QAT ESP POR FRA CAT GBR NED GER ITA IND CZE RSM ARA JPN MAL AUS VAL Pont 1 Marc Márquez Suter 1 2 1 Ret 3 3 1 1 5 1 1 1 2 1 Ret 3 1 324 2 Pol Espargaró Kalex 3 1 2 6 Ret 1 Ret 4 2 2 3 2 1 2 11 1 8 268 3 Andrea Iannone Speed Up 2 14 5 4 1 4 2 16 1 9 4 3 4 18 6 Ret 11 193 4 Thomas Lüthi Suter 5 3 3 1 2 8 Ret 5 3 5 2 9 11 5 Ret Ret 4 190 5 Scott Redding Kalex 6 4 11 3 10 2 3 Ret 6 6 Ret 7 3 4 12 4 22 161 6 Mika Kallio Kalex 10 7 9 5 9 10 10 2 11 4 9 4 16 17 7 Ret 7 127 7 Esteve Rabat Kalex 4 28 24 10 4 13 4 12 Ret 11 10 5 12 3 10 8 10 114 8 Dominique Aegerter Suter 18 8 12 14 7 9 7 10 8 7 14 6 15 10 9 5 5 110 9 Bradley Smith Tech 3 9 11 10 9 12 7 6 7 4 16 8 8 5 Ret 8 12 16 109 10 Johann Zarco Motobi 12 10 4 Ret 11 Ret 8 11 10 12 7 10 6 8 Ret 6 Ret 94 11 Simone Corsi FTR 8 17 Ret Ret 5 5 Ret 6 18 8 5 Ret 7 6 23 7 17 87 12 Alex de Angelis Suter Ret 12 6 Ret 14 11 86 FTR 5 3 Ret Ret 6 13 Ret 20 1 DNS 13 Julián Simón FTR 15 79 Suter 23 8 12 Ret 22 14 15 14 3 11 12 18 11 5 Ret 2 14 Claudio Corti Kalex 16 6 14 2 13 6 16 9 9 10 Ret 14 9 74 15 Nakagami Takaaki Kalex 14 5 18 Ret 6 19 12 20 7 17 17 7 30 11 Ret 11 Ret 56 16 Anthony West Moriwaki 25 16 17 DSQ 23 27 21 17 52 Speed Up 23 14 19 20 10 12 2 2 17 Toni Elías Suter 13 9 7 11 Ret 12 9 Ret Ret 48 Kalex 13 13 Ret 9 18 Nicolás Terol Suter 23 27 16 13 15 20 17 14 13 13 12 15 13 19 Ret 18 3 36 19 Randy Krummenacher Kalex 11 22 19 Ret 8 14 11 25 12 18 22DNS 9 19 31 19 Jordi Torres Tech 3 16 29 Suter 19 13 16 8 13 Ret 11 6 21 Gino Rea Moriwaki 26 15 28 21 Suter Ret Ret 24 22 18 19 20 24 Ret 22 25 3 21 12 22 Xavier Simeon Tech 3 17 13 13 DNS 21 13 8 Ret Ret Ret Ret Ret 14 Ret 14 27 21 23 Mike di Meglio Speed Up 7 Ret Ret Ret Ret 18 15 14 MZ-RE Honda 22 25 16 Kalex 18 14 15 Ret 15 28 24 Hafizh Syahrin FTR 4 13 25 Axel Pons Kalex 22 18 Ret 16 22 Ret Ret Ret Ret 22 15 17 17 9 14 Ret 20 10 26 Max Neukirchner Kalex 30 Ret 20 7 17 17 Ret 19 Ret 21DNS 9 27 Rattapark Vilairot Moriwaki 21 26 23 9 Suter 8 18 15 Ret Ret 16 24 21 19 25 21 22 19 24 28 Ricard Cardús AJR 24 19 15 Ret 19 23 18 13 15 15DNS 22 15 17 15 8 29 Dani Rivas AJR 13 3 30 Takahasi Júki Suter 19 21 Ret 17 21 25 2 FTR 20 Ret 17 28 18 Ret 23 16 16 16 14 31 Roberto Rolfo Suter Ret 25 21 15 Ret 16 19 21 Ret Ret 20 1 Kojama Tomojosi Suter 21 24 23 17 22 18 0 Marcel Schrötter Bimota 23 23 22 20 24 18 20 21 0 Marco Colandrea FTR 27 Ret 27 18 25 29 23 23 20 27 Ret 24 29 21 25 0 Jesko Raffin Kalex 28 29 19 0 Álex Mariñelarena Suter 19 0 Ángel Rodríguez FTR 20 20 22 0 Bimota Ret 20 26 Elena Rosell Moriwaki 29 Ret 26 Ret 26 31 25 Ret Ret Ret 0 Speed Up 27 Ret 27 27 20 24 Ret Steven Odendaal AJR Ret 21 0 Eric Granado Motobi 32 24 27 21 26 26 26 28 Ret Ret 29 0 Damian Cudlin Bimota Ret 22 0 Alessandro Andreozzi FTR 30 0 Speed Up Ret Ret Ret 25 23 31 26 DSQ 23 23 Alexander Lundh MZ FTR 28 0 MZ-RE Honda 24 25 Ret 24 28 Ret Kevin Wahr IAMT 24 0 Mattia Pasini FTR 25 0 Román Ramos FTR 26 0 Markus Reiterberger MZ-RE Honda 26 0 Rafid Topan Sucipto Speed Up 30 0 Massimo Roccoli Bimota Ret 0 Nasser Al Malki Moriwaki Ret 0 Kohta Nozane FTR DSQ 0 # Versenyző Motor QAT ESP POR FRA CAT GBR NED GER ITA IND CZE RSM ARA JPN MAL AUS VAL Pont
Moto3