Radó Károly (Szabadi, 1925. július 15. – Budapest, 2013. március 26.) magyar szobrász- és festőművész.
Pályafutása
Szüleivel egy ideig Dombóváron élt, az általános és középiskolát is itt végezte. A Dombóvári Gimnáziumban Marcell György festőművész, tanár tanította.életrajza a DombóPédián. Tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végezte 1952-ben, mesterei Pátzay Pál, Ferenczy Béni, Medgyessy Ferenc és Barcsay Jenő volt. Szobrászati munkásságára hatást gyakorolt az ősi Egyiptom, valamint Asszíria emlékeinek tömörsége, ennek felette a 20. századi előzményekből Maillol, valamint a konstruktivisták művészete. Körülbelül ötven alkotása között szerepel nagyméretű köztéri szoboralak, kőből faragott nagyméretű mellszobor, mészkő dombormű, életnagyságú portré és kisplasztika.
Szakmai életútjának különlegessége, hogy a rendszerváltást követően munkásságában háttérbe szorult a köztéri szobrászat, a szobrászat művelése, viszont annál intenzívebben tört elő a képalkotás művészi kényszere, s ért el igen magas színvonalat tempera alapra készített zsírkréta képeivel. Ez a váltás nem csak a kilencvenes évek átalakuló művészi struktúrájának következménye, hanem a benne régen és mélyen meglévő vonzalmak manifesztációja. Nem is véletlen, hogy az ezredfordulón országos pasztellbiennálén is kiállít és sikert arat, amely technika (tempera, zsírkréta) egyébként a szobrászoktól – jellemzően – távol áll. Ő igen egyénien alkalmazta, majd technikáját tágítja a csak festés felé. Számára a két dimenzióban is mindig fontos marad a tér és csak ezzel együtt a szín. Nem érzelmes, nem nosztalgikus műveket készít, hanem olyanokat, melyek művészi problémák sokaságát vetik fel. Tömör, figurális felfogás jellemzi időskori munkáit, melyekben közelít egy sajátos kubisztikus ábrázolás irányába, melyekben nagy szerephez jut a fény, a szín. Dinamikus képszerkezetet teremt. (Dr. Feledy Balázs)
Munkáit közgyűjtemények és magángyűjtők egyaránt őrzik (Magyar Nemzeti Galéria, Műcsarnok, San Francisco stb.).
Egyéni kiállítások 2025 Radó Károly és Ujváry Lajos 100 című emlékkiállítás megnyitója (Dombóvár, Majoros Galéria) 2025. RADÓ KÁROLY - RADÓ100 című emlékkiállítása a RaM-ban 2014 • Emlékkiállítás, Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, Budapest 2010 • Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, Budapest 2007 • Duna Televízió, Budapest 2007 • Aulart Iskola-Galéria, Budapest 2005 • Újlipótvárosi Klub-Galéria, Budapest 2004 • Városház Galéria, Budapest 2001 • Aulart Iskola-Galéria, Budapest 2000 • Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, Budapest 1995 • Verpelét 1990 • Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, Budapest 1989 • Magyar Ház, Los Angeles 1987 • KISZ KB Központi Székház, Budapest 1986 • Ferroglobus, Budapest 1984 • Építésügyi Minisztérium Vezetőképző Intézet, Budapest 1983 • Újpesti Mini Galéria, Budapest 1979 • Fényes Adolf Terem, Budapest 1974 • Újpesti mini galéria, Budapest 1973 • Műcsarnok, Budapest.
Csoportos kiállítások 2000 • IV. Országos Pasztell Biennálé, Esztergom 1989 • Téli Tárlat, Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, Műcsarnok, Budapest 1976 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1974 • Nyári Tárlat, Szekszárd 1967 • VIII. Nyári Tárlat, Móra Ferenc Múzeum, Szeged 1954-88 • Műcsarnok országos tárlatai.
Köztéri művei 1992 • Szőlőművelők (mészkő, Verpelét, Arborétum) 1984 • Geometrikus kompozíció (krómacél, Budapest, XV. ker., Ferroglobus irodaház homlokzata) 1978 • Munkás (bronz, 1978, Dombóvár, Láng Gépgyár) 1976 • Gensel János Ádám (kő, domborműves emléktábla, Sopron, Időjelző állomás) 1975 • Engels (kő, Komló, Tanácsház) 1974 • Szovjet hősi emlékmű (mészkő, Hajdúszovát) 1973 • Korányi Frigyes (márvány, Nógrádgárdony, TBC Intézet) 1972 • József Attila (kő, Esztár) 1971 • Lenin (kő, Budapest, V. ker., Budapesti Postaigazgatóság) 1970 • Balassa János (mészkő, Budapest, VIII. ker., Balassa J. Egészségügyi Szakközépiskola) 1970 • Mátrai Vénusz-díszkút (kő, Nógrádgárdony) 1969 • Bihari János (kő mellszobor, Budapest, Margitsziget) 1967 • Kiss Lajos (márvány, Hódmezővásárhely, Gimnázium) 1967 • Kvassay Jenő (kő, Budapest, V. ker., Országos Vízügyi Igazgatóság) 1967 • Fekvő nő (kő, Makó, TBC Intézet) 1966 • Címer (vörösrézlemez, Vác, Városi Tanács) 1966 • Lenin (rézlemez, Komló) 1966 • Kötélen ugráló leányka (bronzdomborítás, Lenti) 1965 • Női figura (alumínium, Debrecen, Nagyerdei Gyógyfürdő) 1965 • Két ökörfej és kerámia dombormű (Hatvan, Cukorgyár telepe) 1965 • Lenin (rézlemez, Bicske, MSZMP-székháza) 1965 • Ülő lány (mészkő, Szekszárd, Tervezők székháza) 1965 • Kaszakalapáló kalászszedő (mészkő domborművek, Budapest, XIV. ker., Kerepesi úti lakótelep) 1964 • Női akt/Drapériás lány (bronz, Debrecen, Kossuth Lajos Tudományegyetem) 1961 • Modellező fiú (alumínium, Budapest, XI. ker., Érdi úti Általános Iskola) 1960 • Fiú teknősbékával (bronz, Veszprém, Lenin-liget/Erzsébet-liget, díszkút) 1960 • Semmelweis Ignác (márvány, Pécs, Orvostudományi Egyetem).
Művek közgyűjteményekben Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Műcsarnok, Budapest Vay Ádám Múzeum, Vaja.
Díjak, elismerések 1981 • EMLÉKLAP Kapuvár Város Tanácsa 1965 • MNMA kisplasztikai díja; A Veszprémben felállított Golyózó fiú szobor díja 1962 • Budapesti díszkutak kiállítás a Károlyi palotában, II. díj (I. díjat nem osztottak) 1959 • Mezőgazdaság a képzőművészetben, II. kisplasztikai díj 1957-60 • Derkovits-ösztöndíj 1954 • MNMA érem-díja.
Emlékezete Kerámia portré a Dombóvári Pantheonban – Ivanich üzletház árkádjának falán Dombóváron – 2012A szövegdobozban található kép. Emléktábla egykori műtermének homlokzatán születésének 100. évfordulója alkalmából.
Jegyzetek
Bibliográfia 2013 • Feledy Balázs: Búcsú Radó Károlytól. "Művészet és Barátai" 2013. (3) május – június, 24-25. oldal 2013 • Dombóvári Panteon XXII., Dombóvár és Környéke, II. évf. 1. sz. 13. oldal 2013. január 10. 2010 • Erős színek, kemény formakarakterek. XIII. Kerületi Hírnök 2010. május 4. 2007 • Vajda Ildikó: Tánc a festészetben. XIII. Kerületi Hírnök 2007. október 17. 2006 • szövetség 249 szobrász (Wehner Tibor, Molnár Iscsu István) 344-345. 2004 • Feledy Balázs: R. K. művészete. Művészet és Barátai 2004. (5) 26-27. oldal 2004 • Sz. T.: A festő-szobrász. R. K. kiállítása a Városház Galérián. XIII. Kerületi Hírnök 2004. november 17. 2002 • Joó Hajnalka: R. K. a színek emberének vallja magát. Többtonnányi kő alakult valaha szoborrá a keze alatt. XIII. Kerületi Hírnök 2002. január 30. 2001 • Kortárs Magyar Művészeti Lexikon, III. kötet.Budapest, Enciklopédia Kiadó. 218-219. 1990 • Marton Zsuzsa-Vadas Ferenc: Alkotások és pályaképvázlatok, Szekszárd 1985 • Művész életrajzok. kortárs magyar képzőművészek. Budapest. 376. 1985 • Hadházy Levente-Szilágyi András-Szöllőssy Ágnes: Negyven év köztéri szobrai Budapesten 1945-1985. Budapest, Budapest Galéria. 1979 • Kádár Zoltán: R. K. katalógus bevezető, Fényes Adolf Terem, Budapest 1973 • Losonci Miklós:R. K. Pest Megyei Hírlap 1973. augusztus 2. 1973 • Horváth Béla: Kiállítási naptár. Művészet 1973(7)46. 1973 • Havas Lujza: R. K. Magyar Hírlap 1973. július 4. 1973 • Kádár Zoltán: R. K. katalógus bevezető, Budapest, Műcsarnok 1968 • Kovács Gyula: Beruházási munkák a XI. Magyar Képzőművészeti Kiállításon. Művészet 1968(5)20-23. 1968 • Művészeti lexikon, IV. kötet. Budapest, Akadémiai Kiadó. 10. 1966 • Végh Miklós: Kőbe faragott költészet, Tolna Megyei Népújság 1966. október 12.
Film, videó Radó Károly emléktábla-avatás, 2025. július 15. https://www.youtube.com/watch?v=eJAw5BE-n7c Radó Károly emlékkiállítás Dombóváron https://www.youtube.com/watch?v=eJAw5BE-n7c Pasztellzenék tánca" kiállítás a Mácsai Galériában. 2010. május 11. TV13 szerkesztő: Szekeres Anikó. Duna Televízió, "Kívánságkosár" (részlet) 2007. szeptember 18. Radó Károly szobrász, festő. Élő műsor. Kiállításmegnyitó az Újlipótvárosi Klub-Galériában. Amatőr felvétel 2005 Portré a 75 éves művésszel. Szerkesztő-riporter: Rudas Attila. XIII. Kerületi Kábeltelevízió. Portré, R. K. 70 éves. Szerkesztő-riporter: R. Pataki Márta. Angyalföldi Kábeltelevízió. Vitézy László-Szalai Györgyi: "Leleplezés" dokumentumfilm BBS, ff. 1979
Források Emléktáblák Budapest XIII. kerületében Radó Károly emléktábla-avatás, 2025. július 15. https://www.youtube.com/watch?v=lZEJW38dnS0&t=541s RADÓ KÁROLY - RADÓ100 című emlékkiállítása a RaM-ban https://www.youtube.com/watch?v=yaj1aIGsYCk Emlékkiállítás Nekrológ, XIII. Kerületi Hírnök XIX. évf. 8. szám. oldal ArtPortal MKISZ Szobrász Szakosztály tankonyvtar.hu A Magyar Képzőművészeti Egyetem Hallgatói, Radó Károly Duna TV, Kívánságkosár XIII. Kerületi Hírnök XVI. évf. 9. szám 7. oldal pdf XIII. Kerületi Hírnök XIII. évf. 20. szám 6. oldal pdf Feledy Balázs: R. K. művészete 1. pdf Feledy Balázs: R. K. művészete 2. pdf 2006: szövetség 249 szobrász (Wehner Tibor, Molnár Iscsu István) 344-345.
További információk Fésülködő hölgy (pasztell) Ismét megtekinthető a Radó szobor R. K. (1925-2013) a Köztérkép alkotótárában 14 alkotás R. K. művésztől, szoborkereso.hu Búcsú Radó Károlytól, Művészet és Barátai, XXIII. évfolyam. 3. szám 2013. május – június, 24-25. oldal A KIPE13 Művészeti Társaság tagjai Dombóvár és Környéke, II. évf. 1. sz. 2013. 01. 10. 13. oldal Arcok Dombóvárról, Radó Károly szobrász nekrológ, Dombóvári Hírcentrum Szoborsors, Dombóvár Kívánságkosár archív Pócsik Andrea: A Leleplezés szobája ppt Bak Árpád. Told and Untold Histories of Oppression: Hungarian Romani Composer János Bihari’s Memory Sites in Budapest under State Socialism. In: Györke, Ágnes; Juhász, Tamás (szerk.): Urban Culture and the Modern City: Hungarian Case Studies. Leuven University Press, 2024, Leuven, 151-191. o.
Kategória:Magyar szobrászok Kategória:1925-ben született személyek Kategória:2013-ban elhunyt személyek Kategória:Dombóváriak