Fraknói Vilmos-díjat azoknak adományozzák, akik munkássága kiemelkedő a teológia, filozófia vagy az egyháztörténelem területén, illetve akik tevékenységükkel előmozdították a magyar vallási élet megújulását és a teológia oktatásának fejlődését. Továbbá annak adományozható, aki az egyház társadalmi beágyazottságának kiszélesítése terén fejtett ki kiemelkedő tevékenységet, hozott létre kimagasló eredményt, illetve munkásságával az egyház közfeladat-ellátásának kiszélesítésében ért el jelentős eredményt.
A díjat a 2000-ben Magyarország nemzeti kulturális örökségének minisztere alapította. 2011-től a közigazgatási és igazságügyi miniszter, 2013-tól az emberi erőforrások minisztere, 2019 óta pedig a miniszterelnök általános helyettese adományozza.
Évente legfeljebb három személy kaphatja, akik közül 2012-ig az egyik mindig határon túli magyar nemzetiségű pap (egy esetben civil egyháztörténész) volt. Több évben csak két díj kiosztására került sor. Az átadásra a jogszabály szerint eleinte november 20-án, Fraknói Vilmos halálának évfordulóján kellett, hogy sor kerüljön, 2019-től pedig Kisboldogasszony ünnepe (szeptember 8.) alkalmából. A valóságban azonban az átadás időpontja ettől több-kevésbé eltért.
A díjjal pénzjutalom jár, amelynek összege eleinte személyenként 300 000 Ft volt, 2011-től 500 000 Ft, 2013-től pedig az illetményalap tizenkétszeresének megfelelő összeg. A díjazottak megkapják Király Vilmos szobrászművész bronzból készült egyoldalas emlékérmét is.
Díjazottak
2025 díjazottjai:
Kocsi György teológus, római katolikus pap Molnár Antal egyháztörténész Szabó Csaba főlevéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója
2024 díjazottjai:
Ruppert József piarista paptanár, igazgató Farkas István piarista paptanár
2023 díjazottjai: Baranyainé Kontsek Ildikó, az esztergomi Keresztény Múzeum igazgatója Lukácsi Zoltán győri kanonok, plébános Lakatos Andor a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár igazgatója
2022 díjazottja: Szelestei N. László irodalomtörténész, nyugalmazott egyetemi tanár
2021 díjazottjai: Barna Gábor néprajzkutató, egyetemi tanár Várnai Jakab ferences szerzetes, teológus, főiskolai rektor
2020 díjazottjai: Szabó Ferenc jezsuita szerzetes, teológus, költő Katona István nyugalmazott egri segédpüspök Véghseő Tamás egyháztörténész, görögkatolikus pap
2019 díjazottjai: Latorcai-Ujházi Aranka ikonfestő Rokay Zoltán teológus, egyetemi tanár
2018 díjazottjai: Varga Lajos váci segédpüspök, könyvtári prefektus Beke Margit egyháztörténész Fazekas István történész, levéltáros, egyetemi tanár
2017 díjazottjai: Barsi Balázs ferences szerzetes, teológus Dolhai Lajos teológus, az Egri Hittudományi Főiskola rektora
2016 díjazottjai: Pálos Frigyes váci nagyprépost, művészettörténész Szabó Irén (Telenkó Miklósné) etnográfus, történész, múzeumigazgató Tusor Péter történész, egyetemi docens
2015 díjazottjai:2015 díjazottjai: Szovák Kornél történész, egyetemi tanár Gárdonyi Máté katolikus pap, egyháztörténész, egyetemi tanár
2014 díjazottjai: Gesztesy András teológus, főiskolai tanár Schmatovich János győri kanonok, teológus, főiskolai tanár Solymosi László történész, egyetemi tanár
2013 díjazottjai:
Haader Lea, nyelvtörténész, a XV–XVI. századi kódexirodalom kutatója Brenner József nyugalmazott szombathelyi püspöki helynök Gyürki László nyugalmazott körmendi plébános, szentíráskutató.
2012 díjazottjai: Bitskey István irodalomtörténész Jáki Sándor Teodóz bencés szerzetes Zsidó János plébános
2010 díjazottjai: Katona Pál plébános Kilián István irodalomtörténész Tarnai Imre plébános
2009 díjazottjai: Bíróczi István esperes, plébános, iskolaalapító, a „Miatyánk” imakönyv szerkesztője Kovács Imre Endre premontrei szerzetes, történész, a Csornai Premontrei Prépostság Levéltárának vezetője Legeza László mérnök-tanár, fotográfus, a „mérnöki etika” tantárgy megteremtője
2008 díjazottjai: Diós István győri egyházmegyés pap Kuklay Antal katolikus pap, művészettörténész Miocs József szabadkai egyházmegyés pap
2007 díjazottjai: Koller Gyula plébános, szerkesztő, fordító Ullman Péter premontrei szerzetes Vida Tivadar katolikus pap, műfordító
2006 díjazottjai: Huzsvár László nagybecskereki püspök Szilárdfy Zoltán plébános, művészettörténész Tóth Ferenc nyugalmazott múzeumigazgató
2005 díjazottjai: Adriányi Gábor egyháztörténész Jelenits István piarista tanár, irodalomtörténész, műfordító, teológus Seregély István egri érsek
2004 díjazottjai: Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek Harmath Károly ferences történész Tímár Ágnes ciszterci szerzetesnő, nyugalmazott kismarosi apátnő
2003 díjazottjai: Jakubinyi György gyulafehérvári érsek Käfer István irodalomtörténész, szlavista, egyetemi tanár Korzenszky Richárd bencés szerzetes, tihanyi perjel
2002 díjazottjai: Léstyán Ferenc gyulafehérvári nyugalmazott érseki helynök Nemeshegyi Péter jezsuita szerzetes, teológus Vanyó László, teológus, egyetemi tanár
2001 díjazottjai: Hervay Ferenc Levente ciszterci szerzetes, egyháztörténész, könyvtáros Marton József, a kolozsvári egyetem teológiai karának dékánja Mészáros István pedagóiatörténész, nyugalmazott egyetemi docens
2000 díjazottjai: Bolberitz Pál Széchenyi-díjas római katolikus pap, filozófus, egyetemi tanár Bura László gimnáziumi igazgató, egyháztörténész Tomcsányi Teodóra pszichológus, mentálhigiénés szakember
Jegyzetek
Kategória:Magyar tudományos díjak Kategória:Magyarország vallási élete Kategória:A kisebbségi magyarság vallási élete