bélyegkép|jobbra|A Primitív kultúra első kiadása

Braun Soma (Kecskemét, 1890. február 13. – Ukrajna, 1942. szeptember 2.) tanár, szociológus, műfordító, a szociáldemokrata munkásmozgalom teoretikusa.

Korai évek

Apja, Braun József korán meghalt. Anyja, Klauber SaroltaHU BFL - VII.102.a - fogoly - 1921 - 444 óvónő volt, férje halála után ismét házasságot kötött, második férje tanár volt. A kisfiú értelmiségi környezetben nevelkedett, és a középiskolában tehetséges matematikusnak ígérkezett. Ennek ellenére bölcsésznek iratkozott be a budapesti egyetemre. Az egyetemen több nyelvvel is foglalkozott; az angol, a francia, a német és az olasz mellett megismerkedett a bengálival és a szanszkrittal is. Kiváló nyelvtudását később fordítóként kamatoztatta. Másodéves volt, amikor Göttingenbe utazott, és ott archeológiai tanulmányokat folytatott. Negyedéves korában Londonba ment, ahol nyelvészetet tanult.

A szociáldemokrata mozgalomban

Tudományos karrierjét az első világháború törte ketté. Amikor 1918 őszén visszatért a frontról, Cegléden, a helyi főgimnáziumban kapott tanári állást. Ez idő tájt már erőteljesen érdeklődött a néprajz iránt. Rövid ceglédi tanárkodása idején született meg a népmesékről írt tanulmánya. Az 1918-1919-es események hatására kezdett érdeklődni a politika iránt. Ekkor lépett be az MSZDP-be és megalakította a ceglédi Szociáldemokrata Diákszövetséget. Korábban is liberális elveket vallott, és a Magyarországi Tanácsköztársaság kikiáltása után aktívan részt vett a város közoktatásának megreformálásában. Utóbb a kecskeméti királyi törvényszék „több rendbéli izgatásért”, valamint azért, mert a gimnáziumban a hitoktatás helyett „szociológiáról” beszélt, ötévi fegyházra ítélte; büntetését a szegedi Csillagbörtönben kellett letöltenie. A börtönből három év múltán, amnesztiával szabadult, de sem tudományos kutatói, sem tanári pályáját nem folytathatta. Fordítóként kezdett dolgozni, és rövid ideig a Kereskedelmi Bank alkalmazottja is volt. Műfordítói munkásságából kiemelkedő Jack London műveinek átültetése magyar nyelvre.

Bölcsészeti felkészültségéről tanúskodnak Horatiusról és a magyar jakobinusokról összeállított munkái. A népmeséről írt munkájában a különféle meseelméletek és módszertani iskolák első magyar nyelvű összefoglalását adta, ide értve a geológia, a paleontológia, az etnológia, az őstörténet, a pszichoanalízis, az összehasonlító nyelv- és vallástudomány, a mese- és mitológiakutatás eszközeit.

1924-ben a Népszava kiadásában jelentette meg A primitív kultúra című munkáját, amelyben az általános etnológia kérdéseiről tájékoztatott. Részt vett a Madzsar József szerkesztette Társadalmi lexikon munkálataiban. Az 1920-as években egyre szorosabbá vált kapcsolata az MSZDP-vel. Rendszeresen vállalt szemináriumi előadásokat, tanfolyamokat, és hamarosan a párt egyik legnépszerűbb oktatója lett. A Népszava rendszeresen közölte írásait. Komoly vitát keltettek az orosz regényről írott gondolatai:

Braun Soma tipikus példája volt annak az oktatónak, aki elsősorban személyiségével hat tanítványaira. Közvetlen stílusa, nagy felkészültsége legendás alakká tette. Sajnos, kevés írásos anyag maradt meg előadásairól, kutatói munkásságát pedig a körülmények erősen gátolták.

1933-ban ő lett az MSZDP oktatásának irányítója, és kidolgozta a párt oktatási programját. A közismereti tárgyakat beépítette a tantervbe a tudományos ismeretterjesztés és a politikai oktatás mellé. 1934-ben megjelent A történelmi materializmus elmélete, 1935-ben pedig a Társadalom-lélektan című műve.

Halála

A háború kitörése után, 1942-ben munkaszolgálatra hívták be, s bár tanítványai meg akarták menteni, ő nem vállalta a bujkálást. A 401-es büntetőszázadhoz vonult be, és 1942 szeptemberében, Ukrajnában egy Rotyis Péter nevű keretlegény agyonlőtte. Gyilkosát 1945. február 3-án a Major Ákos vezette Budapesti Népbíróság, az első háborús bűnöket tárgyaló magyarországi perben 124 rendbeli gyilkosságért halálra ítélte. Az ítéletet még aznap nyilvános kivégzés keretében végrehajtották az Oktogonon.

Művei

Apuleius-tanulmányok; Franklin Ny., Bp., 1913 A népmese. Bevezetés az összehasonlító mesekutatásba; Genius, Bp., 1923 (Szabad Iskola) A primitív kultúra. Bevezetés az ősemberrel foglalkozó tudományba; Népszava, Bp., 1924 A történelmi materializmus elmélete; Esztergályos János, Bp., 1934 (A Szocialista Tudás Könyvtára) Társadalomlélektan; Klimos Jenő, Bp., 1935

Jegyzetek

További információk

Horák Magda: A magyar értelmiség veszteségei az 1940-es években. [Bp.], Szerző, .

Péterné Fehér Mária-Szabó Tamás-Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskeméti életrajzi lexikon. Kecskemét, Kecskeméti Lapok Kft.-Kecskemét Monográfia Szerkesztősége, 1992. Váry István-Heltai Nándor: Kecskemét jelesei. Szerk. Heltai Nándor. Kecskemét, Kecskemét Város Tanácsa, 1968. (Aranyhomok Kiskönyvtár 2.)

Paládi-Kovács Attila: B. S. (Népi Kultúra – Népi Társadalom, 1971) Varga Lajos (szerk.): A magyar szociáldemokrácia kézikönyve. (Napvilág Kiadó, Bp., 1999) Kende Tamás: Sürgősen és kimerítően Beszélő, 2009. április. 14. évf. 4. sz.

Kategória:Magyar szociológusok Kategória:A holokauszt magyar áldozatai Kategória:1890-ben született személyek Kategória:1942-ben elhunyt személyek Kategória:MSZDP-tagok Kategória:Kecskemétiek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Magyar pedagógusok ismeretlen tantárggyal Kategória:A Szegedi Fegyház és Börtön foglyai Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Munkaszolgálatosok