Kolos Tamás, születési nevén Kaiser Tamás (Budapest, 1927. január 20. – Budapest, 2013. április 8.) klinikai szakpszichológus.
Élete Kaiser Sándor (1901–1945) kávéháztulajdonos és Mezei Erzsébet (1899–1945) fiaként született. Gyermekévei polgári jómódban teltek el, családja tulajdonában állt a Hadik kávéház. A magyarországi vészkorszak idején apja eltűnt, 1947-ben holtnak nyilvánították. Anyja túlélte a holokausztot, azonban 1945 októberében altatómérgezés következtében elhunyt. Ő maga alig 18 évesen, kényszermunkából szökve, többszöri életveszélyből menekülve, nővérével együtt életben maradt.
Felesége gyermekorvos, egy fia, egy lánya és három unokája van. Szakterülete kronológia szerint: általános gyermekpszichológia gyakorlat mellett kriminálpszichológia, ezen belül a gyermek- és fiatalkori kriminalitás; a suicidium gyermek és fiatalkorban, valamint a gyermekelhelyezés pszichológiája. Közben mindvégig: pszichoterápia.
Három évet végzett el a Budapesti Orvostudományi Egyetemen. Közben kitekintett az írás, újságírás felé is. Írt recenziókat, fordított, lektorált, meséi jelentek meg könyvben, újságban, külsősként dolgozott a Rádiónak, lapoknak, kiadóknak.
Tanulmányok Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola (1959) ELTE BTK Pszichológiai doktorátus (1967) Klinikai szakpszichológusi oklevél (1987) Orvosi psychologia (Orvostovábbképző Intézet, stúdium, 1970) Bevezető az orvos-egészségügyi szociológiába (Orvostovábbképző Intézet, stúdium, 1973) Hermann Imre professzornál, illetve Liebermann Lucynál pszichoanalízis, majd kiképző analízis (1954-59, 1961-63) Levelező aspirantúra (1962-66) Tudományos Minősítő Bizottság-i kandidátusi vizsga (Pszichológia, általános és kriminálpszichológia tárgykör, 1966)A procedúra során nagy nyomatékkal merült fel annak a veszélye, hogy kitudódik a mindvégig, egészen a rendszerváltásig titokban tartott politikai bűncselekménynek minősülő előélet, ami teljes gátja lett volna a már jó irányt mutató szakmai előmenetelnek. Ezért az eredményes kandidátusi vizsga és a gyakorlatilag kész disszertáció benyújtása nem történt meg, ami a kandidátusi fokozat elnyerését szándékosan kényszer-zátonyra futtatta.
Munkahelyek, szakma Intézeti nevelőtanár (1959–1963) mellette Gyermekvédelmi rendőrség, szakértő (1959–1976) és Heim Pál Gyermekkórház, konziliárius (1961–1967) és MTA Gyermeklélektani Intézet, ambulancia (1961–1963) MTA Pszichológiai Intézet, tudományos munkatárs (1963–1967) Heim Pál Gyermekkórház, pszichológus, majd intézeti vezető pszichológus, osztályvezető (1976–1996)
„…1961-ben alakult meg a Heim Pál Gyermekkórház Toxikológiai Osztálya a főváros és a budapesti agglomeráció mérgezéses gyermekeinek ellátására. Ezek közé tartoztak az öngyilkosságot megkíséreltek is. (A XIX. század második fele óta van kötelező hazai statisztikai adatszolgáltatás Azóta tudjuk, hogy országunk öngyilkossági rátája sajnálatosan mindig a lista negatív élvonalába sorolható, gyermek- és fiatalkorúak vonatkozásában meg egyenesen listavezető.) Kórházunkban két visszaeső leány esete kapcsán a pszichológia iránt erős fogékonyságot mutató Sárkány Jenő professzor, a kórház igazgatója és Szamosi József főorvos, a Toxikológia osztály vezetője számára hamar kiderült, hogy itt nem elég a gyomormosás és a szükséges medikamentumokkal való ellátás. Valamiféle többletre van szükség, amit a pszichológiai intervencióban véltek megtalálni. Így lettem heti négy órában konziliárius. Ám az is kiderült, hogy nem csak a toxikológia igényli a pszichológus munkáját, hanem szinte valamennyi osztály. Ennek azért tudtam eleget tenni és a megszabottnál jóval többet a kórházban lenni, mert a kutatóintézeti körülmények ezt lehetővé tették. Érdeklődésem fordított : sokkalta inkább klinikus, azaz gyógyító igényű, mint klasszikusan kutatói. Nem az adott, esetleg megadott témát szerettem kutatni, hanem a gyógyítás gyakorlatából kiragadni azt, amit kitűnik és azzal foglalkozni behatóan. Ezért 1967-ben, ismét hűen önmagamhoz, az elegáns és kényelmes kutatói státuszt felcseréltem a fáradságos kórházi klinikussággal. Ez aztán 1970-re egy igen frekventált, sokrétű, számos tudományos publikációt is leközlő ambuláns osztállyá nőtte ki magát, ahová szinte az egész országból áradtak a betegek jórészt orvosi intézmények részéről hozzánk irányítva, de nem kevesen önként is ide kívántak jönni. Jó érzéssel könyvelhettem el, hogy a kezdeti, néhány órás munkámból, szinte észrevétlenül a Heim Pál Kórház Pszichológia alapítója lettem, ami időrendben az első közkórházi gyermekpszichológiai osztály a háborút követően, igyekszik helytállni. Ezzel a munkával jól összecsengett a gyermekrendőrségi tevékenység. A körünkből korán eltávozott dr. Majláth György kollégámmal ugyanazokkal a klinikus pszichológiai metódusokkal vizsgáltuk a kis tolvajokat, mint a kórházban az öngyilkos, bevizelő, magatartási panaszokkal, iskolai, tanulási, pszichoszomatikus, vagy más bajjal küzdő gyerekeket. Éppúgy behívtuk az anyát, kikérdezve az előzményeket, ugyanúgy alkalmaztuk a jó anamnézis fél diagnózis elvét, mint tettük azt a kórházban. Némi „fondorlattal”, kihasználva a korábban üldözött, de legalábbis mellőzött pszichológia körüli jelentősen oldódó légkört, a gyerekrendőrségen bűncselekmény-megelőzőnek titulált fogadóórákat vezettünk be, amit fennhangon preventív rendelésnek neveztünk el, ami azonban egy nyitott gyermekpszichológiai ambulancia volt, ahová voltaképpen bárki kívülről is bejöhetett. Ambulanciánk tevékenységében jó néhány fiatal „bejáró” gyermekorvos és pszichológus vett részt térítés nélkül, lelkesedésből, szakmai elhivatottságból.…” (Kórházi előadás, részlet, 1994)
Főbb publikációk Kriminálpszichológia Kolos Tamás és Majláth György: Érzelmi sérülés és gyermekkori kriminalitás, Pszichológiai Tanulmányok IV. MTA, Budapest, 1964. 537–548. Kolos Tamás: Kriminálpszichológia in: Pszichológiai alapfogalmak kis enciklopédiája, (szerk.: Bartha L.), Budapest, 1966, 125–131. Kolos Tamás: Újabb vizsgálati adatok a gyermek-és fiatalkori öngyilkosság, dadogás és bűnözés aetiologiai, valamint pathomechanikai összefüggéseinek tárgyköréből. Pszichológiai Tanulmányok XIV. MTA, Budapest, 1975, 575–580. Suicidium Kolos Tamás és Szamosi József: A fiatalkori öngyilkosság pszichés háttere. Magyar Pediáter, Budapest, 1971, 5,3, 27–28. Kolos Tamás, Piszker Ágnes, Gallus Klára: A gyermekkori öngyilkosság szerveződése és pszichoterápiája. Magyar Pediáter, Budapest, 1977,11,3, 284–292. Kolos Tamás: Miért? (Gondolatok a gyermeköngyilkosságról, in: Társadalmunk védelmében II. (szerk.: Levendel J., Horgas B.,) Budapest, 1987, 91–93. Gyermekelhelyezés Kolos Tamás: Gyermekelhelyezési perek igazságügyi pszichológus-szakértői vizsgálatai. Magyar Pediáter, Budapest, 1978, 12,1, 66–71. Kolos Tamás: Gyermekelhelyezési perek intrapszichés történései, in: Klinikai gyermekpszichológiai tanulmányok. (szerk.: Gerő Zs.) MTA, Budapest, 1988, 134–147. Kolos Tamás: Igazságügyi pszichológus-szakértői utóvizsgálatok gyermekelhelyezési perekben. Pediáter, Budapest, 4, 1995, 249–251. További publikációk Kolos Tamás: Az enuresis nocturna korszerű szemlélete és terápiája a gyermekpszichopatológiában. Pszichológiai Tanulmányok XIII. MTA, Budapest, 1972, 477–483. Gallus K., Jáky I., Szamosi É., Kolos T.: A krízis-intervenció krízise. MTA, Budapest, 1985, 75–78. Szokoly M., Gallus K., Jáky I., Szamosi É., Kolos T.: Dinamikus szemlélet, eklektikus módszerek, szociális intervenció. MTA, Budapest, 1986, 162–171.
Szemléleti beállítódás, módszer „…Az osztály valamennyi munkatársa dinamikus pszichológiai beállítottságú, ami azonban korántsem jelenti azt, hogy munkánkban ortodox analitikus szemlélet dominálna. Gyermekpszichológiában nem célszerű bármiféle mereven megkötött módszer alkalmazása. Itt csakis a rugalmasan személyreszabott technika, esetleg technikák egymásmellettisége, azaz lényegében az eklektikus módszer az, ami eredményre vezethet…Hasznos szem előtt tartani, hogy munkánk jelentős részben szülőpszichológia. Rajtuk keresztül, az ügy mellé állításuk révén, megnyerésük által, olykor akár saját problémájuk oldása során érhetjük el a gyermek státuszának rendezését…Más kérdés a felnőtt pszichoterápia. Ott módszer tekintetében számunkra egyértelműen domináns az analitikus szemlélet, ám ott sem ortodox módon alkalmazva azt.
Magam mindig elsőrendű feladatomnak tekintettem, hogy a gyermekorvosok, ahol az indokolt, képesek legyenek pszichológiai szempontok szerint is gondolkodni. Ehhez kitűnő lehetőséget nyújt a körzeti gyermekorvosok öt évenkénti 2-3 hetes kötelező továbbképző tanfolyama, ami a Heim Pál kórházban történik, s aminek állandó előadója vagyok…”Előadás részlet a Magyar Pszichológiai Társaság klinikai gyermekpszichológiai szekciója tudományos ülésén. MTA, 1985)
Publikációk, előadások, oktatás Szakcikk : mintegy 80 Könyvrészlet : 2 Előadás hazai és külföldi nemzetközi kongresszuson : 12 Hazai tudományos szintű előadás : 28 Orvostovábbképző előadás : 76 Citációs index : 12
Egyéb szakmai megnyilvánulás Rádió : 14 szereplés TV : 2 szereplés Játékfilm szakértés : 1 Rövidfilm szakértés : 5
Társadalmi funkciók Magyar Pszichológiai Társaság Klinikai Gyermekpszichológia Szekció vezetőségi tag (1980–1990) Magyar Pediáter (majd Pediáter) pszichológia rovatvezető (1984–1999) Gyermekvédő Liga elnökhelyettes (1989–1992) Országos Pszichológiai Szakértői Bizottság tag (1989–1994) Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT TUKEB) tag (1993–2000) Igazságügyi pszichológus szakértő (1970–)
Díjai, elismerései Közbiztonsági érdemérem arany fokozat (szakértésért, 1972) Igazságügyi Szakértői Kamara gyémánt jelvény (2001) Heim Pál kórház „áldozatos munkáért”centenáriumi emléklap (2009)
Jegyzetek
Források Magyar Ki Kicsoda 1990. Biográf Szerkesztőség. Főszerkesztő: Hermann Péter. Ki Kicsoda 2006. MTI, Budapest, 2005. Főszerkesztő : Hermann Péter. ISSN 1787-288X Újbuda OGyL Történeti tanulmány PIM
Kategória:Magyar pszichológusok Kategória:1927-ben született személyek Kategória:2013-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Magyar újságírók Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar nevelőtanárok Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A holokauszt magyar túlélői