bélyegkép|jobbra|260px|Emléktábla a gimnázium falán A budapesti Szent István Gimnázium a Városliget mellett található, az Ajtósi Dürer soron, az 1906–1908 között épült szecessziós stílusú épületben. Magyarország elitiskolái között tartják számon.

Története A gimnázium 1900-ban az akkoriban Barcsay utcai gimnáziumnak is nevezett Madách Imre Gimnázium részlegeként működött, mivel az anyaiskola a korabeli Erzsébetváros folyamatosan növekvő népessége miatt kicsinynek bizonyult. 1902-ben a Damjanich utca 43. szám alattA budapesti XIV. kerületi állami Szent István gimnázium és általános iskolájának évkönyve, 1948–1949 (47. tanév) ("Damjanich-utca+43."&pg=7&layout=s adt.arcanum.com) VII. kerületi Külső Magyar Királyi Állami Főgimnázium néven nyílt meg részben önállóhttp://szigbp.hu/iskolankrol/iskolatortenet Iskolatörténet szó szerinti idézet„Az önálló iskola igazgatója, Timár Pál az első pillanattól szorgalmazta az állandó épület minél gyorsabb felépítését. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1904-ben a költségvetésben 300000 koronát irányzott elő telekvásárlásra, s ezt Berzeviczy Albert miniszter személyesen közölte iskolalátogatása alkalmából a tantestülettel. Rövidesen meg is vásárolták a VII. kerületi István út 69–71. (ma XIV. ker., Ajtósi Dürer sor 15.) szám alatti 3020 négyszögöles telket.” intézményként, majd 1908-ban már a jelenlegi helyén önállósult. 1921-ben felvette Szent István nevét. A gimnázium erőssége a természettudományi tárgyak oktatása, mindemellett nagy figyelmet szentelnek a humántárgyaknak is. 1960-tól speciális matematika tagozatos képzés is van, 1998-ban indult az informatikai szak.

A gimnázium működtetője Zugló önkormányzata, címe: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 15. A fenntartó 1999-ben Zuglóért Emlékérem-mel ismerte el az iskola érdemeit, amelyet a fiatalság nevelésében elért. Az épület homlokzata, aulája és lépcsőháza (helyreállított színes üvegablak, amely első királyunkat fiával, Imrével ábrázolja) műemléki védettséget élvez.

Rangsor

+HVG országos középiskolai tanulmányi rangsorában elfoglalt helyezés20202021202220232024HVG10101113

Neves tanárai Könyves Tóth Kálmán matematikus, nyelvész, tankönyvíró Laziczius Gyula, posztumusz Kossuth-díjas nyelvész, tanár László Margit, operaénekes (lírai szoprán), énektanár Moór Ágnes, fizikatanár, tankönyvíró Rácz János, matematikatanár, tankönyvíró Záborszky József, karmester, zenetanár, zeneszerző Zelinka Tamásné, tanár, (Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt, 2007)

Az iskola híres diákjai Építészek Sávoly Pál, 1911/A mérnök, statikus

Írók Bart István, 1962/A, író, műfordító, könyvkiadó Goda Gábor, 1929/A, Kossuth-díjas író Illés Béla, 1912/A, író Müller Péter, 1955/B, író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó Rónaszegi Miklós, 1948/A, Herczeg Ferenc-díjas író

Politikusok Cser Ágnes, 1968/B, jogász, politikus Dobos Krisztina, 1967/D, tanár, politikus Harrach Péter, 1966/E, teológus, politikus, miniszter, az Országgyűlés elnöke Herczog László, 1968/D, közgazdász, közigazgatási szakember Kónya Imre, 1965/A, ügyvéd, politikus, belügyminiszter Kovács Kálmán, 1976/C, politikus, miniszter, matematikus-mérnök Sértő-Radics István, 1968/B, politikus, polgármester, az Európai Unió Régiók Bizottságának alelnöke Szabó Zoltán, 1974/D, politikus, országgyűlési képviselő

Sportolók Berzi Sándor, 1967/B, sportvezető Goldoványi Béla, 1944/A, olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok atléta, futó Hoffer József, 1940/A, labdarúgó, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, újságíró, az MTI sportrovatvezetője Honfi Károly, 1948/A, Maróczy-díjas magyar sakkozó, nemzetközi nagymester, levelezési nemzetközi mester és mesteredző Király Ede, 1944/A, olimpiai ezüstérmes, világbajnok műkorcsolyázó, edző, mérnök Mátay Andrea, 1974/D, fedett pályás Európa-bajnok magasugró Szendrei Péter 1980/D gyeplabdázó, edző, tanár, sportvezető Gulyás Michelle, 2019/D világbajnok öttusázó, olimpiai versenyzőhttps://szigbp.hu/2018/09/23/buszkesegunk-gulyas-michelle-ottusazo/ 2018. szeptember 23.

Színház- és filmművészeti szakemberek Bódy Gábor, 1964/E, filmrendező Gergely András, 1960/C, hangmérnök Kézdi-Kovács Zsolt, 1955/A, Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró Koltay Gábor, 1968/A, Balázs Béla-díjas filmrendező, színigazgató Kovács István, 1968/B, rajzfilmrendező, író

Színművészek Gelecsényi Sára, 1973/C, színésznő Koós Boglárka, 2017/E, színésznő Kovács István, 1962/B, színművész Kőszegi Péter, 1968/B, színművész Némethy Ferenc, 1944/A, Jászai Mari-díjas színművész Szacsvay László, 1966/A, Jászai Mari-díjas színművész, a nemzet színésze Ujlaky Károly, 1962/D, színművész Ujlaky László, 1960/B, színművész

Tudósok Alexander Gábor, 1954/C, vegyészmérnök, kémikus, a kémiai tudományok doktora, az MTA kutatója Baka András, 1971/B, jogtudós, főiskolai tanár, az állam- és jogtudományok kandidátusa Bodoky György, 1973/B, orvos, onkológus, egyetemi magántanár Bodoky Tamás, 1959/A, geofizikus, a műszaki tudomány kandidátusa Dévay Attila, 1966, gyógyszerész, egyetemi tanár Erdős Pál,http://www.magyarvagyok.com/kultura/hiressegek/tudosok-feltalalok/ „A budapesti Szent István Gimnáziumban érettségizett.” 1930/B, matematikus, az MTA tagja, a matematika tudományok kandidátusa, doktora Gálfi László, 1962/D, fizikus, egyetemi docens Györffy György, 1935/B, Széchenyi-díjas történész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja Halmai Gábor, 1970/E, jogász, az állam-, és jogtudományok kandidátusa, egyetemi tanár Hidas Pál, 1980/C, fizikus Knuth Előd, 1961/E, matematikus Máté András, 1971/D, matematikus, filozófus, egyetemi docens Nováky Béla, 1962/4.b, alternatív Nobel-díjas, magyar hidrológus mérnök, egyetemi docens Németh János, 1951/A, jogtudós, ügyvéd, egyetemi tanár, az állam- és jogtudományok kandidátusa, az Alkotmánybíróság elnöke (1998–2003) Proszt János, 1909/B, kémikus, vegyészmérnök, a kémiai tudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja Szabó Zoltán, 1984/D, matematikus, a matematikai tudomány kandidátusa, az MTA doktora és tiszteleti tagja Szondi Lipót, 1911/B, idegorvos, pszichiáter Vilmon Gyula, 1916/A, Kossuth-díjas magyar orvos, egészségügy-szervező, egészségügyi miniszterhelyettes (1957–1965)

Újságírók, rádiós, televíziós személyiségek Bodoky Tamás, 1990/D, újságíró Feledy Péter, 1961/A, újságíró, rádió- és tévériporter Fodor János, 1972/H, újságíró Gundel Takács Gábor, újságíró Paor Lilla, 1975/D, műsorvezető, előadóművész Vitár Róbert, 1952/B, újságíró, sportriporter Munk Veronika, 1998/D, újságíró

Zeneművészek Bucz Magor, 2013/B, Junior Prima díjas zeneszerző Czakó Sándor, 1975/D, zenész, gitáros (Vágtázó Halottkémek) Csillag Endre, esti, zenész Dene József, 1952–1956, operaénekes Derecskei Zsolt, 1966–1970, operaénekes Erkel András, 1980/B, zenész, producer Ipacs László, 1975/B, dobos (Vágtázó Halottkémek), kísérleti fizikus Mericske Zoltán, 1972/H, zenész, zeneszerző, tanár Seres Attila, 1977/C, zenész, basszusgitáros (Solaris)

Díjazottak 1997 Braun Gábor Szent István Gimnázium Budapest IV. osztály 34,25 pont A 28. Nemzetközi Fizikai Diákolimpia (1997) Kanadában, Sudburyben volt 1997. július 13. és 20. között. 2006 Juhász István, Szent István Gimnázium, Budapest Ericsson-díj

Jegyzetek

Források

Iskolatörténet Szent István Gimnázium Szent István Gimnázium Öregdiák oldal

Kategória:Budapest XIV. kerülete Kategória:Budapest középiskolái