Harry Edward Styles (Redditch, Worcestershire, 1994. február 1. –) háromszoros Grammy-díjas angol énekes, dalszerző és színész. Színpadi karizmája, előadói tehetsége és extravagáns stílusa jelentős hatással volt a 21. századi popkultúrára.

2010-ben kezdődött zenei karrierje, mikor szerepelt a brit The X Factor műsorban. Miután a korai szakaszban kiesett, visszahozták a műsorba a One Direction tagjaként, amely minden idők egyik legsikeresebb fiúegyüttese lett, mielőtt 2016-ban határozatlan időre szünetre vonultak. Styles 2017-ben adta ki a Columbia Records gondozásában debütáló szólóalbumát, amely a Harry Styles címet viselte. A lemez az első helyen debütált az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban, és az év tíz legkelendőbb albuma között szerepelt, míg első kislemeze, a Sign of the Times a brit kislemezlista élére került.

Styles második albuma, a Fine Line (2019) az amerikai Billboard 200-as lista élén debütált, angol férfi előadó eddigi legnagyobb első heti eladásával és 2020-ban a Rolling Stone Minden idők 500 legjobb albuma listáján a 491. helyre helyezte. Negyedik kislemezes dala, a Watermelon Sugar az amerikai Billboard Hot 100-as listájának élére került. Styles harmadik albuma, a Harry’s House (2022) több rekordot is megdöntött, és széleskörű elismerésben részesült, 2023-ban elnyerte az Év albumának járó Grammy-díjat, valamint bekerült a Rolling Stone Minden idők 500 legjobb albuma listájának 2023-as kiadásába. Első kislemeze, az As It Was a Billboard szerint 2022 legnépszerűbb dala volt világszerte. Negyedik stúdióalbuma, a Kiss All the Time. Disco, Occasionally 2026-ban jelent meg, rajta olyan dalokkal, mint az Aperture és az American Girls.

Styles számos elismerést kapott, többek között hat Brit-díjat, három Grammy-díjat, egy Ivor Novello-díjat és három American Music Awards-díjat. Zenei karrierje mellett olyan filmekben szerepelt, mint a Dunkirk (2017), a Nincs baj, drágám (2022) és A rendőröm (2022). A zenéjén kívül Styles ismert a sokszínű, változatos stílusáról is. Ő az első férfi, aki egyedül szerepelt a Vogue magazin címlapján. Styles különböző jótékonysági szervezeteket támogat, valamint küzd a nemi, faji és LGBTQ egyenlőségért.

Gyermekkora Harry Edward Styles 1994. február 1-jén született Redditchben, Worcestershire-ben, Anne Selley és Desmond Styles fiaként. Mikor gyerek volt, Holmes Chapelbe (Cheshire) költözött szüleivel és nővérével, Gemmával. Hétéves korában a szülei elváltak, és édesanyja később hozzáment üzleti partneréhez, John Coxhoz, bár évekkel később elváltak. Az ezt követő, 2013-as házassága révén Robin Twisttel, aki 2017-ben rákos megbetegedésben elhunyt, Styles családja két mostohatestvérrel (Mike és Amy) bővült.

Styles pozitívan beszél a gyermekkoráról és kiemeli, hogy szülei mindig támogatták. Gyerekként egy karaoke gépen vett fel feldolgozásokat, mint Elvis Presley The Girl of My Best Friend című dala. Styles a Holmes Chapel Comprehensive Iskolába járt, itt a White Eskimo együttes frontembere volt, amely megnyert egy helyi versenyt is. 16 évesen a W. Mandeville Bakeryben dolgozott részmunkaidőben.

Pályafutása

2010–2015: Az X Factor és a One Direction

balra|bélyegkép|Styles (középen) és a One Direction a 2012-es Logies Awards-on 2010. április 11-én édesanyja javaslatára Styles részt vett a The X Factor című brit televíziós tehetségkutató hetedik évadának meghallgatásán, ahol a Train Hey, Soul Sister című dalát kezdte el énekelni. Miután Simon Cowell félbeszakította, hogy a szám nem neki való, helyette Stevie Wonder Isn’t She Lovely című dalát adta elő. Továbbjutott a következő fordulóba, de nem tudott továbbjutni a Fiúk kategóriában. Négy vele egyidős fiú is kiesett, de össze lettek állítva egy együttesként a sorozat Tábor időszaka alatt és áthelyezték őket a Csoportok kategóriába. Mentoruk Simon Cowell volt. A Styles, Niall Horan, Liam Payne, Louis Tomlinson és Zayn Malik alkotta csapat két hétig gyakorolt együtt; Styles javasolta társainak a One Direction nevet, és ők beleegyeztek, hogy megtartják. Az első négy hét után ők voltak Simon Cowell utolsó előadója a versenyben és gyorsan nagy népszerűségre tettek szert az Egyesült Királyságban. Az együttes végül bejutott a The X Factor döntőjébe, és a harmadik helyen végzett.

2011 januárjában a One Direction lemezszerződést kötött Cowell kiadójával, a Syco Records-szal. Még abban az évben megjelent az Egyesült Királyságban listavezető debütáló kislemezük, a What Makes You Beautiful, és debütáló stúdióalbumuk, az Up All Night. Az albumon nagyon sok dalszövegíró dolgozott, de három dalon Styles és az együttes többi tagja is dolgozott. A One Direction az első brit csapattá vált, amelynek debütáló albuma első helyezést ért el az Egyesült Államokban. Az ezt követő négy stúdióalbumuk – a Take Me Home (2012), a Midnight Memories (2013), a Four (2014) és a Made in the A.M. (2015) – mindegyike az első helyen debütált az Egyesült Királyságban. A Midnight Memories 2013-ban a világ legkelendőbb albuma volt, a hozzá kapcsolódó Where We Are Tour pedig a 2014-es év legnagyobb bevételt hozó turnéja volt, és továbbra is minden idők legnagyobb bevételt hozó turnéja egy énekegyüttestől. A Four megjelenése után a One Direction lett az egyetlen olyan együttes a Billboard 200 albumlistájának 58 éves történetében, amelynek első négy albuma az első helyen debütált. Az albumok sikeres kislemezek sorát hozták, köztük a Live While We’re Young, a Little Things, a Best Song Ever, a Story of My Life, a Drag Me Down és a History. Styles társszerzője volt a Just a Little Bit of Your Heart című dalnak is Ariana Grande 2014-es My Everything című albumán.Mivel nem akarták „túlterhelni” a rajongói bázist, Styles javaslatára a zenekar 2016-ban határozatlan időre szünetre vonult, miután befejezte a Made in the A.M.-hez kapcsolódó promóciós tevékenységeket. Debütálásuk óta a One Direction 70 millió lemezt adott el világszerte, ebből 7,6 millió albumot és 26 millió kislemezt az Egyesült Államokban, ezzel minden idők egyik legsikeresebb fiúegyüttesévé váltak. Az együttes számos elismerést gyűjtött össze, köztük hét Brit-díjat, hét American Music Awards, hat Billboard Music Awards és négy MTV Video Music Awards-díjat. Bár Styles általánosságban pozitívan nyilatkozott a One Directionben töltött időszakáról, elárulta, hogy a bandában megélt óriási figyelmet nem mindig volt könnyű feldolgozni. Styles a közösségi média kerülését annak a múltbeli nyomásnak tulajdonította, hogy folyamatosan elérhetőnek kell lennie az interneten. Beszélt arról, hogy félt attól, hogy rossz dolgokat mond az interjúkban, vagy ha nem válaszol olyan kérdésekre, mint például, hogy hány emberrel feküdt le, az újságírók bosszúsan távoznak az interjúról. A One Directionnel kötött szerződései „tisztasági kikötéseket” tartalmaztak, amelyek kimondták, hogy „semmisek” lesznek, ha nem tartja be őket[...]. Kifejtette, hogy „könnyekben tört ki”, amikor aláírta az ilyen kikötések nélküli szólószerződését, mert „szabadnak” érezte magát.

2016–2018: Harry Styles és a Dunkirk

Styles szólóelőadóként csatlakozott Jeffrey Azoff Full Stop Managementjéhez és a CAA tehetségkutató ügynökséghez, majd 2016 első felében lemezszerződést kötött a Columbia Records lemezkiadóval. Ez idő tájt indította el saját lemezkiadóját, az Erskine Recordsot is. Styles debütáló albumának felvételei 2016 folyamán zajlottak Los Angelesben, Londonban és a jamaicai Port Antonióban, ahol Styles és munkatársai ősszel egy kéthónapos írói elvonulást tartottak. 2017 márciusában bejelentette, hogy első szóló kislemeze, a Sign of the Times április 7-én jelenik meg. A dal a brit kislemezlistán az első, a Billboard Hot 100-as listán pedig a negyedik helyen végzett. A glam rock által befolyásolt soft-rock ballada David Bowie munkásságához hasonlított. Témáját tekintve egy fiatal anya szemszögéből íródott, aki gyermeke születése után haldoklik és az utolsó szavait mondja el az újszülöttnek. A Rolling Stone 2017-ben az év legjobb dalának nevezte. A videóklipben Styles repül és vízen jár. Styles elnyerte az Év brit videoklipjének járó Brit-díjat. Áprilisban Styles az Egyesült Államokban a Saturday Night Live zenei vendége volt, az Egyesült Királyságban pedig a The Graham Norton Show-ban debütált szólóelőadóként.

Önmagáról elnevezett debütáló albuma 2017 májusában jelent meg, amely több országban, köztük Ausztráliában, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is az első helyen nyitott. Az album erősen befolyásolt az 1970-es évek rock zenéje által és a Variety a pszichedelikus zene, britpop és balladaköltészet keverékeként írta le. Az album nagyrészt pozitív reakciót váltott ki kritikusokból, és több kiadvány listáján is szerepelt a 2017-es év legjobb albumai között. Az albumról még két kislemez jelent meg, a Kiwi és a Two Ghosts. Májusban pedig megjelent egy film kizárólag az Apple Music-on Harry Styles: Behind the Album címmel, amely az album írását és felvételi folyamatát mutatja be. 2017 szeptemberétől 2018 júliusáig Harry Styles: Live on Tour címmel zajlott első önálló turnéja, amelynek során Styles Észak- és Dél-Amerikában, Európában, Ázsiában és Ausztráliában adott koncerteket. A turnén debütált két kiadatlan dala, az Anna és a Medicine.

Styles Christopher Nolan Dunkirk című filmjében debütált színészként, amelyben egy Alex nevű brit katonát játszott a második világháború idején. A filmben szerepelt még Fionn Whitehead, Tom Glynn-Carney, Jack Lowden, Kenneth Branagh, Cillian Murphy, Mark Rylance és Tom Hardy. Styles „több ezer fiatalember” közül nyerte el a szerepet; Nolan később elismerte, hogy nem volt tisztában Styles hírnevének mértékével, és azért kapta meg a szerepet, „mert csodálatosan illett a szerepbe, és valóban megérdemelte, hogy helyet kapjon az asztalnál”. A Daily Telegraph filmkritikusa, Robbie Collin dicsérte Styles „ragyogó, elszánt és váratlanul egyáltalán nem kizökkentő alakítását”.

2017 novemberében a BBC One egyórás televíziós különkiadást sugárzott Harry Styles at the BBC címmel, amelyet Nick Grimshaw vezetett. Még abban a hónapban fellépett a Victoria’s Secret divatbemutatón Sanghajban. A 2017-es ARIA Music Awards-on Styles kapta a Legjobb nemzetközi előadónak járó díjat. Decemberben vendég-házigazda volt a The Late Late Show with James Cordenben. Styles Jack Antonoffal és Ilsey Juberrel közösen megírta a Bleachers együttes által előadott Alfie’s Song (Not So Typical Love Song) című dalt a Kszi, Simon (2018) című film soundtrackjéhez. A CBS 2018 októberében bemutatott Happy Together című sitcomjának executive producere is volt, amelyet a Ben Winston televíziós producerrel és feleségével együtt töltött idő inspirált. Styles 2018-ban kezdett el modellkedni az olasz Gucci divatháznál, és több kampányban is szerepelt a márka számára.

2019–2021: Fine Line

2019 júliusában arról számoltak be, hogy Styles tárgyalásokat folytat Eric herceg szerepéről az élőszereplős Disney-filmben, A kis hableányban. Végül azonban különböző okokra hivatkozva, amelyek között szerepelt a turnézás és az is, hogy sötétebb, nem zenei szerepeket szeretne vállalni, elutasította a szerepet. A szerepet végül Jonah Hauer-King kapta. A Lights Up, amely az első kislemez volt a Fine Line albumról, 2019 októberében jelent meg és harmadik helyen debütált az Egyesült Királyságban. A dallal megint egy kicsit közelebb lépett a pophoz. A Saturday Night Live-on, novemberben zenei vendég és házigazda volt. A Fine Line-t megelőző második kislemez, az Adore You decemberben jelent meg, és az Egyesült Királyságban a hetedik, az Egyesült Államokban pedig a hatodik helyen végzett. Styles ismételten a házigazdája volt a The Late Late Show with James Cordennek ugyanezen hónapban.