A Perth Mint Ausztrália legrégebbi, ma is működő pénzverdéjePerth Tourist Centre Online (a korábbi verdék, a Sydney Mint és a Melbourne Mint bezárása óta). Perth East Perth városrészében, a Hay Street 310 alatt található meg, ahol 113 éve eredeti formájában áll. bélyegkép|jobbra|Aranyrúd (Perth Mint)

Története John Forrest 1896-os alapkőletétele után a pénzverde 1899. június 20-án nyílt meg, mint a londoni Brit Királyi Pénzverde (Royal Mint) fióktelepe, abból a célból, hogy aranyat finomítson és elkészítse az angol 1 font sterlinget (gold sovereigns) és 1/2 fontos érméket (half sovereign), melyeket hivatalos fizetőeszközként használhattak az angol kolónia tagjai.

Ebben az időben Nyugat-Ausztrália lakossága ugrásszerűen növekedett ( fő 1869-ben és 1900-ban) leginkább annak köszönhetően, hogy aranyat találtak Kalgoorlie-ben, Coolgardie-ben és a murchison-i területeken. Perth rendelkezett némi készpénzzel, ami lehetővé tette, a bányászott arany beváltását és az áruk kifizetését.

Annak ellenére, hogy az Ausztrál Államszövetség 1901-ben létrejött, a pénzverde 1970. július 1-jéig brit fennhatóság alá tartozott, csak ekkortól látja el a Nyugat-Ausztrál kormány a törvényes felügyeletet. Tulajdonosa a Gold Corporation,Thomas, Athol. 90 Golden Years, The story of the Perth Mint. Gold Corporation mely a Nyugat-Ausztrál kormány teljes tulajdona.

2000-ig a pénzverde 4500 tonna aranyat finomított, ami az emberiség által birtokolt arany 3,25%-a. Ez körülbelül akkora mennyiség, amit az Amerikai Egyesült Államok pénzverdéje Fort Knox-i aranyletétben őriz. 1983. év végéig a Perth Mint gyártott 1/2 unciánál kisebb névértékű pénzérméket is.

Napjainkban a pénzverde folytatja a már megkezdett munkát és kínálnak több olyan szolgáltatást is, mely az aranyiparhoz köthető. Többek között befektetők és szenvedélyes gyűjtők számára gyártanak numizmatikai ritkaságnak számító arany és ezüst érméket. Ők a felelősek Ausztrália legtöbb nemesfém fizetőeszközének előállításáért és értékesítéséért is; ideértve a garantált minőségű Australian Nugget aranyérmét, Platina Koala érmét, az ezüst Kookaburra (Kacagójancsi)-t és más befektetési arany érméket.

2011 októberében a Perth Mint megalkotta a világ legnagyobb, legnehezebb (1 tonna) és legértékesebb aranyérméjét, így ezzel megdöntötte a Royal Canadian Mint (Kanadai Királyi Pénzverde) által felállított rekordot.Australia unveils world's largest gold coin in Perth Az érme kb. 80 cm (31 inch) átmérőjű, 12 cm (4,7 inch) vastagságú és pontosan 1012 kg (2230 font) súlyú, s nem utolsósorban 99,99%-os tisztaságú aranyból készült.The Sydney Morning Herald"Írás" oldalán egy vörös kengurut ábrázol, míg "fej" oldalán Őfelsége II. Erzsébet brit királynő portréját. profilja található. Az óriás érmét 1 millió ausztrál dollár névértékű törvényes fizetőeszköznek tartják nyilván, de a készítésekor felhasznált arany mennyiségének értéke 53,5 millió AUD volt.

Jegyzetek

Források Perth Tourist Center Thomas, Athol. 90 Golden Years, The story of the Perth Mint. Gold Corporation The Sydney Morning Herald

További információk The Perth Mint hivatalos oldala A Perth Mint arany és ezüsttömb termékeinek oldal A világ legnagyobb, 1 tonnás aranyérmének hivatalos oldala Érmegyűjtőknek

Kapcsolódó szócikkek Aranyláz Aranydeviza-standard

Kategória:Pénzverdék Kategória:Ausztrália építményei Kategória:Perth Kategória:1899-ben átadott építmények