A miskolci ME jelzésű autóbusz egy gyorsjárat volt, ami a Tiszai pályaudvar és az Egyetemváros kapcsolatát biztosította. A viszonylatot a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. üzemeltette. 2019. november 4-étől sofőrhiány miatt az MVK Zrt. ideiglenesen szüneteltette. 2020-ban a szorgalmi időszakban, február 9-től ismét közeledett, immár a Tapolcai elágazásnál is megállt. 2020. november 8-ától a Miskolci Egyetem átállt digitális oktatásra, így ekkor a járat ismét, ezennel végleg megszűnt. Utolsó üzemnapja 2020. november 6 volt.
2024. október 30-án és 31-én (két olyan egyetemi szorgalmi időszaki munkanapon, mely a közoktatási őszi szünet ideje alatt volt) ME viszonylatjelzéssel indított az MVK rásegítő járatokat a Búza tér és az Egyetemváros között, a 20-as járatokat kiegészítve. Ezen a két napon az ME járatok indulási végállomása nem a Tiszai pályaudvar, hanem a Búza tér volt, továbbá az is különbség volt a 2012 és 2020 között közlekedő ME járatokhoz képest, hogy az autóbuszok minden érintett megállóhelyen megálltak (tehát nem gyorsjáratként közlekedtek).https://mvkzrt.hu/utazasi-informaciok/hirek/me-jelzessel-rasegito-jaratok-kozlekednek-oktober-30-es-31-en
Megállóhelyei
! !Megállóhely ! !Átszállási kapcsolatok |- |0 |Tiszai pályaudvarvégállomás |19 |align=left| |- |4 |Búza tér / Zsolcai kapu |15 |align=left| |- |17 |Egyetemi kollégiumok |2 |align=left| |- |18 |Tanulmányi épületek |∫ |align=left| |- |∫ |Olajkutató |1 |align=left| |- |19 |Egyetemvárosvégállomás |0 |align=left|
Érdekesség
A 2007-es átszervezés óta ez volt az egyetlen gyorsjárat Miskolcon. A 31-es autóbuszjáratok 2007 és 2012 között szintén a Tiszai pályaudvar és az Egyetemváros között közlekedtek, de az Avas városközpont érintésével.
Jegyzetek
Források Az MVK Zrt. hivatalos oldala Facebook-bejegyzés (2019. november 2. 15:24) Közlekedési információk 2019. november 4-től
Kategória:Miskolc autóbuszvonalai Kategória:Miskolc gyorsjáratai