Horváth Tibor (Surd, 1978. október 27. – Nepál, 2012. május 5.) hegymászó, hegyivezető, a Magyar Himalája expedíciók tagja. Ennek keretén belül Erőss Zsolttal együtt részt vett a Cso-Oju, Lhoce és Annapurna expedíciókban. Az Annapurna expedíción a hegyről lefelé jövet lavina áldozata lett.
Pályafutása
Erőss Zsolt tanítványaként kezdett mászni, akivel több magashegyi túrán vettek részt együtt az Alpokban. 2010-ben csatlakozott a Magyarok a világ nyolcezresein expedícióhoz. Ott volt a Cso-Oju és Lhoce meghódítására törekvő csapatban is, de a csúcsokra nem sikerült feljutnia.
Balesete Vincze Szabolcs, az Annapurna expedíció sajtófőnöke közölte: Horváth Tibor szombat délelőtt indult vissza a 6800 méter magasan található III-as táborból az alaptábor felé. Délután négykor rádión bejelentkezett, és elmondta, hogy rossz látási viszonyok mellett és olykor mellig érő friss hóban halad a kettes tábor felé.
"Tibor nem érte el a II-es tábort, és nem jelentkezett többé rádión sem. A jelzett területek átvizsgálása ma reggelre megtörtént, és egyértelműen megállapítható, hogy egy jéglavina az alsó kötélszakaszt is leszakítva Tibort elsodorhatta, és maga alá temette" - áll az expedíció hivatalos közleményében.
Fontosabb eredményei 2010 - Cso-Oju kísérlet (7100 m-ig jutott fel) 2011 - Lhoce kísérlet (7900 m-ig jutott) 2012 - Annapurna kísérlet (6800 m-ig jutott)
Jegyzetek
További információk Magyar Himalája expedíciók – Magyarok a világ nyolcezresein Földes András: Az Annapurna Expedíció beszámolói
Kategória:Magyar hegymászók Kategória:1978-ban született személyek Kategória:2012-ben elhunyt személyek Kategória:Eltűnt személyek Kategória:Hegymászóbalesetben elhunyt személyek