Tengőd község Somogy vármegyében, a Tabi járásban.

Fekvése Az Iregszemcse-Tab közti 6509-es út mentén helyezkedik el, az előbbi településhez közelebb, Somogy vármegye keleti határszélén. Közigazgatási területét egy aránylag rövid szakaszon érinti a Som-Daránypuszta és Kapoly között húzódó 6511-es út is.

Nevének eredete Neve besenyő eredetű, a Tenguld szó gazdagságot jelent.

Története Árpád-kori népességének középrétege katonáskodó, lóháton, jellegzetes nomád harcmodorban harcoló csoportokból állt, halottaikat is így temették el, melyről a Tengődön és Hékutpusztán feltárt sírok tanúskodnak.

A település 1000 körül királyi birtok volt, egyik részét István király adományozta a szakcsi főesperességnek, a másikat a pécsi püspökségnek, majd 1138-ban II. Béla a dömösi prépostságnak adományozta a falut. 1263-ban egy újabb ajándékozáskor Tengőd környékének egy részét Mojs nádor részbirtokait szolgáival együtt az ábrahámi cisztercita apátságnak adta. A későbbiekben is számos birtokosa volt; a 15. században a Korothnay családé lett, akik nemesi kúriát is építettek Tengődön.

1543-ban egy pusztító járványban néptelenedett el a falu, de később újratelepült, mivel a török dézsmajegyzékbe már 20 nagytengődi és 13 kistengődi házat jegyeztek fel. A török hódoltság idején Ferdinánd király Bornemissza Mihálynak adta Tengődöt, de birtokosai később is gyakran cserélődtek. A település a hódoltság alatt református lett, de a jezsuiták erőteljes visszatérítési kísérletei miatt a református hitben maradók inkább áttelepültek a mai Kányára.

Az 1696-os kamarai összeíráskor Tengőd a pápai pálosoké volt, tőlük később a herceg Esterházyak vásárolták meg. A kuruc harcok idején elnéptelenedett falut az Esterházyak telepítették újra, ekkor tértek vissza a reformátusok is Kányáról, és újították fel az 1717-ben épített templomukat.

Közélete Polgármesterei 1990–1991: Szabolcs Árpád (független) 1991–1994: Vincze László (független) 1994–1998: Ruzicska Zoltán (független) 1998–2002: Id. Csicsmann Imre (független) 2002–2006: Ifj. Lakos János (független) 2006–2010: Lakos János (független) 2010–2014: Lakos János (független) 2014–2019: Lakos János (független) 2019–2024: Lakos János (független) 2024– : Szakályné Haba Ildikó (független)

A településen az 1990-ben felállt önkormányzat első éve viharosan telt, több időközi választást kellett tartani, 1991. június 23-án,Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára Helyhatósági választások iratai, 1990-2002 (2006, 2010) XXXIII. 6. november 3-án és november 17-én, ezek között olyan is volt, amely az alacsony részvétel miatt érvénytelen volt. A hónapokkal korábban lemondott első polgármester helyére csak a november 17-i választáson sikerült utódot választania a település lakosainak.

Népesség A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 91,1%-a magyarnak, 1,9% cigánynak, 1,5% németnek, 0,2% románnak mondta magát (8,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 60,2%, református 16,7%, evangélikus 1,7%, felekezeten kívüli 9,1% (11,9% nem nyilatkozott).Tengőd Helységnévtár

2022-ben a lakosság 88,4%-a vallotta magát magyarnak, 4,3% németnek, 2,8% cigánynak, 0,3% bolgárnak, 0,3% szerbnek, 1,3% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (9,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 25% volt római katolikus, 9,1% református, 1% evangélikus, 0,5% egyéb keresztény, 0,3% egyéb katolikus, 12,4% felekezeten kívüli (51,5% nem válaszolt).Tengőd Helységnévtár

Híres személyek Az egykor Tengődhöz tartozó Hékútpusztán született 1856-ban Kammerer Ernő jogász, történész, országgyűlési képviselő, 1901–1914 között a Szépművészeti Múzeum első igazgatója.

Nevezetességei Szent Péter és Pál apostolok templom Református templom

Érdekességek Temesi Ferenc író Híd című regényének is egy Tengőd nevű település az egyik fő helyszíne, ez azonban nem azonos a somogyi községgel; a mű számos részlete alapján valószínű, hogy ténylegesen a Csongrád-Csanád vármegyei Kisteleknek feleltethető meg.

Jegyzetek

Külső hivatkozások

Kapcsolódó szócikkek

Kategória:Somogy megye települései Kategória:Tolna vármegye települései