Dara Edit (Kazincbarcika, 1985. október 20. –) magyar szépségkirálynő, modell.

Élete A miskolci Szemere Bertalan Szakközépiskolában érettségizett, színházi táncos szakon. Ezután Cegléden, a PIMI színi tanodában folytatta tanulmányait. Kecskeméten a Katona József Színházban sikerült elhelyezkednie: táncos és háttérszínészként. Két Németországban és Hollandiában bemutatott Coca-Cola és Heineken reklámfilmben látható. Kiemelt szerepet a 2009-es Gyár fesztivál hivatalos reklámfilmjében kapott. Korábban a DVTK VIP részlegén dolgozott.Belépő a modellvilágba (InfoBorsod.hu)

2013. augusztus 24-én a szerencsi csokifesztivál keretében rendezték meg a Miss Alpok Adria és Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Szépe versenyt, amit Dara Edit nyert meg, ezzel bejutott az országos döntőbe.

A Miss Tourism Planet 2013 nemzetközi szépségversenyen Miss Hungary címet érdemelte ki, meghívottként képviselhette Magyarországot a 2013-as világdöntőn. Görögországban bejutott a legszebb nyolc hölgy közé, és megnyerte a Miss Bikini címet.Miss Bikini Barcikáról (Kulcs Magazin, 2013. július 6.)

2013. október 7-től a Mayo Chix nemzetközi ruhamárka modellje.

2014. március 1-jén a tarcali Andrássy kúriában került megrendezésre a Miss Alpok Adria Szépségverseny országos döntője. Az est végén a dobogó legfelső fokára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyét képviselő kazincbarcikai Dara Edit állhatott.

Színházi szerepei 2006-ban a Kecskeméti Katona József Színházban táncos és színész (a Laura című zenés játékban és a sHÓwKIRÁLYNŐ musicalben lépett fel).

Díjai 2007-ben a Barcika Szépe versenyen döntős, különdíjas. 2009-ben a The Pearl Of Borsod szépség- és modellversenyen Miss Kazincbarcika címet kapta.A The Pearl of Borsod szépség- és modellverseny (Opont.hu) 2010-ben megnyerte a Miss Írisz országos döntőjét, amelyen előzetesen az Emese Bál Szépe lett.Miss Írisz A Miss Hungary Nemzeti Szépségverseny legszebb 20 lánya közé jutott 2010-ben (felnőtt kategóriában).Miss Hungary 2011-ben a Miss Alpok Adria Nemzetközi Szépségverseny Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei döntőjén az I. udvarhölgy lett (2. helyezés).Miss Alpok Adria Borsod-Abaúj-Zemplén megye szépei 2011 2013-ban a Miss Tourism Planet Világversenyen Magyarországot képviselve a Miss Bikini választás nyertese volt.Miss Tourism Planet 2013-ban a Miss Alpok Adria Nemzetközi Szépségverseny Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei döntőjén újra szerencsét próbált, ahonnan szintén sikerült elhoznia a koronát, ez évben első helyen végzett. 2014-ben a Miss Alpok Adria Szépségverseny országos döntőjének győztese.

Fotómodell 2009-ben a P7 Magazinban jelent meg fotója. 2010-ben a kazincbarcikai Képes Mozaik címlapján szerepelt.Képes Mozaik (2010. június 24.) 2012-ben a DVTK hivatalos naptárban ő volt Miss Március.

Jegyzetek

Források

Kategória:Szépségverseny-győztesek Kategória:Magyar modellek Kategória:1985-ben született személyek Kategória:Kazincbarcikaiak Kategória:Magyar nők Kategória:Élő személyek