München (bajorul: , latinul: Monacum) a legnagyobb német tartomány, Bajorország fővárosa. Lélekszámát tekintve Berlin és Hamburg után Németország harmadik, a német nyelvterület negyedik, az Európai Unió tizenkettedik legnagyobb metropolisza. München népessége 2024 végén fő, agglomerációjával (Metropolregion München) együtt lakosainak száma több, mint hatmillió.

A mai német közigazgatás rendszerében járási jogú városnak számít (kreisfreie Stadt). Emellett a környékén elterülő, fős lakosságú vidéki München járás (Landkreis) központi hivatala (Landratsamt München) is Münchenben van.

A bajorországi közigazgatás rendszerében München felsőfokú központ (Oberzentrum), valamint Felső-Bajorország (Oberbayern) (amely terület Bajorországban körzeti rangú (Bezirk), össznémetországi szinten pedig a kormányzati körzet (Regierungsbezirk) szintjén van) fővárosa.

München Németország egyik gazdasági, közlekedési és kulturális központja, egyike Európa legvirágzóbb városainak. Mottója: „Die Weltstadt mit Herz” (Világváros, amelynek szíve van). Neve a német Mönch szóból ered, amely magyarul szerzetest jelent, akit a város címerében meg is jelenítenek.

A városon folyik keresztül az Isar folyó.

Földrajza bélyeg|bal|301px|Műholdkép Münchenről és környékéről bélyeg|287px|München óvárosa egy részének légi fotója München Bajorország déli részén fekszik, 4861 fő/km²-es népsűrűségével Németország legsűrűbben lakott nagyvárosa.

Legmagasabb pontja Warnbergben (579 m), míg legalacsonyabb pontja a város északi részén található (482 m). A város folyója az Isar, amely München területén 13,7 km hosszan, délnyugatról északkeleti irányban folyik. Az Isar kettévágja a belvárost is. A folyó legismertebb szigete a Múzeum-sziget. München legtöbb kis patakja az Isarba folyik. A város környékén több tó is található: Ammersee, Wörthsee, Starnbergi-tó. Az Isar mellett a város másik nagyobb folyója a Würm, amely a Starnbergi-tóból ered. A város teljes területe 31 041,91 hektár. München ezzel Berlin, Hamburg, Köln, Drezda és Bréma után az ország hatodik legnagyobb területű városa. -es területéből 44,1% épület és hozzá tartozó beépítetlen terület, 17,1%-ot közlekedésre használnak, 15,6% mezőgazdasági terület, 15,5% mesterségesen kialakított zöldterület (park, temető), 4,1% erdő, 1,3% víz (folyó, tó) és 2,2% egyéb.2007-es statisztikák a város területéről (mstatistik-muenchen.de)

Geológia München az Alpok és a Duna közötti mélyebb medencében fekszik, amely évmilliók alatt főként az Alpokból lehordott hordalékkal töltődött fel. A harmadkorban túlnyomóan homok és a folyók által hordott kő rakódott le, amelyet az Alpok felől érkező vízfolyások szállítottak idáig. Az ezután következő jégkorszakok alatt, amelyek közül az utolsó 10 000 éve fejeződött be, gleccserek keletkeztek az Alpok területén, amelyek a város környékén morénadombokat és kavicsos síkságokat hagytak hátra. Az egyik legnagyobb ilyen a síkság az 55 km széles Müncheni-síkság (Münchener Ebene). A város területének a legmélyebb (északi részén) és a legmagasabb pontja (déli részén) közötti különbség csaknem 100 méter. A déli kavicsos talajon az erdők vannak túlsúlyban (például a Perlachi-erdő vagy a Forstenrieder Park). Ennek oka, hogy a nagyobb tengerszint feletti magasság miatt délen viszonylag alacsonyabb a talajvízszint az északihoz képest, ahol mocsarak alakultak ki. Ilyen az északnyugati irányban elterülő Dachaui-láp és északkeleten a Erdingi-láp.

Éghajlata München az esős óceáni és a szárazabb kontinentális éghajlat közötti átmeneti zónában fekszik. A város éghajlatát az Alpok közelsége és az aránylag nagy tengerszint feletti magasság is befolyásolja, ezért Münchenben eléggé változó az időjárás. A főnszél délről meleg, száraz levegőt szállít a város felé.

Az éves középhőmérséklet 8 °C. A legmelegebb hónap a július, amelyben 22 °C, a leghidegebb a január, ilyenkor -1 °C körüli az átlaghőmérséklet. Az eddig hivatalosan mért legmagasabb hőmérsékletet, 35,8 °C-ot München-Nymphenburgban mérték, a leghidegebb mért hőmérséklet -26 °C volt. A város déli része naposabb, mint az északi, ahol gyakrabban fordul elő köd. A város nyugati részén szárazabb az idő, mint keleten.

Az éves csapadékmennyiség 920 mm körül szokott alakulni, a legtöbb csapadék nyár elején, a legkevesebb januárban és februárban hullik. Télen a csapadék gyakran hó, nyáron gyakran jégeső is esik. A legnagyobb károkat az 1984. július 12-i jégverés okozta, másfél milliárd eurós értékben.

Története Ős- és ókori településnyomok 344px|bélyeg|München (arany-fekete) és Bajorország (fehér-kék) zászlója München belvárosában, háttérben a Frauenkirchével

Az óváros területén végzett ásatások során talált régészeti nyomok jelzik, hogy az újkőkorszak végén, i. e. 2000 körül a város területén már megtelepedtek embercsoportok. A mai Berg am Laim, Passing, Moosach és Sendling városrészek területéről kőkori (Hockergräber) sírok kerültek elő. A Harlaching és a Luitpold-park területén feltárt sírok a bronzkori ember Isar- és Würm-parti jelenlétét igazolják.

A kelta törzsek négyszögű földvárainak nyomai az Aubinger Lohe, Langwied, Feldmoching és Perlach városrészek területén találhatók.

Római kori sírnyomokat Aubing, Englschalking és Denning környékén találtak; utóbbinál még egy villa rustica nyomait is feltárták. A város mai területén két római út is vezetett át az Isaron. A Via Julia délen, Grünwaldnál és egy további északon, Unterföhringnél.

Számos ponton találtak a bajuvárok korából származó temetkezési helyeket, akik főként az Isar és Würm partjai mellett telepedtek le, de bajuvár települést találtak a Johannes-templom (Szent János-templom) építésénél is.

A mai München területén fekvő korábbi települések írásos emlékeinek sora i. sz. 750-től kezdve vannak meg: 750: Oberföring (ad Feringas), 763: Pasing (villa Pasingas), 768: Bogenhausen (Pupinhusir), 782: Schwabing (Suuapinga), 779–806 között: Sendling (Sentilinga), 790: Giesing (Kyesinga) stb.

A későbbi München területét alkotó legutolsó településnevek okmányokban: 1158-ból Milbertshofen (Ilmungeshofen) és Harlaching (Hadaleichingen), 1166-ból Forstenried (Uorstersried, 1200-ból pedig Denning (Tenningen) voltak.

Városalapítás A városalapítás előtt a Münchentől délre található schäftlarni kolostorból érkező bencés szerzetesek építettek itt szerzetesi központot. München alapítási évét nem ismerik, a várost először Villa Munichen néven említették egy 1158-ban, Augsburgban kiállított oklevélen,1158-ban említették meg először Münchent stmf.bayern.de miután a Welf-dinasztiából származó Oroszlán Henrik szász és bajor herceg a bencés szerzetesi központ közelében hidat építtetett az Isarra. Mivel a sószállítmányokat és a többi kereskedőt ennek használatára akarta kényszeríteni, leromboltatta a közelben meglevő hidat, amit a freisingi püspök birtokolt. A konfliktust az augsburgi birodalmi gyűlés elé vitték, aminek következtében Henriknek részesedést kellett fizetnie a bevételeiből. München kereskedelmi (árumegállító, vámszedő) jogait Barbarossa Frigyes elismerte.

München a középkorban 1175-ben városi jogot kapott, és falakkal erősítették meg. Miután Henriket 1180-ban a birodalmi gyűlésen birodalmi átokkal sújtották, birtokait elvesztette. Bajorországot ugyanezen év szeptemberében, az ítélet hatályba lépése után a következőképpen osztották fel: A Bajor Hercegségből leválasztották Stájerországot és az isztriai őrgrófságot. A maradékot a Wittelsbachok kapták, név szerint Wittelsbach Ottó, s ettől kezdve, 1918-ig Bajorországban a Wittelsbachok uralkodtak. München a freisingi püspökség fennhatósága alá került, ahonnan a Wittelsbachok a várost is megszerezték 1240-ben. Ezt követően 1255-ben megépült itt az első hercegi rezidencia.

Bajor Lajos (1294-től herceg, 1328 és 1347 között IV. Lajos német-római császár) Münchent tette meg fővárossá, s új városfalat építtetett. Ebből az időből valók München zászlajának színei, a fekete és az arany, amelyek a Német-római Birodalom színei.

A császári rang megszűnte után a hercegi család sorozatos helyi összetűzésekbe került. A 14. század végétől sorozatos felkelések robbantak ki a polgárság körében a hercegség ellen, ami egy megerősített székhely létesítését tette szükségessé. Ezért III. István egy vízivárat építtetett, az úgynevezett Neuvstét. Ez egy toronnyal, bástyával, körülfutó vizesárokkal (Graben) védett erőd volt. Ezt a bajor hercegek, választófejedelmek és királyok később folyamatosan bővítették és átépíttették.http://www.residenz-muenchen.de/deutsch/residenz/bau.htm Így jött létre a Münchner Residenz. Az uralkodók egészen 1918-ig, a bajor királyság végéig, ott laktak.http://www.residenz-muenchen.de/deutsch/residenz/index.htm

1429-ben a husziták többször is megtámadták Münchent, ezért a külső várfalat is megerősítették. 1442-ben III. Albert herceg parancsára a zsidókat mind Felső-Bajorországból, mind pedig a városból kiűzték. 1468-ban tették le a Mária-templom, ismertebb nevén a Frauenkirche alapkövét, és mindössze 20 év alatt fel is építették. balra|bélyegkép|425x425px|München: az Altes Rathaus bélyeg|bal|322px|Müncheni rezidencia bélyeg|bal|330px|A Maximilianeum balra|bélyegkép|330x330px|Maximilianstraße: historizáló épület

Bajorország rezidenciája és fővárosa München a 15. század végétől, a késő gótikában élte első fénykorát. 1506-ban IV. Albert herceg egyesítette Felső-és Alsó Bajorországot és a várost tette fővárosává, majd nemsokára – a 16. század végén – már az ellenreformáció erős bástyájává is vált. IV. Vilmos és V. Albert a reneszánsz idején – főleg energikus polgársága révén – ismét felvirágoztatták a várost. 1589-ben V. Vilmos megalapította a Hofbräuhaus elnevezésű sörfőzdét.

I. Miksa választófejedelem 1623-ban a fejedelemség székhelyévé tette. A harmincéves háború idején, 1632-ben a svédek elfoglalták Münchent. A városnak magas hadisarcot kellett fizetnie, és túszokat kellett adnia, hogy ne rombolják le az épületeket. A nem sokkal ezután kitört pestisjárványban (1515–17) a népesség egyharmada meghalt. A járvány 1634-ben megismétlődött.

A háború végére, 1648-ra a város újra lábra állt. Ferdinánd Mária bajor választófejedelem uralkodásának idején, a 17. század második felében vált uralkodóvá Münchenben az itáliai barokk művészet és kultúra.

A 18. század kezdete ugyancsak kedvezőtlenül érintette a várost. A spanyol örökösödési háborúban II. Miksa Emánuel választófejedelem Franciaországgal kötött szövetséget, emiatt Münchent a Habsburg Birodalom csapatai megszállták (1705–1715). Az ellenük indított polgár- és parasztfelkelést véresen leverték. Az osztrák örökösödési háborúban Károly Albert választófejedelem ismét a Habsburgok ellen fordult. Császárrá koronázása után, 1742-ben a Habsburg Birodalom hadserege két évre ismét megszállta a várost.

III. Miksa József választófejedelem 1759-ben alapította meg a Bajor Akadémiát.

IV. Miksa választófejedelem a napóleoni háborúk alatt ügyes politizálással elérte, hogy Napóleon császár elismerje őt a Bajor Királyság uralkodójának, München királyi székvárossá lett.

I. Lajos király uralkodása alatt (1825–1848) München ismert művészetkedvelő városként az „Isar menti Athén” nevet viselhette. Leo von Klenze és Friedrich von Gärtner klasszicista művészek felépítették a Ludwigstraßét, a Köngisplatzot és kibővítették a királyi rezidenciát. A Német Császárság idején Luitpold herceg uralkodása alatt a város gazdaságilag és kulturálisan is fejlődésnek indult. Számos irodalmár és festő alkotott ekkor a városban. 1789-ben megépítették az Englischer Garten városi parkot. I. Lajos fia, II. Miksa uralkodása alatt (1848–1864) a városban elterjedt az angol gótikára emlékeztető „Maximilian-stílus”. Ennek jegyében épült a Maximilianstraße, amely napjainkban Európa egyik legelőkelőbb és legdrágább bevásárlóutcája, valamint a Diadalív. bélyegkép|290x290px|A müncheni diadalív, 1854