Kocsár Miklós (Debrecen, 1933. december 21. – Budapest, 2019. augusztus 29.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző, érdemes művész.

Élete, munkássága Örmény-magyar nemesi családból származik. Tehetségét látva fivére terelte a komolyzenei pályára. Testvére: Prof. Dr. Kocsár László Tibor, kutatóorvos. Zenei tanulmányait szülővárosában kezdte, a Debreceni Konzervatóriumban Szabó Emil zongoratanítványa volt. Zeneszerzés tanulmányait 1954 és 1959 között Budapesten végezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, Farkas Ferenc irányításával.

Az 1960-as évek elején megnősült, felesége Herboly Ildikó karvezető-zenetanár, a Kodály-módszer jelentős képviselője volt. 1963-ban pár hónapig a Zeneműkiadó szerkesztője volt, majd még ugyanebben az évben a Madách Színház zenei vezetője és karmestere lett. 1972-ig dolgozott a színházban, ezt követően a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában zeneszerzést tanított. Oktató munkája mellett 1974-től a Magyar Rádió népzenei rovatának vezetője, majd 1983-tól 1995-ig a Zenei Főosztály helyettes vezetője volt.

Kocsár Miklós életműve szorosan kötődik a költészethez, így fontos szerepet töltenek be a vokális művek, kórusművek, dalok, kantáták, oratóriumok, amelyeket többnyire magyar költők verseire írt (Weöres Sándor, Juhász Gyula, Nagy László, Csanádi Imre, Kányádi Sándor stb.), de komponált kantátákat, misét, oratóriumot, zenekari darabokat, versenyműveket, hangszeres szólódarabokat és dalokat is. Zeneszerzői munkássága a kamarazenéből és elsősorban a fúvós zenéből indult ki. Már fiatalon megfigyelhető műveiben a tonális zenétől való bizonyos fokú elszakadás és ezzel együtt a szigorú formai arányokhoz való ragaszkodás. Kompozícióira a gondos kidolgozottság, a mívesség jellemző.

Díjai Erkel Ferenc-díj (1973, 1980) Érdemes művész (1987) Bartók–Pásztory-díj (1992) Magyar Művészetért díj (1999) Kossuth-díj (2000) KÓTA-díj (2004) Kölcsey-emlékplakett (2005) A Magyar Érdemrend középkeresztje (2014) A Nemzet Művésze (2014)

Főbb művei Népdalszvit szólóhangszerre (1954) József Attila-dalok (1955) Capriccio – fuvolára (1956) Két Radnóti-dal (1956) Három gyermekkar (1956) Kürtverseny (1957) Vonósnégyes (1960) Sonata per violino solo (1961) Repliche No. 1 (1971) kamaramű, No. 2 (1976) kamaramű, No. 3 (1981) szólóhangszerre Három dal Petőfi Sándor verseire (1973) Tűzciterák (1973) kórusmű Gyermekkarok I. II. III. (1974) IV. (1983) Kassák-dalok (1976) Változatok zenekarra (1977) Cat and dog (1978) kórusmű Metamorphoses (1979) zenekari mű Csodafiú-szarvas (1979) kórusmű Hét változat mélyhegedűre (1983) Elégia – fagottra (vagy gordonkára) és kamarazenekarra (1985) Mégis mondom, Damion! (1985) kórusmű Suite per chitara (1986) Karácsonyi pásztorjárás 1989 vokális zene Missa in A (1991) kórusmű Hegyet hágék (1992) kórusmű 7 sonate – „Hommage a Scarlatti” (1993) szólóhangszerre Ballata sinfonica (1994) zenekari mű Gordonkaverseny (1994) Dalok Kányádi Sándor versekre (1994) Ballada cimbalomra (1995) Sinfoniette per archi (1996) zenekari mű Magnificat – kórusra és kamarazenekarra, illetve kórusra és orgonára (1996) Hang-portrék zongorára (1996) Concertino per due fluti, cembalo e archi (1999) zenekari mű Szent Márton püspök dicsérete (2001) oratórium Magyar táncok No.1. – a sepsiszentgyörgyi kéziratból (2004) kamaramű Magyar táncok No.2. – a Barkóczy-féle kéziratból (2004) kamaramű Ave maris stella – nőikar (2004) Öt Nagy László kórus – nőikar (2012) Virágok, veszélyek – vegyeskar (2012) Emlékképek a XX. század 50-es éveiből – zenekari mű (2016)

Diszkográfia 2008 Álomi beszédem – Nyíregyházi Cantemus Kórus – CaPm020 2005 Cantate Domino, XX századi motetták – Nyíregyházi Cantemus Kórus – CaPm 018 – közreműködő Arany felhők – Kortárs magyar dalok Hungaroton HCD 32017 – közreműködő 2003 Szent és profán – kortárs magyar kórusantológia Hungaroton HCD 32195 – közreműködő 2002 Varga Zoltán: Born for Horn Hungaroton HCD 32176 – közreműködő 2001 Kortárs magyar kórusművek Hungaroton HCD 31956 – közreműködő 2000 Kocsár Miklós: Repliche Hungaroton H 319591997 1999 Jubilate Deo – Nyíregyházi Cantemus Kórus – CaPm009 1997 Kocsár Miklós Kórusművek Hungaroton HCD 31710 1999 Perényi Eszternek ajánlva Hungaroton 1994 Misék/Masses – Nyíregyházi Cantemus Kórus – BRCD0035 1994 Concerto in memoriam ZH Hungaroton HCD 31188 – közreműködő Hangfelvételek a Magyar Rádió archívumában.

Jegyzetek

Források Székely András szerk.: Ki kicsoda a magyar zeneéletben? Zeneműkiadó, Budapest, 1988. . 237. old. fidelio – Kocsár Miklós BMC – Kocsár Miklós Magyar Művészeti Akadémia – Kocsár Miklós

További információk Földes Imre: Harmincasok. Beszélgetések magyar zeneszerzőkkel. Budapest, 1969. Zeneműkiadó. Ittzés Mihály: Egy zeneköltő az ezredfordulón YouTube – Kocsár Miklós: Magyar karácsonyi dalok YouTube – Kocsár Miklós: Salve Regina Fotó a Fazekas Mihály Gimnázium ünnepségén MMA Tv – Kocsár Miklós: Emlékképek a XX. század 50-es éveiből Gerencsér Rita: Kocsár Miklós; Mágus, Budapest, 2001 (Magyar zeneszerzők) Ordasi Péter: Csodafiú-szarvas. Kocsár Miklós kórusműve a hagyomány és a kortárs líra keresztútján. Doktori értekezés; Kalota Művészeti Alapítvány–Napkút, Budapest, 2019

Kategória:1933-ban született személyek Kategória:2019-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Debreceniek Kategória:Erkel Ferenc-díjasok Kategória:Bartók–Pásztory-díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:A Nemzet Művésze cím tulajdonosai Kategória:Magyar Művészetért díjasok Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei