Boris Vian (Ville-d’Avray, 1920. március 10. – Párizs, 1959. június 23.): francia író, költő, muzsikus,Magyarországon – valószínűleg tévesen – úgy tudják, hogy Vian szaxofonos volt. Valójában egy kis trombitán játszott, amit „zsebtrombitának”, azaz „trompinette”-nek nevezett. írói álneve Vernon Sullivan.
Élete
Vian a francia avantgárd művészet különös, kihívó alakja volt. Rendkívül sokoldalú tehetség, aki jazz-muzsikusként, zeneszerzőként és festőként is elismert. Eredeti szakmája matematikus volt, műszaki főiskolát végzett. A Francia Szabványügyi Hivatalban szerzett unalmas tapasztalatai, valamint a világháborús és ifjúkori élményei szolgáltak alapul 1947-ben saját neve alatt megjelent első regényéhez. Vernon Sullivan álnéven közreadott, parodisztikus botránykönyveiért többször perbe fogták, ugyanakkor milliókat keresett velük.
Tagja volt különböző egzisztencialista köröknek és a ’Patafizikai Társaságnak is, ahol „Első Satrafának” választották. Chandler-regényeket és Strindberg-drámákat fordított egyebek mellett. A Meghajszolt vad amerikai színes bőrű szerzője, Richard Wright műveinek átültetése is inspirálta álnéven publikált „négerregényeit”. 1945-től kezdve Sartre baráti köréhez tartozott, rendszeresen publikált a Temps Modernes folyóiratban. Camus Combat című lapjának jazzrovatát vezette, munkatársa volt a Jazz Hot folyóiratnak, s Jazz News címmel maga is szerkesztett lapot. Muzsikált Miles Davisszel is.
Ötszáznál több dalt írt. Le Déserteur című pacifista dalával az algériai háború ellen tiltakozott, más lemezein a francia sanzon hagyományait folytatta, de ő írta az első francia rock-szövegeket is. A Philips, majd a Fontana hanglemezkiadó művészeti vezetője lett.
Kisebb szerepet alakított Delannoy filmjében, a Párizsi Notre-Dame-ban, Kast filmjeiben, majd 1959-ben Roger Vadim Veszedelmes viszonyokjában. 1959. június 23-án az álnéven írt regényéből tiltakozása ellenére készült Köpök a sírotokra című film premier előtti vetítése közben felállt, dühös, trágár megjegyzést tett a hamis, torz adaptációra, majd összeesett. Szívrohamot kapott, ami a szívritmuszavarral küszködő Vian számára végzetesnek bizonyult: útban a kórház felé a mentőautóban vesztette életét. 39 éves volt.
Jelentősége Vian művei meglepő humorral, költői érzelmességgel, szürrealista cselekménnyel, és elegáns cinizmussal léptek túl az egzisztencialista búskomorságon.
Vian senkit nem követett irodalmi műveiben, egyedül Alfred Jarry utódja szeretett volna lenni. Írásait eredeti tehetség, bravúros nyelvhasználat és polgárpukkasztó tartalom jellemzi. Az utókor által legjobbnak ítélt művei az 1946-ban készült Tajtékos napok – amelyet Raymond Queneau „korunk legmeghatóbb szerelmi regényének” nevezett – és a Pekingi ősz. Azonban életében alig néhány ezer példányt vásároltak a saját neve alatt kiadott regényeiből – a kritika közönnyel vagy értetlenséggel fogadta azokat –, míg a Sullivan-regények százezres példányszámban fogytak.
Művei Venyigeszú és a Plankton (Vercoquin et le plancton, 1946) – Európa, 1984, PolgArt, 2001, Cartaphilus, 2008, Helikon, 2014 Tajtékos napok (L'Écume des jours, 1946) – Európa, 1969, 1977, 1979, Merhávia, 1993, , 2005, 2006, Parlando Hangoskönyvkiadó, 2007, Cartaphilus, 2011, Helikon, 2016 Pekingi ősz (L’Automne à Pékin, 1947) – Magvető, 1971, Holló és Társa, , Polgár, 1996, PolgArt, 2001, Cartaphilus, 2009 Barnum's Digest, 1948 (verseskötet) Cantilènes en gelée [Dalok aszpikban], 1949 (versgyűjtemény) A hangyák (Les Fourmis, 1949) – részben (11 novellából 6): Blues egy fekete macskáért, Cartaphilus, 2008, részben (3 novella): A kék liba, Cartaphilus, 2009, részben (1 novella): Tábornokok uzsonnája, Helikon, 2016 Piros fű (L'Herbe rouge, 1950) – Polgár, 1997, Cartaphilus, 2007 Szívtépő (L'Arrache-cœur, 1953) – Cartaphilus, 2007 (korábban: Hullasztó címen – Polgár, 1998) Birodalomépítők, avagy a Schmürz (Les Bâtisseurs d'empire ou le Schmürz, 1959) (dráma) – a Tábornokok uzsonnája kötetben, Helikon, 2016
Posztumusz kötetek Tábornokok uzsonnája (Le Goûter des généraux, 1962) (dráma) – a Tábornokok uzsonnája kötetben, Helikon, 2016 Alvilágjárók (Trouble dans les Andains, 1966) – Helikon, 2014 (korábban: Kalandárium – PolgArt, 2000) Le Loup-garou [A farkasember], 1970 (novellák) – ebből 5 novella A kék libában, Cartaphilus, 2009 La Belle époque [A boldog békeidők],1972 (novellák) – ebből 3 novella a Tábornokok uzsonnája kötetben, Helikon, 2016 Le Ratichon baigneur [A fürdőző csuhás], 1981 (novellák) – ebből 4 novella A kék libában, Cartaphilus, 2009, további 4 novella a Tábornokok uzsonnája kötetben, Helikon, 2016 Mindenkit megnyúzunk! (L'équarrissage pour tous) (drámák) – Cartaphilus, 2010
Vernon Sullivan álnéven Köpök a sírotokra (J’irai cracher sur vos tombes, 1946) – Láng Kiadó, , PolgArt, 1999, Cartaphilus, 2008 A holtaknak már mindegy (Les morts ont tous la même peau, 1947) – Cartaphilus, 2011 (korábban: Minden hulla fekete címen – Láng, 1991) Pusztuljon minden rusnyaság! (Et on tuera tous les affreux, 1948) – Cartaphilus, 2012 (korábban: Öljünk meg minden rohadékot! címen – Láng, 1990) Ki érti a nőket? (Elles se rendent pas compte, 1950) – Cartaphilus, 2014 (korábban: És mindez a nők miatt – Láng, 1992)
Magyarul Tajtékos napok. Regény; ford., utószó Bajomi Lázár Endre; Európa, Bp., 1969 (Modern könyvtár) Pekingi ősz. Regény; ford. Pődör László, bev. B. Mészáros Vilma; Magvető, Bp., 1971 (Világkönyvtár) Birodalomépítők avagy a Schmürz; bev., ford. Vinkó József; in: Színház, 1979/okt. Venyigeszú és a plankton; ford. Bognár Róbert; Európa, Bp., 1984 (Vidám könyvek) Köpök a sírotokra; ford. Rózsa László; Láng, Bp., 1989 Öljünk meg minden rohadékot!; ford. Vinkó József; Láng, Bp., 1990 (Pusztuljon minden rusnyaság!; Szépséghiba. Avagy a minőség bosszúja címen is) Minden hulla fekete; ford. Ádám Péter; Láng, Bp., 1991 (A holtaknak már mindegy címen is) És mindez a nők miatt; ford. Barabás József; Láng, Bp., 1992 (Ki érti a csajokat? címen is) Piros fű; ford. Bognár Róbert; Polgár, Bp., 1997 Hullasztó; ford. Vargyas Zoltán, versford. Lator László; Polgár, Bp., 1998 (Polgár könyvek) (Szívtépő címen is) Vernon Sullivanː Köpök a sírotokra; ford. Rózsa László; 2. jav. kiad.; PolgART, Bp., 1999 Kalandárium; ford. Rózsa László; PolgART, Bp., 2000 (Alvilágjárók címen is) Venyigeszú és a plankton; ford. Bognár Róbert; jav. kiad.; Cartaphilus, Bp., 2008 (Szórakoztató metafizika) Szívtépő; ford. Vargyas Zoltán, versford. Lator László; Cartaphilus, Bp., 2008 (Szórakoztató metafizika) (Hullasztó címen is) Blues egy fekete macskáért. Novellák; ford. Domonkos Eszter et al.; Cartaphilus, Bp., 2008 (Szórakoztató metafizika) Pekingi ősz; ford. Pődör László; jav. kiad.; Cartaphilus, Bp., 2009 (Szórakoztató metafizika) A kék liba. Novellák 2.; Cartaphilus, Bp., 2009 (Szórakoztató metafizika) Mindenkit megnyúzunk! Drámák / A legalja mesterség / Köpök a sírotokra / Medusza-fő; ford. Pacskovszky Zsolt, Takács M. József, Vinkó József; Cartaphilus, Bp., 2010 (Szórakoztató metafizika) Vernon Sullivanː A holtaknak már mindegy; ford. Ádám Péter; jav. kiad.; Cartaphilus, Bp., 2011 (Szórakoztató metafizika) (Minden hulla fekete címen is) Vernon Sullivanː Pusztuljon minden rusnyaság!; ford. Vinkó József; jav. kiad.; Cartaphilus, Bp., 2012 (Szórakoztató metafizika) (Öljünk meg minden rohadékot!; Szépséghiba. Avagy a minőség bosszúja címen is) Alvilágjárók; ford. Takács M. József; Helikon, Bp., 2013 (Kalandárium címen is) Vernon Sullivanː Ki érti a csajokat?; ford. Lőrinszky Ildikó; Cartaphilus, Bp., 2014 (Szórakoztató metafizika) (És mindez a nők miatt címen is) Tábornokok uzsonnája; összeáll., ford., utószó Takács M. József; Helikon, Bp., 2016 Piros fű; ford. Bognár Róbert, utószó Takács M. József; Helikon, Bp., 2017 Pekingi ősz; ford. Pődör László, utószó Takács M. József; Helikon, Bp., 2019 Tajtékos napok; utószó Takács M. József, ford. Bajomi Lázár Endre; Helikon, Bp., 2020 Boris Vian + OuLiPo: Nem úszhatjuk meg; ford., utószó Takács M. József; Helikon, Bp., 2021 Szépséghiba. Avagy a minőség bosszúja; ford. Vinkó József; Európa, Bp., 2024 (Öljünk meg minden rohadékot!; Pusztuljon minden rusnyaság! címen is)
Hivatkozások
További információk
Életrajza és művei a Terebess Ázsia E-Tárban Cartaphilus Kiadó életműsorozata (életrajz, utószók, kritikák, idézetek) Le petit cahier du grand Boris VIAN, Le site le plus important sur Vian A Dezertőr 45 nyelven
Kategória:Francia írók Kategória:Francia költők Kategória:Francia drámaírók Kategória:Patafizikusok Kategória:Francia dzsesszzenészek Kategória:1920-ban született személyek Kategória:1959-ben elhunyt személyek Kategória:Francia dalszerzők Kategória:Francia nyelvű énekesek