Li Ho, (pinjin: Li He; kínai: 李賀; Wade-Giles átírás: Li Ho) ( 790. - 816.) Fiatalon elhunyt, eredeti stílusú, nagy fantáziájú kínai költő a Tang-dinasztia korából. Felnőtt korában kapott tiszteleti neve (長吉) volt.
Élete és munkássága ban (昌谷), a mai területén született, tartományban, elszegényedett, de a császári házzal távoli rokonságban álló családban született. Apja korán meghalt; a már gyermekkorában nagy tehetséget mutató költőt édesanyja nevelte. Apja neve véletlenül egyezést mutatott a császári vizsga elnevezésével, ezért a név-tabu miatt eltanácsolták a vizsgától. Barátja és pártfogója, biztatására később mégis megpróbálkozott a vizsgával, de sikertelenül. Beteges, magas, sovány alkatú volt, hosszúra növesztett körmökkel, arisztokratikus mozdulatokkal és tartással. Nagyon fiatalon megőszült.Szegény sorban élő kishivatalnokként halt meg 27 éves korában, valószínűleg tüdőbajban.Frodsham (1983)
Mintegy 240 verse maradt fenn. Költészetét nagy csodálat övezte a késői Tang korszakban. Nem került be azonban A Tang-kor háromszáz verse néven ismert népszerű gyűjteménybe.
Excentrikus költészete miatt „szellem-költőnek” is nevezték. kedvenc költői közé tartozott.
Li Ho hatása 1968-ban a Pink Floyd idézett egyik verséből a Set the Controls for the Heart of the Sun című dalukban.
Az eredeti vers magyarul:
Csjü Csjüangnak és Jang Csing-Csinnek írtam, mikor elhagytam a várost
Jegyzetek
Források J. D. Frodsham (1983). The Poems of Li He (790-816). San Francisco: NorthPointPress. .
További információk Versei: http://holdkatlan.hu/index.php/irasok/vers/2549-li-ho-versei-ne-ultess-fat-lepketanc-eszaki-orszag-herczeg-ferenc-forditasaban http://holdkatlan.hu/index.php/irasok/vers/3046-li-ho-versei-eszaki-orszag-a-mennyeknek-almai-herczeg-ferenc-forditasaban http://holdkatlan.hu/index.php/irasok/vers/2786-li-ho-versei-csju-csjuangnak-es-jang-csing-csinnek-irtam-mikor-elhagytam-a-varost-csiang-kut-olvasva-junius-su-xiao-xsiao-enekesno-sirja-herczeg-ferenc-forditasaban http://holdkatlan.hu/index.php/irasok/vers/2880-li-ho-tizenharom-vers-herczeg-ferenc-forditasaban http://holdkatlan.hu/index.php/irasok/vers/2660-li-ho-versei-a-szamuzott-dala-a-tizenharom-versbol-i-vi-mert-a-napok-oly-rovidek-herczeg-ferenc-forditasaban https://hu.wikisource.org/wiki/Mikor_Li_Ping_lanton_j%C3%A1tszik... https://hu.wikisource.org/wiki/Nemes_ifj%C3%BA_hajnalban https://hu.wikisource.org/wiki/%C3%96k%C3%B6rny%C3%A1l https://hu.wikisource.org/wiki/Amikor_el%C5%91sz%C3%B6r_foglaltam_el_a_szertart%C3%A1sfel%C3%BCgyel%C5%91i_posztot,_otthonomra_gondoltam https://hu.wikisource.org/wiki/Csj%C3%BC_Csj%C3%BCangnak_%C3%A9s_Jang_Csing-Csinnek_%C3%ADrtam,_mikor_elhagytam_a_v%C3%A1rost https://hu.wikisource.org/wiki/A_hetedik_%C3%A9jszaka https://hu.wikisource.org/wiki/Adj%C3%A1tok_%C3%A1t_%C3%B6cs%C3%A9mnek_a_verset https://hu.wikisource.org/wiki/Ne_%C3%BCltess_f%C3%A1t! https://hu.wikisource.org/wiki/Szerz%C5%91:Li_Ho
Kapcsolódó szócikkek Kínai irodalom Kínai költészet
Kategória:Középkori kínai költők, írók