A 2010. évi téli olimpiai játékokon a síugrás egyéni normálsánc versenyszámát február 12-én és 13-án rendezték Whistlerben. Az aranyérmet a svájci Simon Ammann nyerte meg. A versenyszámban nem vett részt magyar versenyző.
Eredmények 10 versenyzőt a világkupa eredményei alapján kiemeltek, ők a selejtezőben is ugrottak, de az eredményüktől függetlenül döntősek voltak. A többi 51 versenyző közül az első 40 jutott a döntőbe. A 40. helyen holtverseny alakult ki, így végül a döntőben 51-en vettek részt.
A döntőben az első sorozat ugrásainak eredményei alapján a legjobb 30 versenyző vehetett részt a második sorozatban. A két ugrás pontszámainak összege határozta meg a végső sorrendet. A távolságok eredményei méterben értendők. A rövidítések jelentése a következő:
Q: továbbjutás helyezés alapján
Selejtező Hely.VersenyzőNemzetTávolságPont1.Michael Uhrmann106,0138,5Q2.Jakub Janda105,0135,5Q3.Michael Neumayer105,5135,0Q4.Antonín Hájek105,0134,5Q4.Itó Daiki104,5134,5Q6.Kaszai Noriaki105,5133,5Q6.Harri Olli105,0133,5Q8.Janne Happonen104,5133,0Q9.Martin Schmitt103,5132,5Q10.Tom Hilde103,5132,0Q11.Kalle Keituri103,0130,0Q12.Kamil Stoch103,0127,5Q13.Emmanuel Chedal102,0127,0Q13.Peter Prevc101,5127,0Q15.Jernej Damjan102,5126,5Q15.Krzysztof Miętus101,5126,5Q17.Stefan Hula101,5125,5Q18.Pascal Bodmer100,5123,5Q18.Vincent Descombe-Sevoie100,5123,5Q18.Roman Koudelka100,0123,5Q21.Anders Bardal99,5122,5Q22.Kim Hjongi99,0121,5Q23.Volodimir Boscsuk99,0120,5Q23.Andreas Küttel99,0120,5Q25.David Lazzaroni97,5117,5Q26.Gyenyisz Kornyilov97,5117,0Q27.Pavel Karelin97,5116,5Q27.Primož Pikl97,5116,5Q29.Alekszej Koroljov97,0116,0Q30.Peter Frenette97,0115,0Q31.Nyikolaj Karpenko97,0114,5Q32.Andrea Morassi96,5114,0Q33.Dmitrij Ipatov96,0113,5Q33.Takeucsi Taku96,0113,5Q35.Nick Alexander96,0113,0Q35.Sebastian Colloredo96,0113,0Q37.Lukáš Hlava95,5112,0Q37.Vitalij Sumbarec95,5112,0Q39.Tocsimoto Sóhei95,0111,0Q40.Cshö Hungcshol93,5108,5Q40.Anders Johnson93,5108,5Q42.Tomáš Zmoray94,0107,543.Cshö Jongdzsik93,5107,044.Mackenzie Boyd-Clowes92,5105,045.Ilja Roszljakov92,0104,546.Trevor Morrice92,0103,547.Stefan Read91,5103,048.Olekszandr Lazarovics90,5100,049.Eric Mitchell89,098,550.Alexandre Mabboux89,097,5 – Roberto Dellasegakizárták kiemeltGregor Schlierenzauer107,0kiemeltAdam Małysz105,5kiemeltThomas Morgenstern105,5kiemeltAndreas Kofler105,0kiemeltWolfgang Loitzl103,5kiemeltSimon Ammann103,0kiemeltJanne Ahonen102,0kiemeltRobert Kranjec102,0kiemeltBjørn Einar Romøren97,5kiemeltAnders Jacobsennem indult
Döntő 1. ugrás Hely.VersenyzőNemzetTávolságPont1.Simon Ammann105,0135,5Q2.Michael Uhrmann103,5133,0Q3.Adam Małysz103,5132,5Q4.Thomas Morgenstern102,0130,0Q5.Janne Ahonen102,0129,5Q6.Robert Kranjec102,0129,0Q7.Gregor Schlierenzauer101,5128,0Q8.Jakub Janda101,0127,5Q9.Roman Koudelka101,5127,0Q10.Michael Neumayer101,0125,0Q10.Itó Daiki100,5125,0Q12.Wolfgang Loitzl100,0124,5Q13.Peter Prevc100,0124,0Q13.Tom Hilde100,0124,0Q15.Anders Jacobsen99,5123,5Q16.Martin Schmitt99,5123,0Q17.Antonín Hájek98,5121,0Q17.Andreas Kofler98,0121,0Q19.Kaszai Noriaki99,0120,5Q19.Bjørn Einar Romøren98,5120,5Q21.Emmanuel Chedal99,0120,0Q22.Gyenyisz Kornyilov98,0118,5Q22.Anders Bardal98,0118,5Q22.Kamil Stoch98,5118,5Q25.Janne Happonen97,5117,5Q25.Primož Pikl97,5117,5Q27.Kalle Keituri97,0116,0Q28.Sebastian Colloredo96,0114,0Q29.Vincent Descombe-Sevoie96,0113,5Q30.Nyikolaj Karpenko96,0113,0Q31.Stefan Hula95,0112,531.Pascal Bodmer95,5112,533.Pavel Karelin95,0111,534.Takeucsi Taku94,5110,535.Andreas Küttel94,0110,036.Krzysztof Miętus94,0109,037.Tocsimoto Sóhei93,5108,538.Lukáš Hlava94,0108,038.Jernej Damjan93,5108,040.Kim Hjongi93,0107,041.Peter Frenette93,0106,541.Nick Alexander93,5106,543.Andrea Morassi92,5106,044.Alekszej Koroljov93,0105,045.Vitalij Sumbarec92,0104,546.Dmitrij Ipatov91,0102,547.David Lazzaroni90,5101,048.Cshö Hungcshol87,595,049.Anders Johnson86,592,550.Volodimir Boscsuk87,591,5 – Harri Ollikizárták
2. ugrás Hely.VersenyzőNemzetTávolságPont1.Simon Ammann108,0141,02.Gregor Schlierenzauer106,5140,03.Adam Małysz105,0137,04.Peter Prevc104,5135,05.Janne Ahonen104,0133,55.Anders Jacobsen104,0133,57.Martin Schmitt103,5133,08.Robert Kranjec102,5130,58.Wolfgang Loitzl102,5130,510.Michael Uhrmann102,0129,511.Thomas Morgenstern101,5128,512.Tom Hilde101,5128,013.Roman Koudelka100,5125,014.Itó Daiki100,0124,515.Kaszai Noriaki100,5124,015.Anders Bardal100,0124,015.Janne Happonen100,0124,018.Jakub Janda99,5123,019.Michael Neumayer99,5122,019.Kalle Keituri99,5122,021.Andreas Kofler98,5120,522.Antonín Hájek98,0118,523.Primož Pikl97,5117,024.Vincent Descombe-Sevoie97,0116,525.Nyikolaj Karpenko97,0116,026.Sebastian Colloredo96,5115,027.Bjørn Einar Romøren96,0114,527.Emmanuel Chedal96,5114,529.Gyenyisz Kornyilov96,5114,030.Kamil Stoch95,5113,5
Összesítés HelyezésVersenyzőNemzet1. ugrás2. ugrásÖsszesítésSimon Ammann135,5141,0276,5Adam Małysz132,5137,0269,5Gregor Schlierenzauer128,0140,0268,04.Janne Ahonen129,5133,5263,05.Michael Uhrmann133,0129,5262,56.Robert Kranjec129,0130,5259,57.Peter Prevc124,0135,0259,08.Thomas Morgenstern130,0128,5258,59.Anders Jacobsen123,5133,5257,010.Martin Schmitt123,0133,0256,011.Wolfgang Loitzl124,5130,5255,012.Roman Koudelka127,0125,0252,012.Tom Hilde124,0128,0252,014.Jakub Janda127,5123,0250,515.Itó Daiki125,0124,5249,516.Michael Neumayer125,0122,0247,017.Kaszai Noriaki120,5124,0244,518.Anders Bardal118,5124,0242,519.Andreas Kofler121,0120,5241,519.Janne Happonen117,5124,0241,521.Antonín Hájek121,0118,5239,522.Kalle Keituri116,0122,0238,023.Bjørn Einar Romøren120,5114,5235,024.Emmanuel Chedal120,0114,5234,524.Primož Pikl117,5117,0234,526.Gyenyisz Kornyilov118,5114,0232,527.Kamil Stoch118,5113,5232,028.Vincent Descombe-Sevoie113,5116,5230,029.Sebastian Colloredo114,0115,0229,029.Nyikolaj Karpenko113,0116,0229,031.Stefan Hula112,5–112,531.Pascal Bodmer112,5–112,533.Pavel Karelin111,5–111,534.Takeucsi Taku110,5–110,535.Andreas Küttel110,0–110,036.Krzysztof Miętus109,0–109,037.Tocsimoto Sóhei108,5–108,538.Lukáš Hlava108,0–108,038.Jernej Damjan108,0–108,040.Kim Hjongi107,0–107,041.Peter Frenette106,5–106,541.Nick Alexander106,5–106,543.Andrea Morassi106,0–106,044.Alekszej Koroljov105,0–105,045.Vitalij Sumbarec104,5–104,546.Dmitrij Ipatov102,5–102,547.David Lazzaroni101,0–101,048.Cshö Hungcshol95,0–95,049.Anders Johnson92,5–92,550.Volodimir Boscsuk91,5–91,5 – Harri Ollikizárták–
Források
Kategória:Síugrás a 2010. évi téli olimpiai játékokon