Szabó Krisztián (1992. június 4.–) magyar autóversenyző. Síkrossz ifi magyar bajnok,Szabó Krisztián az evsportoloja.hu-n URL hozzáférés – 2012. július 20. háromszoros Autokrossz Európa-bajnok, továbbá kétszeres Ralikrossz Európa-bajnok, Super1600-as kategória győztes. Jelenleg a Ralikrossz-világbajnokságon a GRX Set versenyzője.
Magánélete Felesége Tóth Frida Sára, akivel 2019 nyarán házasodott össze. Két közös gyermekük van: Mózes és Éliás.
Pályafutása Nem nevezhető szokványosnak Szabó Krisztián sportolói pályája: 16 évesen, 2008-ban még sícross ifjúsági magyar bajnoki címet nyert, otthonra azonban a motorsportban talált. Hamar ráérzett az autókrossz ízére, és rövidesen az Európa-bajnokságon szerepelt, ahol 2009-ben és 2010-ben junior bajnoki címet nyert. Ezután következett a felnőttek mezőnye, a Buggy 1600 kategória, ahol 2013-ban harmadik Eb-trófeáját is begyűjtötte.
Krisztián gondolt egy nagyot, és a 2014-es év végén fejest ugrott egy új szakágba. Az autókrossz és a ralikrossz között persze sok hasonlóság van, köztük a pályák jellege és a lebonyolítás. A versenyzőnek azonban az új közeget, illetve a kifejezetten versenycélra épített vasszöcske után egy közúti autón alapuló, zárt karosszériás versenygépet kellett megszoknia. Korábban már belekóstolt a szakágba, de első igazi, nagy ralikrosszversenye a Super 1600-as Európa-bajnokság szezonzárója volt. Az újonc meglepetésre harmadikként fejezte be a döntőt, ami mutatta, sok keresnivalója van a szakágban.
A Volland Racing Skoda Fabiájával 2015-ben már a teljes szezonnak nekivágott a világbajnokság előszobájában. Portugáliában kiváló győzelemmel nyitott (a történelmi első magyar sikerrel az Európa-bajnokságon), az idényt pedig bronzérmes pozícióban fejezte be. Mintha egy új kihívás nem lenne éppen elég, életében először hagyományos versenypályán is szerepelt: egy kamionos sorozatban az Egyesült Államokban, a ChampTruck World Seriesben. Volt időszak a szezonban, amikor oda-vissza utazott az európai és amerikai versenyekre. Teljesítményéért az év magyar autóversenyzőjének választotta meg az MNASZ – 23 évesen ezt a díjat másodszor vehette át.
A következő szezonban teljes mértékben a ralikrosszra koncentrált, és a tanulóév után a 2016-os Európa-bajnoki címet vette célba. A feladat nem volt egyszerű, a dán Ulrik Linnemann hozzá hasonlóan kimagaslott a mezőnyből. A páros felváltva nyerte a futamokat, és pontversenyben is fordulóról fordulóra előzték egymást. A németországi szezonzáróra az Esteringen Krisztián érkezett hátrányban, a döntőben viszont hatból harmadik idei győzelmét szerezte, ami egyetlen pont különbséggel az Európa-bajnoki címet jelentette számára, a szakág eddigi legnagyobb magyar eredményét.
2017-re visszatért a Volland Racing csapatához és továbbra is a Super1600-ban vett részt az Európa-bajnokság küzdelmein. Az első három hétvége során kétszer is 2. lett, majd ezt követően sorozatban megnyerte Franciaországot és Litvániát, így ismét Ralikrossz Európa-bajnoki címet ünnepelhetett a kategóriájában.
2018-ra felkerült a Supercar mezőnyébe a kétszeres DTM bajnok Mattias Ekström csapatánál, ahol egy Audi S1-es volánja mögött részt vehetett az utolsó két fordulón. Krisztián ezt egy 2. pozícióval hálálta meg a francia versenyen.
2019-re már a Világbajnokságban tudhatta magát, ugyanis az EKS Sport megtartotta erre az esztendőre is. Rögtön egy 4. hellyel debütált az Emírségekben. 2020-ra Marcus Grönholm alakulatához, a GRX Set-hez igazolt egy Hyundai i20-at vezetve. Finnországban és Spanyolországban a finn Juha Rytkönen helyettesítette. 2021. október 10-én a belgiumi Spa-ban a 3. helyen végzett, amivel megszerezte Magyarország első dobogós helyezését a ralikrossz-világbajnokságon. Történelmi sikeréért az Autósport és Formula Magazin az "Év magyar autóversenyzőjének" választotta. 2021 decemberében egy interjúban elárulta, nem biztos benne, hogy marad a mezőnyben 2022-re.
Eredményei Díjai, elismerései Év Díj 2010 FIA Közép-európai zóna: Év Tehetsége MNASz: Év Autocross Versenyzője 2013 MNASz: Év Autóversenyzője 2015 MNASz: Év Rallycross Versenyzője Regionális Prima Különdíj 2016 MNASz: Év Rallycross Versenyzője 2021 Autósport és Formula Magazin: Év Magyar Autóversenyzője
Karrier összefoglaló Év Bajnokság Kategória Helyezés 2008 Magyar Autokrossz-bajnokság Junior 1. 2009 Euraca CupAutokrossz Junior Európa-bajnokság — 1. 2010 Euraca CupAutokrossz Junior Európa-bajnokság — 1. 2013 FIA Autokrossz Európa-bajnokság Buggy1600 1. 2014 FIA Ralikrossz Európa-bajnokság Super1600 20. 2015 FIA Ralikrossz Európa-bajnokság Super1600 3. 2016 FIA Ralikrossz Európa-bajnokság Super1600 1. 2017 FIA Ralikrossz Európa-bajnokság Super1600 1. 2018 FIA Ralikrossz Európa-bajnokság Supercar 8. 2019 FIA Ralikrossz-világbajnokság Supercar 10. 2020 FIA Ralikrossz-világbajnokság Supercar 11. 2021 FIA Ralikrossz-világbajnokság RX1 5. * A szezon jelenleg is zajlik.
Teljes FIA Ralikrossz Európa-bajnokság eredménylistája Év Csapat Autó Kategória 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Helyezés Pont 2014 MGAMS Szolgaltato Škoda Fabia Super1600 POR GBR NOR FIN SWE BEL FRA GER ITA 3 20. 20 2015 Volland Racing Škoda Fabia Super1600 POR 1 BEL 6 GER 3 SWE 5 FRA 9 ESP 2 ITA 5 3. 128 2016 TQS Hungary KFT Škoda Fabia Super1600 POR5 GBR1 SWE7 FRA1 ESP6 GER1 1. 137 2017 Volland Racing Škoda Fabia Super1600 POR2 BEL8 SWE2 FRA1 LAT1 GER6 1. 137 2018 EKS Audi Sport Audi S1 Supercar BAR BEL SWE FRA2 LAT6 8. 47
Teljes FIA Ralikrossz-világbajnokság eredménysorozata Év Csapat Autó Kategória 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Helyezés Pont 2019 EKS Sport Audi S1 Supercar UAE 4 ESP 12 BEL 12 GBR 5 NOR 12 SWE 17 CAN 10 FRA 11 LAT 10 RSA 9 10. 91 2020 GRX Set Hyundai i20 WRC Supercar SWE 9 SWE 7 FIN FIN LAT 7 LAT 11 ESP ESP 11. 41 2021 GRX-SET World RX Team Hyundai i20 RX1 ESP 4 SWE 5 FRA 5 LAT 4 LAT 6 BEL 3 POR 4 GER 3 GER 7 5. 162 * A szezon jelenleg is zajlik.
Jegyzetek
További információk Hivatalos honlapja Szabó Krisztián Facebook Rally Café Magazin Felix Promotion Lavina Szerviz kft
Kategória:Magyar autóversenyzők Kategória:A ralikrossz-világbajnokság versenyzői Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Élő személyek