John Joseph Lydon (London, 1956. január 31. –) művésznevén Johnny Rotten, angol énekes-dalszerző és műsorvezető. Leginkább a Sex Pistols punkegyüttes énekeseként ismert (1975–1978). A Public Image Ltd (PiL) posztpunk együttes énekese és alapítója. Pályafutása során Lydon több vitatott kijelentést tett a brit királyi családról és más témákról. Az 1980-as évek mozgalmának feltámadása Lydont ikonná tette a Sex Pistolsszal elért sikerei miatt. A Q magazin megjegyezte: „valahogy elérte, hogy nemzeti kinccsé váljon.”
Lydont saját maga létrehozott megjelenése és öltözködési stílusa miatt kérte fel Malcolm McLaren menedzser, hogy legyen a Sex Pistols énekese. A Pistolsszal olyan slágereket szerzett, mint az Anarchy in the U.K., a God Save the Queen és a Holidays in the Sun. A dalaik mondanivalója miatt Nagy-Britanniában „kitört az utolsó és egyben legnagyobb zenei alapú morális zűrzavar”. Az együttes nemzeti felháborodást váltott ki, a média tiltakozott Lydon dalszövegei és bohóckodásaik, köztük az élő adásban való káromkodásuk ellen. Az együttes gyakori szereplése miatt a médiában, Lydont széles körben a punk mozgalom vezéralakjának tartották, habár ezt a nézetet a punk mozgalom tagjai nem osztották. Az együttes negatív fogadtatása ellenére mára a popzene történetének egyik legfontosabb együttesévé váltak.
Lydon 1978-ban lépett ki a Sex Pistolsból, majd megalapította saját együttesét, a Public Image Ltd-t. A zenekar sokkal kísérletezőbb volt, „vitathatatlanul az első posztrock együttes” volt. Habár a Pistols kereskedelmi sikerét nem közelítették meg, az együttes nyolc lemezt és rengeteg kislemezt adott ki, köztük a Public Image, Death Disco és Rise dalokat. 1993-ban szünetre vonultak, 2009-ben alakultak újra. Az elmúlt években Lydon több televíziós műsor házigazdája volt az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban és Belgiumban. 1993-ban megírta önéletrajzát, amely magyarul Rotten – Íreknek, feketéknek, kutyáknak tilos! – Legendák élve vagy halva címmel jelent meg. A Public Image Ltd szünetelése alatt több szólómunkája is megjelent, köztük az 1997-es Psycho's Path album.
Gyermekkora John Lydon 1956. január 31-én született Londonban. Szülei, John Christopher és Eileen Lydon ír munkásosztálybeli bevándorlók voltak. A család egy kétszobás viktoriánus lakásban lakott Észak-London Holloway részében. Akkoriban a terület elszegényedett volt, magas bűnözési rátával. A lakosság főleg ír és jamaikai bevándorlókból állt. Lydon a nyári szüneteket Cork megyében töltötte, édesanyja szülőföldjén, ahol kigúnyolták angol akcentusa miatt. Ezzel az előítélettel állítása szerint még ma is találkozik, annak ellenére, hogy ír útlevele van. John volt a legidősebb a négy fiúgyerek közül, édesanyja gyakori betegeskedése miatt ő törődött az öccseivel.Lydon, John, Rotten, p. 9–15. Gyerekként egy ipari terület szélén élt, barátaival sokat játszottak a gyárakban, amikor azok bezártak. Tagja volt az egyik helyi gyerekbandának, gyakran keveredett verekedésbe más bandákkal.Lydon, John, Rotten, p. 9–10. Önmagát „nagyon félénk, visszahúzódó” gyereknek írja le. Gyűlölt iskolába járni.
Hétéves korában egy teljes évig kórházban kezelték agyhártyagyulladással. A kezelés alatt hallucinációktól, hányingerrel és fejfájással küzdött. A gyógyítás során folyadékot vettek a gerincéből, ami tartós gerincferdülést okozott. Az agyhártyagyulladás következtében alakult ki a „Lydon-tekintet”. Elmondása szerint a tapasztalat volt „az első lépés Rottenhez”.Lydon, John, Rotten, p. 17–18.
Édesapja gyakran a családtól távol dolgozott építkezéstől olajfúrókig. Lydon 10 évesen kezdett el dolgozni mint minitaxi-diszpécser. Itt egy évet töltött, amíg a család anyagi problémákkal küzdött.Lydon, John, Rotten, p. 26. Utálta a középiskoláját, az islingtoni St William of York Katolikus Iskolát, ahol terrorizálták, de 14 vagy 15 évesen véget vetett ennek és elkezdett küzdeni a tanárok természete ellen. Szerinte ők arra biztatták a gyerekeket, hogy legyenek egyformák, és legyenek azok ellen, akik kilógnak a sorból.Lydon, John, Rotten, p. 22. Az O-tesztek teljesítése után vitába keveredett az apjával, akinek nem tetszett Lydon hosszú haja. Lydon beleegyezett, hogy levágatja, de lázadásból nemcsak levágatta, hanem zöldre festette.Lydon, John, Rotten, p. 63. Tizenévesen főleg rockzenekarokat hallgatott, mint a Hawkwind, Captain Beefheart, Alice Cooper és Iggy and the Stooges – ezeket az előadókat édesanyja is szerette, valójában ez zavarba ejtette Lydont. Emellett mainstream előadókat is hallgattak, mint a T. Rexet vagy Gary Glittert.Lydon, John, Rotten, p. 26, 33, 60.
15 évesen kirúgták az iskolából. Ekkor a Hackney and Kingsway Princeton College állami iskolába került, ahol összebarátkozott John Simon Ritchie-vel, aki Sid Vicious-ként vált ismertté. Lydon adta neki ezt a nevet a szülei hörcsöge után.Lydon, John, Rotten, p. 59. Lydon és Vicious néhány öregedő hippivel squattingolni kezdtek a gazdag Hampstead területén. Kimaradtak az iskolából, amely messze volt az otthonuktól.Lydon, John, Rotten, p. 64–65. Közben nyaranta építkezéseken dolgozott, ebben édesapja is segíteni tudott neki. Később, barátai segítségével, munkát kapott egy játszótéren. Itt fabarkácsolást tanított a gyerekeknek, de kirúgták, miután a szülők panaszt tettek a fura zöldhajúra, akik a gyerekeiket tanította.Lydon, John, Rotten, p. 66. Lydon és barátai, köztük Vicious, John Gray, Jah Wobble, Dave Crowe és Tony Purcell londoni klubokba kezdtek járni, majd reggae és meleg klubokba. Utóbbit Lydon azért szerette, mert ott „önmagad lehettél, senki nem zavart”.Lydon, John, Rotten, p. 68–69.
Zenei pályafutása 1975–1978: Sex Pistols
1975-ben Lydon egyike volt azon fiataloknak, akik gyakran látogatták Malcolm McLaren és Vivienne Westwood boltját, a SEX-et. McLaren akkor tért vissza Amerikából, ahol a New York Dolls protopunk együttessel dolgozott együtt. Angliában elkezdte reklámozni Steve Jones, Glen Matlock és Paul Cook együttesét, a Sex Pistols-t. McLarent lenyűgözte Lydon rongyos megjelenése és egyedi stílusa, főként narancsszínű haja és módosított Pink Floyd trikója (az együttes tagjainak szemeit Lydon kiszúrta, és az együttes neve fölé az Utálom szót írta). Miután bármilyen dallam nélkül elénekelte Alice Cooper I'm Eighteen dalát a bolt zenegépének kíséretében, Lydon lett az együttes énekese.Lydon, John, Rotten, p. 74.
1977-ben kiadták a God Save the Queen kislemezüket, épp Erzsébet királynő ezüst jubileumának hete alatt. Lydont ekkoriban a dub zene is érdekelte. McLaren állítólag feldühödött, amikor Lydon egy rádióinterjúban megemlített néhány progresszív zenészt mint olyanokat, akik hatással voltak rá.
A Lydon és Glen Matlock közti feszültség egyre nőtt. Ennek a pontos oka nem ismert. Lydon az önéletrajzában Matlockot túl középosztálybelinek írja le, aki „mindig szép dolgokról beszélt, mint a Beatles”. Matlock a saját önéletrajzában az együttesben fellépő feszültséget McLarennek tulajdonította. Matlock kilépett, és helyére Lydon iskolatársát és barátját, John Simon Ritchie-t ajánlotta. Habár Ritchie teljesen alkalmatlan zenész volt, McLaren bevette az együttesbe, mivel beleillett a Pistols imázsába: sápadt, lesoványodott, tüskés hajú fiatal, szétszaggatott ruhákkal és állandó gúnyos mosollyal. Rotten viccből adta neki a Sid Vicious nevet a hörcsögéről, akinek a neve Sid a gonosz volt (Sid the Vicious). A Kit és Morgan Benson által írt életrajza szerint Ritchie azután kapta a nevét, hogy Sid, a hörcsög megharapta, mire Ritchie felkiáltott: „Sid tényleg gonosz!”
Vicious kaotikus kapcsolata barátnőjével, Nancy Spungen-nel, és egyre jobban elmélyülő heroinfüggősége több súrlódást okozott az együttes tagjaival, főleg Lydonnal; a szarkasztikus megjegyzései gyakran súlyosbították a helyzetet. Lydon végül 1978 januárjában vetett véget a Vicious-időszaknak egy költői kérdéssel: „Éreztétek már úgy, hogy becsaptak?” Nem sokkal később McLaren, Jones és Cook Brazíliába utazott, hogy a korábbi vonatrabló Ronnie Biggs-szel készítsenek felvételeket. Lydon visszautasította, hogy velük menjen, az egész ötletet marhaságnak tartotta. Úgy érezte, hogy hőst szeretnének csinálni egy bűnözőből.
A Sex Pistols felbomlását megörökítette Julian Temple filmje, a The Great Rock ’n’ Roll Swindle, amelyben Jones, Cook és Vicious is szerepelt. Matlock csak a már korábban elkészült koncertfelvételeken szerepelt és animált figuraként. Lydon elutasította, hogy bármi köze legyen a filmhez, mivel szerinte McLaren túlságosan beleszólt a filmbe. Habár a Swindle nagy kritikusa lett, évekkel később beleegyezett, hogy Temple rendezze a The Filth and the Fury dokumentumfilmet. A filmbe friss interjúk kerültek az együttes tagjaival. Lydon elcsukló hangon beszélt Vicious hanyatlásáról és haláláról. A Sex Pistols-ról szóló korábbi kiadványokat Lydon elutasította önéletrajzának előszavában. A Rotten szerinte a „lehető legpontosabban írja le a történteket”.Lydon, John, Rotten, Előszó
1978–1993: Public Image Ltd (PiL)
1978-ban Lydon megalapította a Public Image Limited (PiL) posztpunk együttest. A PiL 14 éves fennállása alatt Lydon maradt az egyetlen állandó tag. Az együttes kezdetben elért néhány kritikai sikert, főleg 1979-es Metal Box (más néven Second Edition) albumukért. Az indusztriális mozgalom több későbbi képviselőjére nagy hatással voltak, de más előadók is megemlítették őket a Red Hot Chili Peppers-től a Massive Attack-ig.
Az együttes első felállásának tagjai Lydon mellett Jah Wooble basszusgitáros és Keith Leven (ex-Clash) gitáros voltak. Ez a felállás három lemezt adott ki: First Issue (más néven Public Image), Metal Box és Paris in the Spring (koncertlemez). Wobble ekkor kilépett, így a The Flowers of Romance-t már csak Lydon és Levene készítette el. Ezután következett a This Is What You Want... This Is What You Get Martin Atkinsszel a doboknál (ő már a Metal Box és The Flowers of Romance albumokon is közreműködött); az albumon szerepelt az együttes legnagyobb slágere, a This Is Not a Love Song, mely 1983-ban a listák 5. helyéig jutott.
Lydon 1983-ban együtt játszott Harvey Keitellel a Rendőrgyilkos című filmben. Habár a filmet általában bírálták, Lydon alakítását dicsérték. Lydon ezután több filmben feltűnt kisebb szerepekben.
1984-ben Lydon együtt dolgozott a Time Zone-nal az együttes legismertebb kislemezén, a World Destruction-ön. A kislemez a rap-rock egyik első példája volt. A kislemezen szerepelt továbbá Bernie Worrell, Nicky Skopelitis és Aïyb Dieng, később mindegyikük közreműködött a PiL Albumán. A lemez (amely ismert Compact Disc és Casette néven is) legtöbb dalát Lydon és Bill Laswell (basszusgitáros és producer) szerezte. A többi közreműködő stúdiózenész volt: Jonas Hellborg, Steve Vai és Ginger Baker. Akárcsak az előző album, ez is tartalmazott egy slágert, az apartheid-ellenes Rise-ot.
1987-ben egy új felállás jött létre Lydonnal, John McGeoch gitárossal (korábban a Magazine, a Siouxsie and the Banshees és a The Armoury Show tagja), Allan Dias basszusgitárossal, Bruce Smith dobossal és Lu Edmundsszal. Ez a felállás készítette el a Happy?-t, és Lu Edmunds kivételével az 1989-es 9-t. 1992-ben Curt Bisquera dobos és Gregg Arreguin csatlakozott Lydonhoz, Diashoz és McGeochhoz a That What Is Not albumra. A lemezen közreműködött a Tower of Power és Jimmie Wood. Lydon, McGeoch és Dias megírták a Criminal dalt a Holtpont filmhez. Az együttes 1993-ban bizonytalan ideig tartó szünetre vonult.
1993–2006: Szólóalbum, önéletrajz és sztárság