Ez a szócikk tartalmazza a 2012-es AEGON International női egyes mérkőzéseit.

A címvédő a negyedik kiemelt Marion Bartoli volt, aki ezúttal az elődöntőben 4–6, 7–5, 6–4-es vereséget szenvedett Tamira Paszektól, pedig már 6–4, 4–0-ra is vezetett. Az osztrák játékos ellenfele a döntőben az ötödik kiemelt Angelique Kerber volt, akit 5–7, 6–3, 7–5-re sikerült legyőznie. Paszek ezúttal is vesztett helyzetből állt fel, mert annak ellenére nyerte meg a mérkőzést, hogy ellenfele a döntő szettben 5–3-ra vezetett, s fogadóként 0–40-nél három egymást követő mérkőzéslabdája is volt, majd még további kettő, de mindegyik kihasználatlanul maradt.

Paszeknek ez volt pályafutása eddigi legnagyobb győzelme, először tudott megnyerni egy Premier tornát. Két tornagyőzelmet jegyezhetett eddig, 2006-ban Portorožban, 2010-ben Québecben diadalmaskodott. Kerber a negyedik fináléjába jutott be, s a másodikat veszítette el ezen a tornán.

Kiemeltek

Agnieszka Radwańska (első kör) Petra Kvitová (első kör) Caroline Wozniacki (első kör) Marion Bartoli (elődöntő)

<ol start="5"> Angelique Kerber ''(döntő) Ana Ivanović ''(visszalépett csípősérülés miatt) Lucie Šafářová ''(negyeddöntő) Daniela Hantuchová ''(második kör) Petra Cetkovská (második kör) </ol>

Főtábla Q = kvalifikációból felkerült WC = szabadkártyás R = feladta w/o = az ellenfél visszalépett LL = szerencsés vesztes Döntők

Felső ág

Alsó ág

Selejtező Kiemeltek Az első két kiemelt a második körben kezdte meg a szereplést. A tábla 31. és 32. helye üresen maradt, mivel az oda sorsolt Vladimíra Uhlířová és Irina Falconi még versenyben volt az előző héten rendezett birminghami tornán. Ugyanezen okból lépett vissza Natalie Grandin.

Varvara Lepchenko (második kör) Ana Tatisvili (második kör) Stéphanie Foretz Gacon (második kör) Jelena Vesznyina (feljutott)

<li> Irina Falconi (visszalépett, még versenyben volt Birminghamben) <li> Elena Baltacha (második kör, feladta) <li> Andrea Hlaváčková (harmadik kör, szerencsés vesztes) <li> Vera Dusevina (első kör)

Főtáblára jutottak

Laura Robson ''' Stéphanie Dubois

<li> Arn Gréta <li> Jelena Vesznyina

Szerencsés vesztes Andrea Hlaváčková (Ana Ivanović visszalépése miatt)

Selejtezőtábla

Első selejtezőág

Második selejtezőág

Harmadik selejtezőág

Negyedik selejtezőág

Jegyzetek

Források Főtábla eredményei Selejtező eredményei

N1