A lengyel labdarúgó-válogatott Lengyelország nemzeti csapata, amelyet a lengyel labdarúgó-szövetség (lengyelül: Polski Związek Piłki Nożnej) irányít. A lengyel válogatott aranykorszaka a hetvenes években volt. Az 1974-es világbajnokságon a harmadik helyet szerezték meg, miután Brazíliát 1–0-ra legyőzték a bronzmérkőzésen, Grzegorz Lato 7 góljával pedig a gólkirályi címet hódította el. 1982-ben ismét a dobogó harmadik fokára állhattak fel, ekkor Franciaországot sikerült 3–2 arányban legyőzni a harmadik helyért rendezett mérkőzésen. Európa-bajnokságra először 2008-ban sikerült kijutniuk. A 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokságot Ukrajnával közösen rendezték.

Az 1972-es müncheni olimpián aranyérmet szereztek, amit 1976-ban, Montréalban és 1992-ben, Barcelonában egy-egy ezüstérem követett.

A válogatott története

A kezdetek (1919–1939) 1874–1918 között – amikor a kontinensen fejlődésnek indult a labdarúgás – Lengyelország még csak nem is létezett. A modern lengyel államot 1921-ben alapították, és a nemzeti tizenegy 1921. december 18-án, Budapesten Magyarország ellen játszotta első hivatalos mérkőzését, melyet 1–0-ra elveszített. Az első győzelmükre 1922. május 28-ig kellett várniuk, ekkor Stockholmban győzték le Svédországot 2–1-re. thumb|left|300px|Lengyelország–Brazília 5–6 (1938) 1937-ben Jugoszláviát 4–0 és 1–0 arányban sikerült kétszer is legyőzniük, így sikeresen vették az 1938-as labdarúgó-világbajnokság számukra előírt két selejtezőmérkőzését. A világbajnokságon Brazíliával találták szembe magukat, és a világbajnokságok történetének egyik legemlékezetesebb mérkőzését játszották. Bár a harmincas években Brazília nem tartozott a legjobb válogatottak közé, mégis erős ellenfélnek számított. Minden szurkoló meglepődött a lengyelek játékstílusán, ami egyedi volt az egész tornán. A rendes játékidőben nem dőlt el a párharc, ezért hosszabbítás következett. A brazilok 6–5-re nyerték a mérkőzést és továbbjutottak, a lengyelek 5 góljából 4-et a Ruch Chorzów játékosa Ernst Willimowski szerzett. A háború kitörése előtti utolsó mérkőzésüket az 1938-as vb ezüstérmesével, Magyarországgal játszották, és meglepetésre 4–2-re megnyerték az összecsapást.

1946 és 1972 közötti időszak

A II. világháború utáni első hivatalos mérkőzésüket 1946. június 11-én játszották Norvégia ellen, Oslóban. A mérkőzés 3–1-es hazai sikerrel zárult. A legnagyobb sikerük ez idő tájt az volt, hogy sikerült legyőzniük a kor egyik legerősebb válogatottját, Csehszlovákiát (3–1).

Történetük legnagyobb vereségét 1948. április 26-án, Dániától szenvedték el (0–8). Az emlékekből felocsúdva 1963. szeptember 4-én a lengyelek 9–0-s verést mértek a norvégokra. Ezen a mérkőzésen debütált a nemzeti együttesben az a Włodzimierz Lubański, aki pályafutása ideje alatt (1963–1980) 75 találkozón 48 gólt szerzett, ezáltal a válogatott legeredményesebb játékosa volt. A 9–0-s rekordot 2009. április 1-jén döntötték meg, amikor San Marinót fektették két vállra egy 10–0-s győzelemmel.

1970. december 1-jén a lengyel futball történelem mindörökre megváltozott. Mindez egy embernek nevezetesen Kazimierz Górskinak volt köszönhető, aki ekkor lett a válogatott szövetségi kapitánya.

A válogatott kétségkívül a hetvenes években élte az aranykorát. Kezdődött mindez az 1972-es müncheni olimpián szerzett aranyéremmel. A döntőben Magyarországot győzték le 2–1-re.

1974-es világbajnokság thumb|right|180px| Grzegorz Lato (balra) Az 1974-es labdarúgó-világbajnokság selejtezőiben nem kis meglepetésre Angliát maguk mögé utasították és jutottak ki. A nyitómérkőzésükön Argentínával találkoztak. Nyolc perc elteltével már 2–0-ra vezettek a lengyelek. Grzegorz Lato nyitotta a gólok sorát, majd Andrzej Szarmach duplázta meg az előnyt. A 60. percen az argentinoknak Ramon Heredia révén szépítettek, de rá két percre Lato visszaállította a két gólos különbséget. Carlos Babingtonnak még sikerült betalálni a 66. percen, de mint később kiderült ezzel alakult ki a végeredmény, ami 3–2-es lengyel sikerrel zárult.

thumb|left|180px|A lengyelek ünneplik a brazilok elleni győzelmet 1974-ben.A következő csoportmérkőzésen nem volt nehéz dolguk, Haiti ellen sima 7–0-s győzelmet arattak. Ezen a mérkőzésen Szarmach 3 alkalommal, míg Lato kétszer volt eredményes. Ezután az olaszokkal találkoztak, akik az előző 1970-es világbajnokság ezüstérmesei voltak. A félidőben Szarmach és Kazimierz Deyna góljaival, 2–0-s lengyel vezetésnél vonultak pihenőre a csapatok és ez egészen így volt a 86. percig, amikor Fabio Capello találatával szépítettek az olaszok. A lengyelek csoportgyőztesként, mindhárom mérkőzésüket megnyerve jutottak tovább a második csoportkörbe, ahol az első találkozójukon Lato góljával a svédeket győzték le 1–0-ra, majd következett Jugoszlávia. A 24. percben büntetőt kaptak és ezt Lato értékesítette. A 43. percben sikerült a jugoszlávoknak kiegyenlíteni, de Lato a 62. percben ismét betalált és eldöntötte a meccset.

1974. július 3-án következett a házigazda, korábbi világbajnok NSZK elleni mérkőzés. A találkozó napján egész nap esett az eső és emiatt meglehetősen mély volt a talaj. A lengyelek szerették volna elhalasztani, de az osztrák játékvezető nem ment bele a halasztásba és a mérkőzés lejátszása mellett döntött. Mindenképp győzni kellett volna a döntőbejutáshoz, azonban az NSZK Gerd Müller 76. percben szerzett góljával jutott be a fináléba. A lengyelek csalódottak voltak, de még hátra volt a bronzmérkőzés, ami Brazília ellen kellett lejátszani. A csodálatos menetelésüket pedig sikerült szépen lezárniuk 1–0-s győzelmet aratva a világbajnoki címvédő ellen. A gólt Lato szerezte, akinek ez már a 7. találata volt és ezáltal kiérdemelte a gólkirályi címet, csapata pedig a harmadik helyen végzett.

1978-as világbajnokság

A selejtezőben Portugáliát megelőzve jutottak ki a világbajnokságra. A tornát a címvédő NSZK ellen kezdték és 0–0-s döntetlennel ért véget a párharc. Grzegorz Lato aztán ott folytatta, ahol négy évvel korábban abbahagyta. Az ő találatával győzték le Tunéziát (1–0). Mexikó ellen szerezte első világbajnoki gólját Zbigniew Boniek és a lengyelek 3–1-re nyertek. A második körben három Dél-amerikai együttessel találkozott Lengyelország. Közülük Argentínával és Brazíliával is megmérkőztek 1974-ben és le is győzték őket, éppen ezért a latin-amerikaiaknak volt miért visszavágniuk. Argentína a későbbi gólkirály Mario Kempes két góljával szerezte meg a két pontot. Peru ellen Szarmach találata döntött (1–0). Brazília ellen játszották utolsó meccsüket a tornán, ahol 3–1 arányban alul maradtak.

1982-es világbajnokság

A legendás Górski-féle válogatott 1982-re jelentősen átalakult, mindössze: Lato, Szarmach, Kusto és Żmuda maradt hírmondónak a 74-es keretből. Ők négyen és a fiatalabb generáció tagjaival kiegészülve vágtak neki a világbajnokságnak. Ez a csapat már az úgynevezett Zibi által fémjelzett alakulat volt.

A sorsoláskor az A csoportba kaptak besorolást Olaszország, Kamerun és Peru társaságában. Az olaszok ellen egy tiszteletreméltó 0–0-s döntetlennel nyitottak, amit egy ugyancsak gól nélküli döntetlen követett Kamerun ellen. A gólínséget egy gólzáporos győzelem törte meg a harmadik csoportmérkőzésükön. Perut 5–1-re győzték le úgy, hogy mind az 5 gólt különböző játékos szerezte. Latoék így megnyerték a csoportot és továbbjutottak a második körbe. Itt Belgium legjobbjait 3–0 arányban múlták fölül Boniek mesterhármasával, ezután pedig a Szovjetunióval játszottak döntetlent (0–0). A második csoportkört is megnyerve az elődöntőben ismét találkoztak az olaszokkal és ezúttal Paolo Rossi góljaival az azúrkékek diadalmaskodtak, bejutva a világbajnokság döntőjébe. A lengyelek így, akárcsak 1974-ben újból a bronzcsatában voltak érdekeltek, ahol Franciaországot verték meg 3–2-re. Ez a mérkőzés emlékezetes maradt nem csak azért, mert sikerült megint a harmadik helyen zárniuk, hanem mert ez volt a lengyel labdarúgás eddigi egyetlen aranykorszakának a vége.

1986-os világbajnokság

Az 1986-os labdarúgó-világbajnokság Lengyelország számára az utolsó volt a 20. században. A tornára Belgiummal egyetemben kvalifikálta magát. Az F csoportba kaptak besorolást, ahol Angliát, Portugáliát és Marokkót kapták ellenfélül. Első találkozójuk Marokkóval történt, azzal a csapattal, amely később megnyerte a csoportot. A végeredmény 0–0 lett. Második mérkőzésükön Włodzimierz Smolarek góljával 1–0 arányban győzték le Portugáliát. Harmadik és a továbbjutás szempontjából fontos meccsükön Anglia ellen, Gary Lineker mesterhármasával 3–0-s vereséget szenvedtek, de szerencséjükre Marokkó 3–1-re verte Portugáliát, így a lengyelek is bejutottak a legjobb 16 közé. Ott Brazília várt rájuk és esélyt sem adva sima 4–0-val küldte haza a lengyeleket.

1987 és 2002 közötti időszak

A hetvenes és nyolcvanas évek sikerkorszakai után történt egy kisebb visszaesés. A kilencvenes években nem sikerült egyetlen nagyobb tornára sem kijutni. Legnagyobb eredményük az 1992. évi barcelonai olimpián elért ezüstérem. A döntőben a házigazda spanyoloktól szenvedtek 3–2-es vereséget. Holott nagy reményeket táplált a közvélemény ebbe a csapatba. Wojciech Kowalczyk és Andrzej Juskowiak volt a két legígéretesebb játékos, de különös eredményt nem értek el nemzetközi szinten.

2002-es világbajnokság

A nagy visszatérése a 2002-es világbajnokság alkalmával, Jerzy Engel kapitánysága idején került sor. A Koreai-japán közös rendezésű vb-re csoportját megnyerve elsőként jutottak ki Európából a lengyelek. A világbajnoki csoportok sorsolásakor a D jelzésű négyesbe kerültek a házigazda Dél-Korea, Portugália és az Egyesült Államok mellé. Első mérkőzésükön Dél-Koreával kellett összemérniük az erejüket és 2–0 arányban alulmaradtak. A gyenge kezdést követően a folytatás sem sikerült jobban. Portugáliától 4–0-ra kaptak ki egy meglehetősen sima mérkőzésen, ami azt jelentette, hogy matematikailag is búcsúzni kényszerültek a további küzdelmektől. Utolsó mérkőzésükön sikerült legyőzniük 3–1-re az USA-t.

2006-os világbajnokság

A 2006-os németországi világbajnokságra is sikeresen kijutottak. A sorsolást követően az A csoportba kerültek és már rögtön a világbajnokság nyitónapján bemutatkoztak. Az ellenfél Ecuador volt és kisebb meglepetésre a lengyelek 2–0-s vereséget szenvedtek. Németország ellen a 91 percben veszítették el a találkozót, az egyetlen gólt Oliver Neuville szerezte. Akárcsak négy évvel ezelőtt, már két mérkőzés után eldőlt, hogy nem juthatnak tovább. Az ekkor már ugyancsak kiesőnek számító Costa Rica ellen (2–1) becsületből még begyűjtötték a 3 pontot. A lengyelek mindkét gólját Bartosz Bosacki lőtte, melyre Ronald Gomez válaszolt.

2008-as Európa-bajnokság

A 2006-os világbajnokság után Leo Beenhakker váltotta Paweł Janast a szövetségi kapitányi poszton és vele kezdte meg a válogatott a 2008-as Európa-bajnokság selejtezőit. A selejtezősorozatot 28 ponttal fejezték be és Portugáliát megelőzve megnyerték a csoportjukat.

Lengyelország története során először jutott ki Európa-bajnokságra, ahol egy csoportba sorsolták a házigazda Ausztriával, Németországgal és Horvátországgal. A németekkel a 2006-os világbajnokságon is egy csoportba voltak és ismét vereséget szenvedtek ellenük. A lengyel születésű Lukas Podolski két góljával nyertek a németek. Ezután Ausztria következett, Bécsben. A 30. percben Roger Guerreiro révén szereztek vezetést. Az osztrákok részéről Ivica Vastić a 93. percben tizenegyesből egalizált és kialakította az 1–1-es végeredményt. A továbbjutáshoz Horvátország ellen egy nagyarányú győzelemre lett volna szüksége a lengyeleknek, azonban ez elmaradt és 1–0-s vereséget szenvedtek. Ráadásul, mivel a csoport másik találkozóján Németország 1–0-ra verte Ausztriát a nagyarányú győzelem is kevés lett volna.

2010-es világbajnokság