A litván labdarúgó-válogatott Litvánia nemzeti csapata, amelyet a litván labdarúgó-szövetség (litvánul: Lietuvos futbolo federacija) irányít. Litvánia első hivatalos mérkőzését 1923-ban játszotta, 1940-ben a Szovjetunió része lett. 1990-ben függetlenné vált és május 27-én lejátszotta első mérkőzését Grúzia ellen. Még egyetlen világ- és Európa-bajnokságra sem sikerült kijutnia.

A válogatott története 1990-es évek A litván válogatott első mérkőzését 1923-ban játszotta Észtország ellen, melyet 5–0-ra elveszített. 1940-ben Litvánia a Szovjetunió tagja lett és csak 1990-ben vált ismét független állammá. Új nemzetként első meccsüket Grúziával játszották 1990. május 27-én. Az 1990-es években indultak először a világ az Európa-bajnoki selejtezőkben.

Nemzetközi megmérettetésben az 1994-es vb selejtezőiben vettek részt először. Az 1996-os Európa-bajnokság selejtezőiben és az 1998-as labdarúgó-világbajnokság selejtezőiben egyaránt a csoportjuk harmadik helyén végeztek. A 2000-es Európa-bajnokság selejtezőiben a 9. csoportban szerepeltek Csehország, Skócia, Bosznia-Hercegovina, Észtország és Feröer társaságában. Három győzelemmel, két döntetlennel és öt vereséggel a negyedik helyen zárták a sorozatot.

2000-es évek

A 2002-es világbajnokság selejtezőiben mindössze két döntetlent értek el hat vereség mellett és az utolsó helyen végeztek csoportjukban. Magyarországgal idegenben 1–1-s, Olaszországgal hazai pályán játszottak 0–0-s döntetlent. A 2004-es kontinensviadal kvalifikációjában a Németország elleni döntetlen és Skócia hazai pályán való legyőzése után felcsillant számukra a remény, hogy 2. helyen végeznek a csoportban. ez azonban végül elmaradt. A 2006-os vb selejtezőkön tíz ponttal csoportjuk ötödik helyén zártak. Egyedül San Marinót tudták megverni két alkalommal.

A 2008-as Európa-bajnokság selejtezőiben öt győzelemmel, egy döntetlennel és hat vereséggel a B csoport 5. helyén végeztek. Grúziát és Feröert oda-vissza legyőzték. Jelentősebb eredmény az Ukrajna elleni hazai 2–0-s győzelem volt. Olaszország ellen 2006 szeptember 2-án Európa-bajnoki selejtezőn 1–1-es döntetlent értek el Nápolyban, ami azért volt nagy eredmény, mert az olaszoknak ez volt az első tétmérkőzésük a 2006-os labdarúgó-világbajnokság döntője után.

A következő nagy eredmény a litvánok részéről 2008 szeptember 6-án született a 2010-es világbajnoki selejtezőkön. Ekkor Romániát győzték le idegenben 3–0 arányban. Ezt a győzelmet sokan "történelmi győzelemként" tartják számon, amit egy Ausztria elleni 2–0-s siker követett.FIFA World Cup uefa.com

2010-es évek

A 2012-es Európa-bajnokság selejtezőiben Spanyolországgal, Csehországgal, Skóciával, Liechtensteinnel kerültek egy csoportba. Egyetlen győzelmüket a Csehország elleni idegenbeli 1–0-s siker alkalmával érték el. Végül a csoport 4. helyén végeztek 5 ponttal.

A 2014-es világbajnokság selejtezőinek I csoportjában három győzelemmel, két döntetlennel és öt vereséggel Bosznia-Hercegovina, Görögország és Szlovákia mögött a 4. helyen zártak.

A 2016-os Európa-bajnokság selejtezőiben Anglia, Svájc, Szlovénia és Észtország is megelőzte a litvánokat.

A 2018-as világbajnokság selejtezőiben Anglia, Szlovénia, Szlovákia, Skócia és Málta társaságában a F csoportba kerültek.

Nemzetközi eredmények Balti kupa Győztes (11): 1930, 1935, 1991, 1992, 1994, 1996, 1997, 1998, 2000, 2005, 2010 Ezüstérmes (8): 1932, 1933, 1995, 2001, 2003, 2008, 2012, 2016 Bronzérmes (7): 1928, 1929, 1931, 1936, 1937, 1938, 1993 Világbajnokság VilágbajnokságSelejtezőkÉvEredményKeret 1930nem indult 1934nem jutott ki2.100102 19382.2002391950–1990A része volt. 1994nem jutott ki5.12237821 19983.10523118 20025.8026320 20065.1024489 20104.104061011 20144.10325911 20185.10136720 20225.8107419 20265.8035615 2030későbbkésőbb 2034későbbkésőbbÖsszesen 0/11–––––––Összesen8918195269145

Európa-bajnokság Európa-bajnokságSelejtezőkÉvEredményKeret1960–1992A része volt. 1996nem jutott ki3.105141312 20004.10325816 20044.8314711 20085.125161113 20124.8125413 20165.10316718 20205.8017525 20244.8134814Összesen 0/8–––––––Összesen7421124163122 UEFA Nemzetek Ligája CsoportkörEgyenes kieséses szakaszSzezonLigaCsoportFeljutás/kiesésHelyezésÉvEredményKeret2018–19C4.4.600631639. 2019nem jutott be2020–21C4.3.62225741. 20212022–23C1.4.6015214osztályozós47. 20232024–25C 2025Összesen1823131037 0/4–––––––

Olimpia ÉvEredményHelyMGyDVRgKg 1924, Párizs1. forduló22.100109 1928, AmszterdamNem indult 1932, Los AngelesNem volt labdarúgótorna 1936, BerlinNem indultÖsszesen1. forduló1/1100109 1948 és 1988 között amatőr, 1992-től kezdődően U23-as játékosok vettek részt az olimpiai játékokon

Válogatottsági rekordok

Az adatok 2016. november 11. állapotoknak felelnek meg. A még aktív játékosok félkövérrel vannak megjelölve.

Legtöbb válogatottság #JátékosIdőszakMérk.Gólok1Andrius Skerla1996–20118412Deividas Šemberas1996–20138203Saulius Mikoliūnas2004–7454Tomas Danilevičius1998–201271195Žydrūnas Karčemarskas2003–20136606Aurelijus Skarbalius1991–2005655Marius Stankevičius2001–6558Deividas Česnauskis2001–6449Gintaras Staučė1992–200461010Edgaras Jankauskas1991–20085610Andrėjus Tereškinas1991–2000563Tomas Žvirgždauskas1998–2011560

Legtöbb gólt szerző játékosok

#JátékosIdőszakGól (Vál.)Átlag1Tomas Danilevičius1998–201219 (71)0.2672Antanas Lingis1928–193812 (33)0.3633Edgaras Jankauskas1991–200810 (56)0.1784Virginijus Baltušnikas1990–19989 (42)0.2145Jaroslavas Citavičius1926–19338 (24)0.333Valdas Ivanauskas1990–20008 (28)0.285Fedor Černych2012–8 (30)0.276Darius Maciulevičius1991–20058 (38)0.210Robertas Poškus1999–20118 (48)0.16610Artūras Fomenka1996–20037 (23)0.304Tomas Ražanauskas1995–20117 (41)0.170Igoris Morinas1996–20077 (51)0.137

Ismert játékosok Virginijus Baltusnikas Edgaras Jankauskas Antanas Lingis Arminas Narbekovas Tomas Razanauskas Aurelijus Skarbalius Gintaras Staučė Deividas Šemberas Andrius Tereskinas Valdas Ivanauskas

Szövetségi kapitányok

NévNemzetiségElsőUtolsóBenjaminas Zelkevičius19901991Algimantas Liubinskas19921994Benjaminas Zelkevičius19951997Kęstutis Latoža19981999Robertas Tautkus (megbízott)19991999Stasys Stankus19992000Julius Kvedaras (megbízott)20002000Benjaminas Zelkevičius20002003Algimantas Liubinskas20032008José Couceiro20082009Raimondas Žutautas20102011László Csaba20102013Igoris Pankratjevas20132015Edgaras Jankauskas20162018Valdas Urbonas20192021Valdas Ivanauskas20212022Reinhold Breu (megbízott)2022

Lásd még Litván U21-es labdarúgó-válogatott Litván női labdarúgó-válogatott

Jegyzetek

További információk

Lettország & Litvánia futballtörténete, 1911–2010; szerk. Nagy Zoltán; Stadion, Balatonalmádi, 2011 (Stadion Hungary issue)

Kategória:Európai labdarúgó-válogatottak Kategória:Litvánia sportélete