A legjobb dokumentumfilm César-díját (franciául César du meilleur film documentaire) a francia Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia 1995 óta ítéli oda a dokumentumfilmek elismerésére. Átadása a „Césarok éjszakája” elnevezésű gálaünnepségen történik minden év február végén, március elején.

A dokumentumfilmek elismerését a 2. César-gálán kezdték el. 1977 és 1991 között csak rövid dokumentumfilmek kapták a díjat, neve is César-díj a legjobb dokumentum rövidfilmnek volt. Tekintettel arra, hogy az ilyen jellegű alkotások zöme egész estét betöltő film lett, egyre nehezebben lehetett rövidfilmet találni. A dokumentarista alkotások újbóli versenyeztetését követően a terep a közép és hosszú filmeké lett, amelyek egyben a legjobb film címért is versenyeznek. Az 1995. évi első díjazás még dokumentum jellegű filmnek szólt. Ezt követően tizenkét év kihagyás következett, s a díjátadás csak 2007-től vált ismét rendszeressé, immár a jelenlegi néven.

A végső szavazásra bocsátott alkotások száma az idők során változott. 1995-ben hét alkotást jelöltek a díjra, 2007 óta viszont ötöt.

A megmérettetésben mindazon filmek részt vehetnek, amelyeket első körben jelöltek a legjobb film kategóriában, és amelyeknek karakterét a gyártással megbízott társaság, valamint a rendező előzetesen dokumentaristának minősített. Nem jelölhetők azok az alkotások, amelyeket a filmszínházi bemutató előtt már valamelyik tévécsatornán vetítettek. Ugyanakkor az Akadémia kivételt tehet azokkal a filmekkel, amelyek fesztiválokon jelentős eredményeket értek el. A legjobb elsőfilm kategóriába dokumentumfilm nem jelölhető.

A díjjal járó trófeát az alkotások rendezőinek adják át, de kap szobrocskát a film arra felhatalmazott producere is. Koprodukciós filmek esetében maximum két produkciós iroda megbízott producerei vehetnek át Césart. További gyártók esetében, kérésükre ők is kaphatnak szobrocskát, de csak a trófea gyártási költségeinek megtérítése fejében.

Díjazottak és jelöltek A díjazottak vastagítással vannak kiemelve. Az évszám a díjosztó gála évét jelzi, amikor az előző évben forgalmazásra került film elismerésben részesült.

1990-es évek ÉvDíjazottak és jelöltek1995 '''Bűncselekmény után (Délits flagrants), rendezte: Raymond Depardon Bosna !, rendezte: Alain Ferrari és Bernard-Henri Levy La véritable histoire d'Artaud le Mômo, rendezte: Gérard Mordillat és Jérôme Prieur Montand, rendezte: Jean Labib Tsahal, rendezte: Claude Lanzmann Tzedek, rendezte: Marek Halter Virrasztás állig fegyverben (Veillées d'armes), rendezte: Marcel Ophüls

2000-es évek ÉvDíjazottak és jelöltek2007Dans la peau de Jacques Chirac, rendezte: Karl Zéro és Michel RoyerLa fille du juge, rendezte: William KarelIci Najac, à vous la Terre, rendezte: Jean-Henri MeunierLà-bas, rendezte: Chantal AkermanZidane, egy XXI. századi portré (Zidane, un portrait du XXIe siècle), rendezte: Philippe Parreno és Douglas Gordon |- |width="60"; align="center"; valign="center" | 2008 |A terror ügyvédje (L'avocat de la terreur), rendezte: Barbet Schroeder Állati szerelmek (Les animaux amoureux), rendezte: Laurent Charbonnier Les Lip, l'imagination au pouvoir, rendezte: Christian Rouaud Retour en Normandie, rendezte: Nicolas Philibert Világra jönni (Le premier cri), rendezte: Gilles de Maistre2009'''Les plages d'Agnès, rendezte: Agnès Varda J'irai dormir à Hollywood, rendezte: Antoine de Maximy A modern élet (La vie moderne), rendezte: Raymond Depardon Neve: Sabine (Elle s'appelle Sabine), rendezte: Sandrine Bonnaire Tabarly, rendezte: Pierre Marcel

2010-es évek ÉvDíjazottak és jelöltek2010L'enfer d'Henri-Georges Clouzot, rendezte: Serge Bromberg és Ruxandra MedreaA tánc - A Párizsi Opera Balettje (La danse - Le ballet de l'Opéra de Paris), rendezte: Frederick WisemanHimalaya, le chemin du ciel, rendezte: Marianne ChaudNe szabadítsatok ki, majd én! (Ne me libérez pas, je m'en charge), rendezte: Fabienne GodetOtthonunk (Home), rendezte: Yann Arthus-Bertrand |- |width="60"; align="center"; valign="center" | 2011 |Óceánok (Océans), rendezte: Jacques Perrin Benda Bilili! , rendezte: La Tullaye Cleveland vs Wall Street, rendezte: Jean-Stéphane Bron Entre nos mains, rendezte: Marianne Otero Yves St Laurent, Pierre Bergé – L'amour fou, rendezte: Pierre Thoretton2012Tous au Larzac, rendezte: Christian RouaudCrazy Horse, rendezte: Frederick WisemanItt vízbe fojtják az algériaiakat – 1961. október 17. (Ici on noie les Algériens), rendezte: Yasmina AdiLe bal des menteurs, rendezte: Daniel LeconteMichel Petrucciani, rendezte: Michael Radford |- |width="60"; align="center"; valign="center" | 2013 |A láthatatlanok (Les invisibles), rendezte: Sébastien Lifshitz Bovines, rendezte: Emmanuel Gras Duch, le maître des forges de l’enfer, rendezte: Rithy Panh Journal de France, rendezte: Claudine Nougaret és Raymont Depardon Les nouveaux chiens de garde, rendezte: Gilles Balbastre és Yannick Kergoat2014Sur le chemin de l'école, rendezte: Pascal PlissonComment j'ai détesté les maths, rendezte: Olivier PeyonIl était une forêt, rendezte: Luc JacquetLa Maison de la radio, rendezte: Nicolas PhilibertLe dernier des injustes, rendezte: Claude Lanzmann |- |width="60"; align="center"; valign="center" | 2015 |A föld sója (The Salt of the Earth), rendezte: Wim Wenders, Juliano Ribeiro Salgado Caricaturistes - Fantassins de la démocratie, rendezte: Stéphanie Valloatto Les chèvres de ma mère, rendezte: Sophie Audier Bábeli iskola (La cour de Babel), rendezte: Julie Bertuccelli National Gallery, rendezte: Frederick Wiseman2016Holnap (Demain), rendezte: Cyril Dion, Mélanie LaurentA hiányzó kép (L'image manquante), rendezte: Rithy PanhCavanna, jusqu'à l'ultime seconde, j'écrirai, rendezte: Denis RobertEgy német nemzedék (Une jeunesse allemande), rendezte: Jean-Gabriel PériotLe bouton de nacre, rendezte: Patricio Guzmán |- |width="60"; align="center"; valign="center" | 2017 |Merci Patron !, rendezte: François Ruffin Dernières nouvelles du cosmos, rendezte: Julie Bertucelli Tűz a tengeren (Fuocoammare, par-delà Lampedusa), rendezte: Gianfranco Rosi Swagger, rendezte: Olivier Babinet Voyage à travers le cinéma français, rendezte: Bertrand Tavernier2018 Nem vagyok a rabszolgád (I Am Not Your Negro), rendezte: Raoul Peck 12 jours, rendezte: Raymond Depardon À voix haute : La Force de la parole, rendezte: Stéphane de Freitas Carré 35, rendezte: Éric Caravaca Arcélek, útszélek (Visages, villages), rendezte: Agnès Varda és JR2019 '''Isten engem úgy segéljen (Ni juge, ni soumise), rendezte: Jean Libon és Yves Hinant America, rendezte: Claus Drexel De chaque instant, rendezte: Nicolas Philibert Le Grand Bal, rendezte: Laetitia Carton Le procès contre Mandela et les autres, rendezte: Nicolas Champeaux és Gilles Porte

2020-as évek ÉvDíjazottak és jelöltek2020M, rendezte: Yolande Zauberman68, mon père et les clous, rendezte: Samuel BigiaouiLa cordillère des songes, rendezte: Patricio GuzmánLourdes, rendezte: Thierry Demaizière, Alban TeurlaiWonder Boy Olivier Rousteing, né sous X, rendezte: Anissa Bonnefont |- |width="60"; align="center"; valign="center" | 2021 | Ha már fel kell nőni (Adolescentes), rendezte: Sébastien Lifshitz Cyrille agriculteur, 30 ans, 20 vaches, du lait, du beurre, des dettes, rendezte: Rodolphe Marconi Histoire d'un regard, rendezte: Mariana Otero La Cravate, rendezte: Etienne Chaillou, Mathias Théry Un pays qui se tient sage, rendezte: David du Fresne2022La panthère des neiges, rendezte: Marie Amiguet, Vincent MunierAnimal, rendezte: Cyril DionBigger Than Us, rendezte: Flore VasseurDebout Les Femmes !, rendezte: Gilles Perret, François RuffinIndes galantes, rendezte: Philippe Béziat |- |width="60"; align="center"; valign="center" | 2023 | Retour à Reims [fragments], rendezte: Jean-Gabriel Périot Allons enfants, rendezte: Thierry Demaizière, Alban Teurlai A tölgy – Az erdő szíve (Le chêne), rendezte: Laurent Charbonnier, Michel Seydoux Les années Super 8, rendezte: Annie Ernaux, David Ernaux-Briot Jane par Charlotte, rendezte: Charlotte Gainsbourg |- |width="60"; align="center"; valign="center" | 2024 | Négy nővér (Les filles d'Olfa), rendezte: Kaouther Ben Hania Atlantic Bar, rendezte: Fanny Molins Az Adamanton (Sur l'Adamant), rendezte: Nicolas Philibert Little Girl Blue, rendezte: Mona Achache Notre corps, rendezte: Claire Simon |- |width="60"; align="center"; valign="center" | 2025 | A Bertrand család farmja (La Ferme des Bertrand), rendezte: Gilles Perret A gázai szépség (La Belle de Gaza), rendezte: Yolande Zauberman Bye Bye Tibériade, rendezte: Lina Soualem Dahomey – Kik vagyunk? (Dahomey), rendezte: Mati Diop Ernest Cole, photographe (Ernest Cole: Lost and Found), rendezte: Raoul Peck Madame Hofmann, rendezte: Sébastien Lifshitz |- |width="60"; align="center"; valign="center" | 2026 | Az erdő zenéje (Le chant des forêts), rendezte: Vincent Munier' À bicyclette!, rendezte: Mathias Mlekuz Le cinquième plan de La Jetée, rendezte: Dominique Cabrera Personne n'y comprend rien, rendezte: Yannick Kergoat Put Your Soul on Your Hand and Walk'', rendezte: Sepideh Farsi

Jegyzetek

Források

Kapcsolódó szócikkek Film Francia filmművészet César-díj

Dokumentumfilm