Miguel Luís Pinto Veloso (Coimbra, 1986. május 11. –) portugál válogatott labdarúgó, jelenleg a Hellas Verona játékosa. Posztját tekintve védekező középpályás.
Pályafutása Klubcsapatokban
Labdarúgó pályafutását az Benficaban kezdte, majd a Sporting akadémiájára került, ahol 2005-ig utánpótláscsapatokban szerepelt. A 2004–05-ös előszezonban felhívták az első csapat keretébe. A több játéklehetőség érdekében kölcsönadták a harmadosztályban szereplő Olivais Moscavide csapatához. Az Olivias színeiben 28 találkozón 7 gólt szerzett. Ezután visszatért a Sportinghoz, azonban nem volt könnyű dolga bekerülni a csapatba, mivel nagy nevű és tapasztaltabb játékosok szerepeltek a posztján (Ânderson Polga, Tonel, Marco Caneira or Custódio). Az idényben 23 alkalommal léphetett pályára, a Sporting pedig a második helyen végzett. A bajnokok ligájában az Internazionale elleni 1–0-s győzelem alkalmával játszott először. A mérkőzés folyamán Patrick Vieira és Luis Figo megannyi támadási kísérletét akadályozta meg. A mérkőzés előtt csak arról lehetett hallani, hogy Figo visszatér egykori együtteséhez, de a meccs után Velosoról szólt minden. Kiegyensúlyozott jó teljesítményének köszönhetően a mérkőzés emberének választották.
A 2007–2008-as idényben a középpályája belső részén João Moutinho-val szerepelt, a Sporting pedig ismét a második helyen végzett a Porto mögött.
2010. július 30-án az olasz Genoahoz igazolt. 2012. július 4-én ismét csapatot és országot váltott. Ukrajnába a Dinamo Kijivhez igazolt.Мигел Велозу – игрок «Динамо»!Мигел ВЕЛОЗУ: «Перешел в клуб с большой историей и амбициями»
2019. július 20-án szabadon igazolható játékosként aláírt egy évre a Hellas Verona csapatához.Serie A: portugál válogatott játékost igazolt az újonc
Válogatott Részt vett a Hollandiában rendezett 2007-es U21-es Eb-n, ahol a csoportkör után búcsúztak a portugálok. Veloso két gólt szerzett a tornán. A felnőtt válogatott keretébe 2007. augusztus 14-én kapott először meghívót az Örményország elleni 2008-as Eb-selejtezőre. Bemutatkozására október 13-án került sor Azerbajdzsán ellen.
Tagja volt a 2008-as Európa-bajnokságon és a 2010-es világbajnokságon részt vevő válogatott keretének.
Az Európa-bajnoki keretszűkítést követően a szövetségi kapitány Paulo Bento nevezte őt a 2012-es Eb-re készülő 23 fős keretébe.
Sikerei, díjai Olivais e Moscavide Portugál II. liga győztese: 2005–06 Sporting CP Taça de Portugal: 2006–07, 2007–08 Supertaça Cândido de Oliveira: 2007, 2008 Taça da Liga: második hely; 2007–08, 2008–09
Dinamo Kijiv Ukrán Premier League: 2014–15, 2015–16 Ukrán kupa: 2013–14, 2014–15
Portugália U17 U17-es Eb: 2003
Jegyzetek
További információk Statisztika és profil a Zerozero honlapján Statisztikák a ForaDeJogo honlapján PortuGOAL profil
Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Portugál labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Genoa labdarúgói Kategória:A Sporting labdarúgói Kategória:A Dinamo Kijev labdarúgói Kategória:A Hellas Verona labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A Primeira Liga labdarúgói Kategória:A 2008-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2010-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2012-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek