thumb|right|400px|Nagy-Britannia olimpiai küldöttsége a megnyitón Nagy-Britannia a Londonban megrendezett 2012. évi nyári olimpiai játékok házigazda nemzeteként vett részt a versenyeken. Az országot az olimpián 29 sportágban 556 sportoló képviselte, akik összesen 65 érmet szereztek.

London lett az első város, mely háromszor rendezhetett olimpiát. Az előző játékokat 1908-ban és 1948-ban rendezték meg.Athén szintén háromszor adott otthont a NOB által szervezett rendezvénynek. Ezek az 1896-os és a 2004-es nyári olimpiák és az 1906-ban megrendezett pánhellén olimpia. Az utóbbit viszont ma már nem tekinti a NOB olimpiának, mert nem illik bele a négyéves ciklusosságba.

A NOB annak ellenére hívja a csapatot Nagy-Britanniának, hogy abban Észak-Írország, a Brit koronafüggőségek és három kivételével az összes brit tengerentúli terület képviselteti magát. Rendező országként automatikusan kapott kvalifikációs helyeket, és mind a 32 sportágban rajthoz álltak a versenyzői.

A csapat Annak ellenére, hogy a csapatban az Egyesült Királyság szinte minden része képviselteti magát, a NOB 1908 óta használt kódrendszere szerint ma is Nagy-Britanniának hívják, és GBR-rel rövidítik. Ez alapján a csapatot angol nyelvterületen gyakran Team GB-nek nevezik Az észak-írországi kormány uniosta irányzata ellenzi ezt a nevet, mert azt a benyomást kelti, mintha Észak-Írország nem képviseltetné magát a csapatban. A mostani név helyett az Egyesült Királyság csapata (Team UK) elnevezés bevezetését szorgalmazzák. Ezen felül bár három tengerentúli terület (Kajmán-szigetek, a Brit Virgin-szigetek és Bermuda külön csapattal indul, a többi terület és a koronafüggőségek (Man-sziget, Guernsey és Jersey) szintén a brit csapat részeként szerepel.

A csapat egyenruháját Stella McCartney tervezte. A rengeteg, az olimpiai bizottság logóját megjelenítő tárgy mellett meg lehet vásárolni a csapat kabalaállatát, Pride-ot is.

Érmesek

ÉremVersenyzőSportágVersenyszámAtlétikaFérfi 5000 mAtlétikaFérfi 10 000 mAtlétikaFérfi távolugrásAtlétikaNői hétpróbaTom JamesPete ReedAndrew Triggs-HodgeEvezésFérfi kormányos nélküli négyesKatherine GraingerEvezésNői kétpárevezősHeather StanningEvezésNői könnyűsúlyú kétpárevezősSophie HoskingEvezésNői könnyűsúlyú kétpárevezősKajak-kenuFérfi kajak egyes 200 mEtienne StottKajak-kenuFérfi szlalom kenu kettesKerékpározásFérfi egyéni időfutamKerékpározásFérfi egyéni sprintKerékpározásFérfi keirinChris HoyJason KennyKerékpározásFérfi csapatsprintGeraint ThomasSteven BurkePeter KennaughKerékpározásFérfi csapat üldözőversenyKerékpározásNői keirinLaura TrottJoanna RowsellKerékpározásNői csapat üldözőversenyKerékpározásNői omniumLovaglásDíjlovaglás, egyéniLaura BechtolsheimerCharlotte DujardinLovaglásDíjlovaglás, csapatBen MaherScott BrashPeter CharlesLovaglásDíjugratás, csapatÖkölvívásFérfi harmatsúlyÖkölvívásFérfi szupernehézsúlyÖkölvívásNői légsúlyúSportlövészetFérfi dupla trapTaekwondoNői pehelysúlyTeniszFérfi egyesTriatlonFérfiVitorlázásFérfi finn dingiAtlétikaNői 400 mCselgáncsNői félnehézsúlyZac PurchaseEvezésFérfi könnyűsúlyú kétpárevezősPeter ChambersRichard ChambersRob WilliamsEvezésFérfi könnyűsúlyú kormányos nélküli négyesRichard HounslowKajak-kenuFérfi szlalom kenu kettesKerékpározásNői egyéni mezőnyversenyKerékpározásNői egyéni sprintNicola WilsonZara PhillipsMary Thomson-KingTina CookLovaglásLovastusa, csapatÖkölvívásFérfi váltósúlyÖttusaNőiAndy MurrayTeniszVegyes párosTornaFérfi lólengésÚszásFérfi 200 m mellVitorlázásFérfi szörfvitorlázásLuke PatienceVitorlázásFérfi 470-es osztályAndrew SimpsonVitorlázásFérfi csillaghajóHannah MillsVitorlázásNői 470-es osztályAtlétikaFérfi magasugrásCselgáncsNői nehézsúlyEvezésFérfi egypárevezősWilliam SatchEvezésFérfi kormányos nélküli kettesJames FoadPhelan HillMatthew LangridgeConstantine LouloudisAlex PartridgeTom RansleyMohamed SbihiGreg SearleEvezésFérfi nyolcasNemzeti válogatottAshleigh BallLaura BartlettCrista CullenAlex DansonHannah MacleodEmily MaguireAnn PanterHelen RichardsonChloe RogersBeth StorrySarah ThomasGeorgie TwiggLaura UnsworthKate WalshSally WaltonNicola WhiteGyeplabdaNőiJon SchofieldKajak-kenuFérfi kajak kettes 200 mKerékpározásFérfi egyéni időfutamKerékpározásFérfi omniumLovaglásDíjlovaglás, egyéniMűugrásFérfi egyéni toronyugrásÖkölvívásFérfi középsúlyTaekwondoFérfi váltósúlyúDaniel PurvisLouis SmithKristian ThomasMax WhitlockTornaFérfi csapat összetettTornaFérfi lólengésTornaNői felemás korlátTriatlonFérfiÚszásNői 400 m gyorsÚszásNői 800 m gyors

30px Asztalitenisz

Miután engedélyt kapott a házigazdának járó kvalifikációs helyek szabad felhasználására, a brit csapat hatfős csapatot állított fel asztaliteniszben.

Férfi

VersenyzőVersenyszámSelejtező64-es főtábla48-as főtábla32-es főtáblaNyolcaddöntőNegyeddöntőElődöntőDöntőHelyezésEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményPaul DrinkhallEgyénierőnyerő11–9, 12–10, 11–9, 11–411–7, 11–7, 11–8, 4–11, 11–98–11, 5–11, 9–11, 4–11kiesett17.Andrew BaggaleyPaul DrinkhallLiam PitchfordCsapat0–3kiesett9.

Női

VersenyzőVersenyszámSelejtező64-es főtábla48-as főtábla32-es főtáblaNyolcaddöntőNegyeddöntőElődöntőDöntőHelyezésEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményJoanna ParkerEgyénierőnyerő11–7, 11–5, 11–9, 11–56–11, 7–11, 11–7, 2–11, 4–11kiesett33.Na LiuJoanna ParkerKelly SibleyCsapatL 0–3kiesett9.

30px Atlétika

Férfi

VersenyzőVersenyszámSelejtezőElőfutamElődöntőDöntőIdőHely.Össz.IdőHely.Össz.IdőHely.Össz.IdőHelyezésAdam Gemili100 mkiemelt10,112.11.*10,063.11.kiesettDwain Chamberskiemelt10,021.4.10,054.10.kiesettJames Dasaolukiemelt10,133.14.*10,187.19.*kiesettChristian Malcolm200 m20,592.18.*20,513.11.kiesettJames Ellington21,236.47.kiesettMartyn Rooney400 m45,362.11.45,313.14.*kiesettNigel Levine45,583.21.45,646.20.kiesettConrad Williams46,123.31.45,538.18.kiesettAndrew Osagie800 m1:46,423.17.*1:44,742.6.1:43,778.Gareth Warburton1:46,975.22.kiesettMichael Rimmer1:49,055.41.kiesettAndy Baddeley1500 m3:40,346.17.3:36,038.8.kiesettRoss Murray3:36,744.4.3:44,9210.23.kiesettNick McCormick5000 m13:25,7012.14.kiesettMo Farah13:26,003.15.13:41,66Fájl:Gold medal icon.svg10 000 m27:30,42Fájl:Gold medal icon.svgChris Thompson29:06,1425.Lee MerrienMaraton2:17:0030.Scott Overall2:22:3761.Lawrence Clarke110 m gát13,422.9.*13,313.8.13,394.Andy Turner13,421.9.*13,424.13.*kiesettAndrew Pozzinem ért célbakiesettDai Greene400 m gát48,981.4.48,194.7.48,244.Rhys Williams49,175.7.49,634.15.kiesettJack Green49,492.21.nem ért célbakiesettStuart Stokes3000 m akadály8:43,0412.35.kiesettChristian MalcolmDwain ChambersDanny TalbotAdam Gemili4 × 100 m váltókizártákkiesettConrad WilliamsJack GreenDai GreeneMartyn RooneyNigel Levine4 × 400 m váltó3:00,382.3.*2:59,534.Dominic King50 km gyaloglás4:15:0551.

VersenyzőVersenyszámSelejtezőDöntőEredményHelyezésEredményHelyezésRobbie GrabarzMagasugrás229 cm1.229 cmFájl:Bronze medal icon.svg**Steven LewisRúdugrás550 cm9.*****575 cm5.*Greg RutherfordTávolugrás808 cm4.831 cmFájl:Gold medal icon.svgChris Tomlinson806 cm5.807 cm6.Phillips IdowuHármasugrás16,53 m14.kiesettCarl MyerscoughSúlylökés18,95 m29.kiesettLawrence OkoyeDiszkoszvetés65,28 m4.61,03 m12.Abdul Buhari60,08 m29.kiesettBrett Morse58,18 m35.kiesettAlex SmithKalapácsvetés74,71 m11.72,87 m12.Mervyn LuckwellGerelyhajítás74,09 m35.kiesett

VersenyzőVersenyszám100 mTávolugrásSúlylökésMagasugrás400 m110 m gátDiszkoszvetésRúdugrásGerelyhajítás1500 mVégeredményIdőPontEredményPontEredményPontEredményPontIdőPontIdőPontEredményPontEredményPontEredményPontIdőPontPontHelyezésDaniel AwdeTízpróba10,71926683 cm774nem indultnem ért célba

Női

VersenyzőVersenyszámSelejtezőElőfutamElődöntőDöntőIdőHely.Össz.IdőHely.Össz.IdőHely.Össz.IdőHelyezésAbi Oyepitan200 m22,922.16.23,146.20.kiesett100 mkiemelt11,225.21.*11,368.23.kiesettAnyika Onuorakiemelt11,415.32.***kiesett200 m23,234.27.*kiesettMargaret Adeoye22,943.17.23,287.21.*kiesettChristine Ohuruogu400 m50,802.4.50,222.7.49,70Fájl:Silver medal icon.svgShana Cox52,013.16.52,587.21.*kiesettLee McConnell52,233.23.52,247.18.kiesettLynsey Sharp800 m2:01,412.9.2:01,787.21.kiesettLisa Dobriskey1500 m4:13,321.26.4:05,354.14.4:13,0210.Laura Weightman4:07,296.14.4:02,997.7.*4:15,6011.Hannah England4:05,735.5.4:06,359.20.kiesettEilish McColgan3000 m akadály9:54,369.33.kiesettBarbara Parker9:32,076.17.kiesett5000 m15:12,819.20.kiesettJulia Bleasdale15:02,004.7.15:14,558.10 000 m30:55,638.Jo Pavey30:53,207.5000 m15:02,847.10.15:12,727.Freya MurrayMaraton2:32:1444.Claire Hallissey2:35:3957.Mara Yamauchinem ért célbaTiffany Porter100 m gát12,793.8.12,794.9.kiesettPerri Shakes-Drayton400 m gát54,621.6.55,193.10.kiesettEilidh Child56,143.22.56,037.17.kiesettShana CoxLee McConnellPerri Shakes-DraytonChristine OhuruoguEilidh Child4 × 400 m váltó3:25,053.3.3:24,765.Jo Jackson20 km gyalogláskizárták

VersenyzőVersenyszámSelejtezőDöntőEredményHelyezésEredményHelyezésHolly BleasdaleRúdugrás455 cm7.**445 cm6.**Kate Dennison425 cm26.***kiesettShara ProctorTávolugrás683 cm1.655 cm9.Yamilé AldamaHármasugrás14,45 m3.14,48 m5.Sophie HitchonKalapácsvetés71,98 m10.69,33 m12.Goldie SayersGerelyhajításérvényes dobás nélkülkiesett

VersenyzőVersenyszám100 m gátMagasugrásSúlylökés200 mTávolugrásGerelyhajítás800 mVégeredményIdőPontEredményPontEredményPontIdőPontEredményPontEredményPontIdőPontPontHelyezésJessica EnnisHétpróba12,541195186 cm105414,28 m81322,831096648 cm100147,49 m8122:08,659846955Fájl:Gold medal icon.svgLouise Hazel13,481053159 cm72412,81 m71524,48935577 cm78047,38 m8092:18,78840585627.Katarina Johnson-Thompson13,481053189 cm109311,32 m61623,731007619 cm90838,37 m6362:10,76954626715. * - egy másik versenyzővel azonos eredményt ért el ** - két másik versenyzővel azonos eredményt ért el *** - három másik versenyzővel azonos eredményt ért el ***** - öt másik versenyzővel azonos eredményt ért el

30px Birkózás

Női Szabadfogású VersenyzőVersenyszámSelejtezőNyolcaddöntőNegyeddöntőElődöntőVigaszágelső körVigaszágelődöntőBronz-mérkőzésDöntőHelyezésEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményOlga Butkevych48 kgerőnyerő0–1, 2–0, 1–2kiesett11.

30px Cselgáncs

Nagy-Britannia a rendező jogán mind a 14 versenyszámban indíthatott versenyzőt. Ez a legtöbb engedélyezett induló.

Férfi

VersenyzőVersenyszámSelejtező32-es főtáblaNyolcaddöntőNegyeddöntőElődöntőVigaszágelődöntőBronz-mérkőzésDöntőHelyezésEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményAshley McKenzieLégsúlyerőnyerő000(2)–111(0)kiesett17.Colin OatesHarmatsúlyerőnyerő002(0)–000(2)001(1)–000(0)000(0)–100(0)000(2)–002(1)kiesett7.Daniel WilliamsKönnyűsúlyerőnyerő000(0)–100(1)kiesett17.Euan BurtonVáltósúlyúerőnyerő000(0)–100(0)kiesett17.Winston GordonKözépsúly100(0)–000(0)000(0)–001(0)kiesett9.James AustinFélnehézsúlyú000(3)–010(1)kiesett17.Christopher SherringtonNehézsúly100(0)–000(0)000(1)–001(1)kiesett9.

Női

VersenyzőVersenyszámSelejtezőNyolcaddöntőNegyeddöntőElődöntőVigaszágelődöntőBronz-mérkőzésDöntőHelyezésEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményEllenfélEredményKelly EdwardsLégsúlyerőnyerő000(0)–002(0)kiesett9.Sophie CoxHarmatsúly000(0)–001(0)kiesett17.Sarah ClarkKönnyűsúly000(1)–010(0)kiesett17.Gemma HowellVáltósúly000(H)–100(0)kiesett17.Sally ConwayKözépsúly111(0)–000(2)000(1)–010(0)kiesett9.Gemma GibbonsFélnehézsúly100(0)–000(0)002(1)–001(0)010(0)–000(0)100(0)–000(0)000(0)–002(0)Fájl:Silver medal icon.svgKarina BryantNehézsúly100(0)–000(1)001(1)–000(0)010(2)–001(1)000(2)–001(1)020(0)–011(0)Fájl:Bronze medal icon.svg

30px Evezés

Nagy-Britannia a 2011-es világbajnokságon a 14 versenyszám közül 13-ban szerzett kvótát.