Babonić (IV.) István (, ? – † 1316. márciusa után) a 13./14. század fordulójának egyik legjelentősebb horvát főura, aki 1299 és 1320 között horvát bán volt. A nagyhatalmú Babonić család tagja volt, amely az 1270-es évek óta uralkodott Alsó-Szlavóniában. A feudális anarchia korában Magyarország és Horvátország királyságainak oligarchái közé tartozott, és birtokot alapított Alsó-Szlavóniában (a Száva folyótól délre fekvő területeken), amelyet Sztenicsnyák várából, gyakorlatilag az uralkodótól függetlenül uralt. Ezért Sztenicsnyáki Istvánként (horvátul: Stjepan od Steničnjak) is ismerték. Hatalma csúcsán külföldi források „Szlavónia hercegeként” (latinul: dux Slavoniae) emlegették.

Élete Ifjúkora (IV.) István a hatalmas Babonić család krupai ágába született, Babonić II. Babonjeg fiaként. Bátyja (I.) Miklós volt, aki korán meghalt. Fiatalabb testvérei (I.) János (képzett hadvezér és báró), Ottó és (II.) Radoszló voltak, utóbbi a Blagay család őse volt, beleértve annak oldalágát, a Blagay-Orsini grófokat is.Engel: Genealógia (Babonić [Blagaj] family)

Istvánt a korabeli feljegyzések először 1278 novemberében említik, amikor – családja többi tagjával, köztük testvérével, Miklóssal együtt – Zágrábban tartózkodott a Babonićok és a Gutkeledek kibékülése alkalmából, miután Szlavóniában egymás között számos összecsapás és ellenségeskedés zajlott. Abban az időben a Babonić család élén unokatestvérei, III. István és I. Radoszló álltak, akik az előző évben a tartományban IV. László magyar király hatalma ellen indított lázadást vezették. Miklós és István is jelen voltak 1280 októberében az Ozaly várában, a Kulpa-folyó mentén, amikor a Kőszegiek békét kötöttek helyi ellenségeikkel, a Babonićikkal és a Frangepánokkal. 1284-ben István és négy testvére 12 ezüstmárkáért megvásárolta a Pelava földet a Buzeta patak mentén a Rata nemzetség tagjaitól (I. Jazentől), Senktől és II. Isantól. A Közép-Banovina régióban a Babonić fivérek már korábban megvásárolták a Rata nemzetségtől Kresnić, Bojna és Buzeta örökös birtokait. Ezek a birtokok a Zrinska Gora északi lejtőin, a Maja-folyó völgye felé feküdtek.

Unokatestvérei földvásárlásainak eredményeként a Babonić család Szlavónia legbefolyásosabb családjává vált; földbirtokaik keleten a Orbász folyótól keleten a Kulpa-folyóig és a Német-római Birodalom határáig nyugaton, délen pedig a Kapela-hegység lejtőiig terjedtek. Társadalmi helyzetüket jól tükrözi az a tény, hogy I. Miklós és IV. István unokatestvéreikkel, III. Istvánnal és I. Radoszlóval együtt a birodalom azon bárói közé tartoztak, akiknek IV. Miklós pápa 1290-ben levelet küldött, amelyben tájékoztatta őket, hogy kinevezte Benvenuto d'Orvieto pápai legátust, és felkérte őket, hogy segítsék munkáját, hogy rávegyék IV. Lászlót a kereszténységre való visszatérésre. 220px|bélyegkép|balra|III. András király a Képes krónika miniatúráján

A trónharcok időszaka Az 1290-es években a Babonić család és más vezető horvát és szlavón nemesi családok ingadoztak a magyar trónért küzdő III. András és riválisa, az Anjou-ház Capeting ága között. Az évtized második felére, amikor unokatestvéreik, III. István és I. Radoszló meghaltak, János bátyja, IV. István lett a család feje. 1299-ben és 1300-ban János és testvérei követeket küldtek a Nápolyi Királyságba, hogy tárgyaljanak Anjou II. Károllyal. Eközben ugyanezekben az években hűséget esküdtek III. Andrásnak is, aki 1299 augusztusában megerősítette örökölt és szerzett birtokaikat. A király visszafoglalta Szomszédvár, Orbász és Glaž várait, de megengedte nekik, hogy örököljék a férfi örökös nélkül elhunyt néhai I. Radoszló várait és egyéb birtokait. aki férfi örökös nélkül halt meg. III. András ugyanakkor kinevezte Istvánt szlavón bánná. Később élete folyamán végig „bánnak” nevezte magát, függetlenül a királyi jóváhagyástól vagy kinevezéstől. III. András a Babonićokat fontos feladattal, a határvárak védelmezésével bízta meg, mivel ezek a várak a bosnyák hatalmasság, a Hravatinić család őse, Hrvatin Stjepanić területével voltak szomszédosak, aki az Anjouk trónigényét támogatta. 1299 szeptemberében II. Károly és Mária királyné megerősítették az összes jogot és birtokot, valamint a négy Babonić testvér – IV. István, I. János, Ottó és II. Radoszló – örökös szlavón báni címét is. Ezzel szemben Antun Nekić azzal érvelt, hogy az oklevél nem a birtokaik, hanem az ellenőrzésük alatt álló terület megerősítése volt, és a Babonićok kezdték uralmukat Szlavónia keretein kívül látni, ami azt jelentette, hogy a szlavón báni cím is túlhaladottá vált számukra. 1299 novemberében II. Károly megerősítette a testvéreket a néhai I. Radoszló birtokaiban, akik unokatestvérük összes birtokát meg akarták kapni, beleértve valószínűleg – bár nem említik – azokat a várakat is, amelyeket András király megtartott magának, ezért petíciót küldtek II. Károlynak, akit lényegében nem érdekelt, hogy megerősíti-e azokat nekik vagy sem, mivel amúgy sem birtokolt semmit Szlavóniában. 250px|bélyegkép|jobbra|Anjou Károly Róbert megérkezése Magyarországra - miniatúra a Képes krónikából

A fiatal trónkövetelő, a nápolyi Károly Róbert 1300-ban partra szállt a dalmát tengerparton. Nagyapja, II. Károly, kérésükre, 1300 májusában megerősítette a Babonić fivéreket jogos birtokaikban „Szlavónia földjének egy részére, amely jog szerint a fent említett Magyar Királysághoz tartozik, azaz Németországtól Boszniáig és a Száva folyótól a Gvozd-hegységig”. Ily módon István és testvérei megpróbálták visszaszerezni azokat a várakat – Szomszédvárat, Orbászt és Glažt –, amelyeket András király az előző évben elvett tőlük. Érdekes módon a nápolyi király nem nevezte Istvánt „bánnak”, és a Babonić-birtokokra is megtartotta a legfőbb jogot (tam ratione maioris dominii). A Babonićok ennek ellenére az ellenféllel is igyekeztek jó kapcsolatokat fenntartani. 1300 májusában István és testvérei Zágrábba költöztek, hogy kibéküljenek Bői Mihály zágrábi püspökkel (III. András bizalmasával), akit kénytelen volt hatalmának és joghatóságának nagy részét átadni a Babonić családnak, és kölcsönös segítségnyújtási megállapodást kötni velük. A püspököt arra is rávették, hogy Medvevárat Istvánnak és Jánosnak ajánlja fel zálogbirtokul., míg Hrastovicára (ma Petrinya városa) vonatkozó igényéről le kellett mondania. Bői Mihály megígérte, hogy még a Babonićok és a szlavóni bán vagy más királyi bárók közötti konfliktus esetén is küld nekik pénzt zsoldosokra, de egyértelműen hangsúlyozta, hogy a királlyal való konfliktusban nem fog segíteni nekik. A szerződés megkötésekor egyik testvér sem viselte a báni címet. Albertino Morosini, Szlavónia hercege 1300 júniusában megerősítette III. András és a Babonićok közötti megállapodást.

III. András halálát és az Árpád-ház 1301 januárjában bekövetkezett kihalását követően egy évtizedes interregnum kezdődött Magyarországon és Horvátországban. Bár a Babonićok Anjou Károlyt támogatták riválisaival (Vencellel, majd Ottóval) szemben, a családnak szinte semmilyen kapcsolata nem volt az Anjoukkal ezekben az években, mivel a korszak konfliktusai elsősorban Nyugat- és Észak-Magyarországon, azaz távol a Babonićok tartományától zajlottak. Ebben az időszakban, annak ellenére, hogy II. Károly nápolyi király (a magyar trónkövetelő nagyapja) korábban azt a Babonići családnak adta, Kőszegi Henriket nevezték ki szlavón bánnak. Mindazonáltal Babonić István és testvérei tekintélye és elsőbbsége a Szávától délre fekvő területeken már az 1290-es évek végén és az 1300-as évek elején is megkérdőjelezhetetlen volt. 1307 júniusában István, János és Radoszló egy perben a zágrábi Szent Jakab ciszterci kolostor apátjának javára döntöttek. Mivel az okirat Sztenicsnyákban, a Babonićok fő erődjében készült, arra lehet következtetni, hogy a testvérek 1307 közepén ott éltek. 350px|bélyegkép|balra|Az oligarchák uralma alatt álló területek az interregnum korában

1308-ra I. Károly vált a magyar–horvát királyság egyedüli uralkodójává, de az oligarchikus birtokok egymás melletti létezése miatt, ahol a főúri hatalmasságok – köztük a Babonićok – de facto a királyi hatalomtól függetlenül igazgatták tartományaikat, birodalmának csak egy kis részét uralta. Károly csekély érdekeltsége és jelenléte miatt Szlavóniában és Horvátországban a Babonićok új, nagyobb hatalommal rendelkező védelmezőket próbáltak találni. János házassága miatt rokonságban álltak nyugati szomszédaikkal, a Görzi grófokkal, akik a Német-római Birodalmon belül Görzöt (Gorizia) és Tirolt is uralták. Rajtuk keresztül próbáltak szövetséget létesíteni a Habsburg-házzal. A „Steirische Reimchronik” elbeszéli, hogy 1308 kora tavaszán István (akit a krónikában „Zágráb hercegének” neveztek), János és Radoszló, Frangepán II. Dujammal együtt Mariborba (Marburg) utazott, hogy találkozzon Szép Frigyessel. A márciusban lezajlott tárgyalások során a Babonić család 300 bécsi ezüstdénárt kölcsönzött a hercegnek katonai hadjáratai finanszírozására. Cserébe Frigyes több falut adott az Ausztria magyar határán Istvánnak és testvéreinek. István és testvérei megígérték, hogy a következő évben csatlakoznak egy Bohémia elleni hadjárathoz. Ezt követően, 1308 nyarán, János csatlakozott Frigyesnek az Aquileiai patriarkátusba I. Ulrich von Walsee parancsnoksága alatt vezetett hadjáratához. János csapataival júliusban megostromolta és elfoglalta Windischgrätzet (Slovenj Gradec), majd 1308. augusztus közepén tért vissza Sztenicsnyákba.

Eközben Magyarországon I. Károly lett a magyar-horvát királyság egyedüli uralkodója. Míg János családjuk „nyugati politikáját” folytatta (azaz a Friuliba irányuló hadjáratokat vezetett), István figyelme lassan a szlavóniai események felé fordult. István és János azok között a bárók között voltak, akik 1308 szeptember elején Zágrábban üdvözölték az érkező pápai legátust, Gentile Portino da Montefiorét. Ott vita alakult ki Medvevár birtoklási jogáról Stefan Babonić és Augustin Kažotić, a zágrábi püspök között. A legátus István javára döntött. Ezenkívül a vár fenntartásának költségei, az őrség fizetésén és borral való ellátásán túl, az ítéletnek megfelelően a székesegyházi káptalanra hárultak. A Babonić család nem vett részt a pesti országgyűlésen, ahol I. Károlyt 1308. november 27-én egyhangúlag királlyá kiáltották ki. A Babonić fivérek Károly második koronázásán, 1309. június 15-én sem voltak jelen személyesen; csak Pétert, Csázma főesperesét küldték el maguk helyett. 1309 szeptemberében István és testvérei (János és Radoslav) Lóréven I. Károly parancsára megesküdtek, hogy megvédik Kažotić Ágoston püspök jogait azokon a birtokokon, amelyekről a várjobbágyi származású Lastić (Laztech) és Stanković (Stankuch) családok vitatkoztak. Antun Nekić azzal érvelt, hogy ez egyértelmű jele annak, hogy Károly elismerte a tényleges hatalomgyakorlást Szlavóniában, mivel jól tudta, hogy Kőszegi Henrik, szlavón báni méltósága ellenére, nem volt abban a helyzetben, hogy királyi parancsot hajtson végre a Babonićok uralma alatt álló területeken.

Szlavón bánként