A portugál gyarmati háború (), vagy másik portugál nevén a tengerentúli háború (Guerra do Ultramar), illetve a korábbi Portugál Birodalomban mint függetlenségi háború (Guerra de Libertação), katonai konfliktussorozat volt a portugál haderő és a kialakuló nemzetiségi mozgalmak között a birodalom afrikai gyarmatain 1961 és 1975 között. Az 1974-es portugál rezsim katonai puccsal való megdöntése után megváltoztatták a kormányzat politikáját, mely a konfliktus befejezését helyezte előtérbe. A háború döntő része politikai–etnikai ideológiai síkon mozgott, és a hidegháború egyik jelentős fegyveres konfliktusa lett a portugálul beszélő afrikai régiók, a velük határos országok és Portugália között. Mint a többi nyugat-európai gyarmatosító nemzet – brit, francia, holland, spanyol, olasz – a portugálok „Új államát” (Estado Novo) sem tudta a rezsim fegyveres harcok nélkül feladni és békés úton átadni a helyieknek. Ezeket a területeket Portugáliában a províncias ultramarinas (azaz a tengerentúli tartományok) néven nevezték 1951-től az 1960-as évekig. A 60-as években több fegyveres függetlenségi mozgalom alakult ki ezeken a területeken, Angolában, (portugál) Mozambikban és Portugál Guineában (1951–1975 között Bissau-Guinea neve).Lásd az Akadémiai kislexikon 245. oldalát.
A háború alatt számos háborús bűncselekményt követtek el mindkét oldalon. A második világháború utáni dekolonizáció és több afrikai állam függetlenné válása eredményezett több olyan konfliktust mint például a portugál fennhatóságú Goa megszállása az indiai fegyveres erők részéről, illetve portugál kalózok Santa Maria-i túszejtése, valamint az amerikai Afroamerikai Polgárjogi Mozgalmak fejlődése, amelyek kiteljesedése termékeny táptalaja lett a portugál tartományok afrikai lakosai között kialakuló függetlenedési ideológiáknak. A felkelők anyagi és fegyverzetbeli támogatását rendszerint a szocialista blokk érdekelt országai látták el. Ahogy akkoriban nevezték, ez volt a „változás szele”.A Scorpions Wind of Change című balladája 20-22 évvel később íródott. Mindezekhez az anyaországban végbemenő politikai változások is hozzájárultak, mint például az 1932 óta uralkodó António de Oliveira Salazar 1968-as lemondása.
A háború idején a portugál gyarmati politikát növekvő nemzetközi nézeteltérés övezte. Fegyverembargók, több más büntetőszankció sújtotta a nemzetközi közösség által az anyaországot. A portugál társadalomnak a háború 1973-tól egyre népszerűtlenebbé vált, hiszen mind időintervallumában, mind pénzügyi értelemben jelentősen terhelte az országot, az ENSZ-beli kapcsolataik is egyre romlottak, az Új állam rezsimjének megítélése, a nem demokratikus status quo fenntartása is diplomáciai gondokat okozott. Az Angolában az MPLA, az UNITA és az FNLA által, Portugál Guineában a PAIGC és Mozambikban a FRELIMO által egyesített gerillaháborút végül tizenhárom év után siker koronázta, hiszen az alacsony intenzitással folyó konfliktusok, mint a gerilla-hadviselés egyik alapeleme, a portugál haderőt katonai puccsra kényszerítette 1974. április 25-én Lisszabonban.Laidi, Zaki. The Superpowers and Africa: The Constraints of a Rivalry:1960-1990. Chicago: Univ. Of Chicago, 1990.António Pires Nunes, Angola 1966-74
A Portugál Fegyveres Erők által vezetett ún. Fegyveres Erők Mozgalma (Movimento das Forças Armadas, MFA)Lásd az Emberiség krónikája című enciklopédia 1040. oldalát. ellenzéki csoport (junta) április 25-én megbuktatta a lisszaboni kormányzatot, mely a Portugál Guineában zajló háború végének kilátástalansága miatt szervezett tüntetésekben csúcsosodott ki. A tüntetések az új katonai törvény kihirdetése és egy évvel későbbi életbe léptetése miatt indult el (Decretos-Leis n.os 353, de 13 de Julho de 1973, e 409, de 20 de Agosto), ami által azok a „katonatisztek” (tiszthelyettesek), akik egy egyszerű alapkiképzésben részesülve a tengerentúli területek védelmi hadjárataiban kerültek bevetésre azonos rangra lettek volna emelve a portugál hadiakadémián végzettekkel.Movimento das Forças Armadas (MFA). In Infopédia [Em linha]. Porto: Porto Editora, 2003-2009. [Consult. 2009-01-07]. Disponível na www: <URL: http://www.infopedia.pt/$movimento-das-forcas-armadas-(mfa)>.Movimento das Forças Armadas (1974-1975), Projecto CRiPE- Centro de Estudos em Relações Internacionais, Ciência Política e Estratégia. © José Adelino Maltez. Cópias autorizadas, desde que indicada a origem. Última revisão em: 02-10-2008A Guerra Colonial na Guine/Bissau (07 de 07), Otelo Saraiva de Carvalho on the Decree Law, RTP 2 television, YouTube.João Bravo da Matta, A Guerra do Ultramar, O Diabo, 14 October 2008, pp.22 A puccs után az új portugál kormány egy éven belül visszahívta az összes tengerentúli katonai alakulatát és hozzájárult a politikai és katonai hatalomgyakorlás gyors átadásához az afrikai nemzeti gerilláknak. Továbbá hosszú idő óta először jelentek meg cenzúrázatlan újságok Portugáliában, több emigrált ellenzéki értelmiségi is visszatért.
A lisszaboni 1974. április végi szegfűs forradalom meggyorsította a portugál állampolgárok tízezreinek,Portugal Migration, The Encyclopedia of the Nations továbbá más európai országok zsoldoskatonáinak, katonai tanácsadóinak, eltérő politikai nézetű és kevert származású afrikaiak népvándorlását is Portugáliába, melyek a függetlenné váló afrikai területekről származtak el, vagy lettek elüldözve. 1974 májusától az 1970-es évek végéig több mint egymillió civil hagyta el a korábbi portugál gyarmatokat és kezdte újra életét Portugáliában, Dél-Afrikában, Észak-Amerikában, Nyugat-Európában és Brazíliában.Flight from Angola, The Economist (August 16, 1975).Dismantling the Portuguese Empire , Time magazine (Monday, July 7, 1975).Portugal - Emigration, Eric Solsten, ed. Portugal: A Country Study. Washington: GPO for the Library of Congress, 1993. Ez a migráció az egyike lett a legnagyobb békés emberi népvándorlásoknak az emberiség ismert történelmében.António Barreto, Portugal: Um Retrato Social, 2006 Utánuk az afrikai polgárháborúk által letarolt országok maradtak: Angola és Mozambik gazdaságát visszavetette több évtizedre, lakosságuktól pedig több millió életet követelt és menekültek százezreit hagyta hátra.The Decolonization of Portuguese Africa: Metropolitan Revolution and the Dissolution of Empire by Norrie MacQueen - Mozambique since Independence: Confronting Leviathan by Margaret Hall, Tom Young - Author of Review: Stuart A. Notholt African Affairs, Vol. 97, No. 387 (Apr., 1998), pp. 276-278, JSTOR A korábbi gyarmatoknak több súlyos problémával kellett szembenézniük: gazdasági és társadalmi recessziók sorozata, a tekintélyelvűség, a demokrácia és más alapvető politikai és polgárjogi hiánnyal, politikai korrupcióval, szegénységgel, gazdasági egyenlőtlenséggel és hibás, rendre elbukó központosítási tervezéssel, melyek együttesen erodálták a belső függetlenségi mozgalmakat, feszültségeket keltve.Mark D. Tooley, Praying for Marxism in Africa , FrontPageMagazine.com (Friday, March 13, 2009)Mario de Queiroz, AFRICA-PORTUGAL: Three Decades After Last Colonial Empire Came to an End Tim Butcher, As guerrilla war ends, corruption now bleeds Angola to death, The Daily Telegraph (30 July 2002) A szociális rend és a gazdasági fejlődés portugál uralom alatti szintje – beleértve a gyarmati háború idejét (1961–1974) is – a függetlenné vált területek egyik ismét elérendő fejlesztési céljává vált."Things are going well in Angola. They achieved good progress in their first year of independence. There's been a lot of building and they are developing health facilities. In 1976 they produced 80,000 tons of coffee. Transportation means are also being developed. Currently between 200,000 and 400,000 tons of coffee are still in warehouses. In our talks with [Angolan President Agostinho] Neto we stressed the absolute necessity of achieving a level of economic development comparable to what had existed under [Portuguese] colonialism."; "There is also evidence of black racism in Angola. Some are using the hatred against the colonial masters for negative purposes. There are many mulattos and whites in Angola. Unfortunately, racist feelings are spreading very quickly." Castro's 1977 southern Africa tour: A report to Honecker, CNN
Portugália volt az első európai hatalom, mely gyarmatokat hozott létre Afrikában, miután 1415-ben elfoglalta Ceutát és ő lett az utolsók egyike, melyek elhagyták azokat. A korábbi portugál területek független államokká váltak. Angolában Agostinho Neto, Mozambikban Samora Machel, Bissau-Guineában Luís Cabral, São Tomé és Príncipeben Manuel Pinto da Costa és a Zöld-foki Köztársaságban pedig Aristides Pereira lett az államfő. Ezt követően a legtöbb országban polgárháború robbant ki, melyek az 1990-es évek közepéig, végéig elhúzódva tovább rombolták a gyarmatosítás ideje alatt kiépített infrastruktúrákat és a helyi lakosságot.
Politikai háttér A 15. század Mikor a 15. században a portugálok megkezdték a kereskedelmet Afrika nyugati partjainál, elsősorban Portugál Guinea (Bissau-Guinea) és Angola erőforrásaira koncentráltak csak. Főként aranyat reméltek, azonban hamarosan a rabszolgák exportálása lett a legjövedelmezőbb árucikk a régióban. A kalifátus hozzá is járult az afrikai rabszolga-kereskedelemhez, évszázadokon át ellátva ezzel a muzulmán vallású területek ilyen célú kereskedelmét is. Miután a portugálok bevették a muzulmán fennhatóságú Ceuta kikötőt 1415-ben, majd egy keresztes hadjárat során több más várost is Marokkóban a muzulmán szomszédoktól, sikerrel vetették meg a lábukat a térségben, mégsem igényeltek nagyobb földterületeket ebben a térségben.
Idővel a többi európai rivális ország – holland, brit és francia – megszerezte a kereskedelmi jogok java részét, elsősorban a rabszolgákét, azonban a helyi uralkodók belföldön csak a portugálokkal kereskedtek, akik az árukat a partmenti kikötőkbe juttatták. Ezek az uralkodók az általuk eladott rabszolgákat az uralmuk alá került ellenséges, rabszolgasorra jutott lakosság soraiból választották ki. Több ezer kilométerrel délebbre, Angolában a portugálok még nehezebben tudták kezdeti előnyeiket kiaknázni a rivális európaiak túlkapásai miatt. Azonban a megerődített városaikat mint Luanda – alapítva 1587-ben négyszáz portugál telepessel – és Benguela – erődítve 1587-től, városi rangú 1617-től – sikerült mindvégig portugál kézen tartaniuk.
Ahogy Guineában, Angolában is a rabszolga-kereskedelem lett a helyi gazdaság alapja. A rablóportyák egyre mélyebbre vezettek az ország belsejébe, hogy rabszolgákat találjanak. A környező törzsek egymás közötti viszályai tették elsősorban lehetővé, hogy a legyőzött afrikai harcosokat eladják. Több mint egymillió feketebőrű ember, nő és gyerek lett rabszolgasorba hajtva, majd eladva kihajózva az Atlanti-óceán felé. Ugyanúgy mint Guineában is a belföldi kereskedelem nagyrészt portugál kézben maradt. A legtöbb innen származó rabszolga a brazil kolónián kötött ki.
Portugál Mozambikot, vagy más nevén Portugál Kelet-Afrikát szintén a 15. században érték el a portugál hajósok, elsősorban tengeri fűszerkereskedelmi utakat alakítottak ki. Szerte a partjai mentén kis településeket hoztak létre, majd ezeken keresztül felfedező utakat vezettek a belső területek felé. Magukat sertanejos-nak nevezték („őserdőben élő gyarmatosító”). Ezek a sertanejos-ok a szuahéli kereskedők mellett éltek és felfogadták tolmácsnak a sonákat is, illetve politikai tanácsadóként is alkalmazták őket. Az egyik ilyen sertanejos-nak sikerült bejárnia majdnem az összes sona királyságot 1512 és 1516 között, köztük Mutapa Királyság (Mwenemutapa) fővárosi körzetét is.Lásd Oliver, 207. oldal.