A szombathelyi 1-es viszonylatszámú autóbusz a Herény, Béke tér és a Bogát, Szoc. Otthon megállóhelyek között közlekedett 2016. február 1-ig. A vonalat az ÉNYKK üzemeltette. A járatok összehangoltan üzemeltek az 1A, 1C, 1U és a 21-es buszokkal. A buszokra 1996 óta csak az első ajtón lehet felszállni.

Közlekedése Tanítási munkanapokon a reggeli és a délutáni csúcsidőben az 1A, 1C és a 21-es buszok helyettesítették. Hétvégén és tanszüneti munkanapokon 40 percenként járt.

Valós idejű közösségi közlekedési információ Az ÉNYKK honlapjának ezen a részén követhető, hogy éppen melyik busz merre jár. Valós idejű közlekedés

Járművek A vonalon általában Credo BN 12 típusú autóbuszok közlekedtek de néha előfordult Ikarus 263 típusú autóbusz is. A Herényi virágút ideje alatt, a megnövekedett utasszám miatt, csuklósbuszok közlekedtek.

Útvonala Herény felé: Bogát felé: Bogát, Szoc. Otthon Bogáti út Bogáti fasor Rumi Külső út Ifjúság utca Rumi út Bükkfa utca Rumi út Szent Gellért utca Károly Róbert utca Szent Flórián körút II. Rákóczi Ferenc utca Thököly Imre utca Szent Márton utca Vörösmarty Mihály utca Széll Kálmán utca Vasútállomás Szelestey László utca Petőfi Sándor utca Paragvári utca Szent Imre herceg útja Herény, Béke tér Herény, Béke tér Szent Imre herceg útja Paragvári utca Petőfi Sándor utca Király utca Széll Kálmán utca Vasútállomás Szelestey László utca Vörösmarty Mihály utca Szent Márton utca Thököly Imre utca II. Rákóczi Ferenc utca Szent Flórián körút Károly Róbert utca Szent Gellért utca Rumi út Szent István király utca Bogáti út Bogát, Szoc. Otthon

Megállói Herény, Béke tér felé Megállóhely neveMenetidőMenetidőÁtszállási lehetőségekFontosabb létesítmények Bogát, Szoc. Otthon 0 0 1U Bogáti Festetics kastély (Szociális Otthon), Bogáti focipálya Bogát bejárati út 2 2 - Sport tér 4 3 - Sport tér Izsó M. utca 5 4 - Török I. utca 7 5 Gyöngyöshermán vasútállomás Komárom u. 8 6 - Gyöngyöshermáni temető Bükkfa utca 9 7 - Bendefy L. utca 11 8 Szombathely-Szőlős vasútállomás Csititó 13 10 - Művelődési Ház, Speidel Kft. Rumi út 142. 14 11 - Nett-Pack Szent Gellért utca 15 12 - Rumi úti temető, Reguly Antal Általános Iskola Kőrösi Cs. S. u. 16 13 - Kőrösi Csoma Sándor utcai Óvoda, Dési Huber István Általános Iskola, Meseház Bölcsőde Károly Róbert u. 36. 17 14 - Waldorf iskola 18 15 2A, 2C, 6, 23, 29A, 29C Apáczai Waldorf Általános Iskola, Fiatal Házasok Otthona, SAVARIA PLAZA Szent Flórián krt. 33. 20 16 2A, 2C, 6, 29A, 29C Gazdag Erzsi Óvoda Rákóczi utcai iskola 22 18 6 Zrínyi Ilona Általános Iskola Rákóczi utcai épülete, ÉGÁZ Batthyány tér 23 19 6 Képtár, Iseum, Zsinagóga, Bartók terem, Zrínyi Ilona Általános Iskola, Horváth Boldizsár Szakközépiskola, Kanizsai Dorottya Gimnázium, Batthyány tér Városháza 24 20 30Y, 6, 7, 8, 9, 26, 35 Városháza, Fő tér, Isis irodaház, Okmányiroda Aluljáró (Thököly u.) 25 21 30Y, 6, 7, 9, 26, 35 Történelmi Témapark, Ferences templom 56-osok tere (Széll K. u.) 27 23 2A, 30Y, 6, 26, 35 56-osok tere, Vámhivatal, Földhivatal, Államkincstár, Gyermekotthon Vasútállomás 28 24 2A, 2C, 30Y, 5, 6, 7, 8, 26, 29A, 29C, 35 Vasútállomás, Helyi autóbusz-állomás, Éhen Gyula tér Szelestey L. u. 27. 30 26 1C, 1U, 5 Március 15. tér 31 27 1C, 1U, 5 SZTK, Március 15. tér, Művelődési és Sportház Berzsenyi Könyvtár 33 29 1C, 1U, 5 Berzsenyi Dániel Könyvtár, Petőfi Üzletház, A 14 emeletes épület, Domonkos rendház, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Tüdőszűrő, Paragvári utcai Általános Iskola Paragvári utcai Ált. Isk. 35 30 - Paragvári utcai Általános Iskola, Deák Ferenc utcai rendelő Dr. István Lajos krt. 36 31 - Markusovszky Kórház, Nővér szálló, Vérellátó Művészeti Gimn. (Paragv. u.) 38 33 2A, 2C, 9, 29A, 29C Művészeti Gimnázium Szófia utca 39 34 - Gothard Jenő Általános Iskola, Benczúr Gyula utcai Óvoda Szt. Imre h. út 59. 40 35 - Kámoni templom Arborétum 41 36 - Arborétum Senyefai u. 42 37 - Tulipán utca 43 38 - Hóvirág utcai temető Herény, Béke tér 45 40 - Herényi templom, Béke tér, Gothard-kastély

bélyegkép|jobbra|Bogáti kastély, az 1-es busz végállomása

Bogát, Szoc. Otthon felé Megállóhely neveMenetidőMenetidőÁtszállási lehetőségekFontosabb létesítmények Herény, Béke tér 0 0 - Herényi templom, Béke tér, Gothard-kastély Tulipán utca 1 1 - Hóvirág utcai temető Senyefai u. 3 2 - Arborétum 4 3 - Arborétum Szt. Imre h. út 59. 5 4 - Kámoni templom Szófia utca 6 5 - Gothard Jenő Általános Iskola, Benczúr Gyula utcai Óvoda Művészeti Gimn. (Paragv. u.) 8 6 2A, 2C, 9, 29A, 29C Művészeti Gimnázium Dr. István Lajos krt. 10 8 - Markusovszky Kórház, Nővér szálló, Vérellátó Paragvári utcai Ált. Isk. 11 9 - Paragvári utcai Általános Iskola, Deák Ferenc utcai rendelő Berzsenyi Könyvtár 12 10 5 Berzsenyi Dániel Könyvtár, Petőfi Üzletház, A 14 emeletes épület, Domonkos rendház, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Tüdőszűrő, Paragvári utcai Általános Iskola Savaria Nagyszálló 14 12 5 MÁV Zrt. Területi Igazgatóság, Savaria Nagyszálló, Mártírok tere, Savaria Mozi 56-osok tere (Széll K. u.) 16 14 2A, 30Y, 5, 6, 29A, 35 56-osok tere, Vámhivatal, Földhivatal, Államkincstár, Gyermekotthon Vasútállomás 17 15 2A, 2C, 30Y, 5, 6, 7, 8, 26, 29A, 29C, 35 Vasútállomás, Helyi autóbusz-állomás, Éhen Gyula tér 56-osok tere (Vörösm. u.) 19 17 2C, 30Y, 6, 7, 8, 26, 29C, 35 56-osok tere, Vámhivatal, Földhivatal, Államkincstár, Gyermekotthon Aluljáró (Szt. M. u.) 21 19 30Y, 6, 7, 8, 26, 35 Borostyánkő áruház, Piac, Vízügyi Igazgatóság Városháza 23 20 30Y, 6, 7, 8, 9, 26, 35 Városháza, Fő tér, Isis irodaház, Okmányiroda Batthyány tér 24 21 6 Képtár, Iseum, Zsinagóga, Bartók terem, Zrínyi Ilona Általános Iskola, Horváth Boldizsár Szakközépiskola, Kanizsai Dorottya Gimnázium, Batthyány tér Rákóczi utcai iskola 25 22 6 Zrínyi Ilona Általános Iskola Rákóczi utcai épülete, ÉGÁZ Szent Flórián krt. 33. 27 24 2A, 2C, 6, 29A, 29C Gazdag Erzsi Óvoda Waldorf iskola 29 26 6, 23 Apáczai Waldorf Általános Iskola, Fiatal Házasok Otthona, SAVARIA PLAZA Károly Róbert u. 36. 31 27 - Kőrösi Cs. S. u. 32 28 - Kőrösi Csoma Sándor utcai Óvoda, Dési Huber István Általános Iskola, Meseház Bölcsőde Szent Gellért utca 33 29 - Rumi úti temető, Reguly Antal Általános Iskola Rumi út 142. 34 30 - Nett-Pack Csititó 35 31 - Művelődési Ház, Speidel Kft. Bendefy L. utca 37 33 21 Szombathely-Szőlős vasútállomás Szt. István kir. u. 7. 39 34 Szombathely-Szőlős vasútállomás Harangláb 40 35 - Harangláb Győzelem utca 42 37 - Szent István lakópark, Szegedy-kastély, Játéksziget Óvoda Szentkirály, autóbusz-váróterem 43 38 - Szentkirály templom, Szentkirályi temető Bogáti út 10. 44 39 - Bogát, Szoc. Otthon 45 40 - Bogáti Festetics kastély (Szociális Otthon), Bogáti focipálya bélyegkép|jobbra|Szentkirály, autóbusz-váróterem, háttérben a Szentkirály templom Tanszüneti munkanapokon a második (jobb oldali) menetidő oszlopban található dőlt, vastag számokkal nyomtatott menetidő érvényes!

Megállónév változás Waldorf iskola: 2012. március előtt Fiatal Házasok Otthona Március 15. tér: 2012. március előtt SZTK (Szelestey u.) Arborétum: 2012. július előtt Szt. Imre h. út 93. Senyefai u.: 2012. július előtt Arborétum Savaria Nagyszálló: 2013. szeptember előtt MÁV Zrt. Ter. Igazg. Károly Róbert u. 36.: 2013. szeptember előtt Károly Róbert u. 38. Dr. István Lajos krt.: 2015. július előtt Horváth B. krt.

Cikkek

Eltűnt az Arborétum? - Turistabolondítás a buszon Megnyirbálják a Volán szombathelyi menetrendjét? Március 1. a szombathelyi buszközlekedés gyásznapja

Források ÉNYKK Zrt. nyugat.hu

Kategória:Szombathely megszűnt autóbuszvonalai