Rúben Micael Freitas da Ressureição (Câmara de Lobos, Portugália, 1986. augusztus 19. –) portugál labdarúgó, aki jelenleg a Bragában játszik középpályásként. A portugál válogatott tagjaként ott volt a 2012-es Európa-bajnokságon.
Pályafutása
Nacional
Micael az União Madeirában kezdte meg profi pályafutását, 2004-ben, 17 évesen. 2008-ban Madeira élvonalbeli klubjához, a Nacionalhoz igazolt. Első szezonjában kevés játéklehetőséget kapott, de 2009. május 2-án sikerült felhívnia magára a figyelmet, amikor a Benfica 3-1-es legyőzése során ő is betalált. Csapata bejutott az Európa-ligába, ahol Micael két gólt szerzett a Zenyit Szankt Petyerburg ellen.
FC Porto
2010 januárjában 3 millió euróért leigazolta az FC Porto. Január 30-án, éppen a Nacional ellen mutatkozott be új csapatában, az eltiltott Raul Meireles helyén játszott, csapata pedig 4-0-s győzelmet aratott. A 2010/11-es idényben kevés játéklehetőséget kapott a bajnokságban, de minden sorozatot egybevéve így is 36 mérkőzésen lépett pályára és négy gólt szerzett. Csapatával megnyerte a bajnoki címet, a kupát és az Európa-ligát.
Atlético Madrid
Micaelt 2011. augusztus 18-án leigazolta az Atlético Madrid, de rögtön kölcsön is adták a Real Zaragozának a teljes 2011/12-es szezonra.
Válogatott
Micael 2011. március 29-én, Finnország ellen mutatkozott be a portugál válogatottban. Csapata mindkét gólját ő szerezte a 2-0-ra megnyert mérkőzésen. Bekerült a portugálok 2012-es Eb-n részt vevő keretébe, de a tornán egyszer sem kapott játéklehetőséget.
Sikerei, díjai Klubcsapatban
FC Porto
Portugál bajnok: 2010/11 Portugál kupagyőztes: 2010, 2011 Portugál szuperkupagyőztes: 2010, 2011 Európa-liga-győztes: 2011
Fordítás
Külső hivatkozások
Rúben Micael adatlapja a ZeroZero-n Rúben Micael statisztikái a foradejogo.net-en Rúben Micael a TransferMarkt.de-n
Kategória:Portugál labdarúgók Kategória:Az União Madeira labdarúgói Kategória:A Nacional labdarúgói Kategória:A Porto labdarúgói Kategória:Az Atlético Madrid labdarúgói Kategória:A Real Zaragoza labdarúgói Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A 2012-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:1986-ban született személyek Kategória:A Braga labdarúgói Kategória:Európa-liga-győztes labdarúgók Kategória:Élő személyek