Szergej Kurepov (Szovjetunió, 1939. augusztus 10. – Kanada, 2006. október 13.) Magyarországon élő, tévéműsorai révén ismert orosz bohóc volt.
Szergej a szomorú megalázott bohóc archetípusát jelenítette meg:
Élete Apja (szintén Szergej Kurepov) a Moszkvai Nagycirkusz bohóca volt. Szergej Groznijban született, de a szülei társulata éppen akkor indult egy új helyszínre, így csak hat nap múlva, Makajevkában anyakönyvezték. Szülei a háború alatt a frontszínházban szerepeltek. Ekkor Szergejt leningrádi nagynénje nevelte. Leningrád ostroma előtt néhány nappal hagyták el a várost. 1964-ben végzett a moszkvai Artista Főiskolán. Ezután a Szovjetunió különböző cirkuszaiban és varietéiben szerepelt. Moszkvában megismerkedett egy ott tanuló magyar lánnyal. Kapcsolatuk révén került Magyarországra 1970-ben.
Műsora, a „Szervusz, Szergej!”, amelynek zenéjét Bergendy István, szövegét Romhányi József írta, nagy sikerrel ment a Magyar Televízióban, azonban emigrálása (1987) után már nem játszották.
A rendszerváltás után többször próbált ismét képernyőre kerülni, de különböző okokból erre nem kerülhetett sor.
Első feleségét tisztázatlan körülmények között meggyilkolták; a tettes azóta is ismeretlen. Ugyan már régen nem éltek együtt, de felmerült Szergej neve is a gyanúsítottak között, ám ő éppen Moszkvában tartózkodott a bűncselekmény idején. 1988-tól haláláig Kanadában élt második feleségével. Egy lánya és két unokája van.
Könyv Rigó Béla – Szergej Kurepov: És akkor Szergej…; Móra Ferenc Könyvkiadó, 1985. „És akkor Szergej elindult karácsonyfát venni a Nefelejcsszemű lánynak. Aztán megmérkőzött az Istállómesterrel, és megtalálta a Kisfiút. Ám kiderült, hogy a világ tele van istállómesterekkel, a nefelejcsszemű lányok leginkább önmagukat szeretik, a kisfiúk pedig felnőnek, mielőtt igazából megtalálhatnánk őket…” ~ fülszöveg
Filmek Idegenek (1985)
Díjak Magyar Cirkusz és Varieté: vállalati Nívódíj (1976) A Magyar Televízió Elnöksége: Nívódíjban részesíti a „Mákszem Matyi” című műsorban nyújtott alakításáért (1979) A Magyar Televízió Elnöksége: Nívódíjban részesíti az Orosz nyelvű vetélkedő c. műsor műsorvezetéséért (1981) A Magyar Televízió Elnöksége: Nívódíjban részesíti a „Szervusz, Szergej” c. sorozatban nyújtott alakításáért (1982)
Jegyzetek
Források
Szervusz, Szergej! Viszlát, Szergej!
További információk
Kategória:Bohócok Kategória:Szovjet személyek Kategória:Kanadaiak Kategória:1939-ben született személyek Kategória:2006-ban elhunyt személyek