Bakos István (Budapest, 1941. június 17. –) Ferenczy Noémi-díjas magyar festő, reklámfotós, tervezőgrafikus. Minden alkalmazott grafikai műfajban dolgozik, emblémákat, installációs kiállításokat stb. tervez, nemzetközi reklámügynökségeknek fotókat készít. 2012 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja.
Életútja 1960–1968 közt végezte el – megszakításokkal – a Magyar Képzőművészeti Főiskolát, ahol Konecsni György, előzőleg a Képzőművészeti Gimnáziumban Viski Balás László volt a mestere.
Bakos István nevéhez fűződik a legelső magyar beat-nagylemez borítója is, az International beat című albuma, 1964-ben.
Önálló formanyelvét zárt képi világú, festői, expresszív színházi és filmplakátjaiban valósítja meg. 1975-ben Finta József biztatására fordult a fotós kereskedelmi plakát műfajához. A Tanimpex, a Mino, – a Kálvin téren elhelyezett óriási Fabulon mozaikkép mellett látható, Mino cipőt reklámozó óriásposzter is Bakos István alkotása -, az Elektroimpex és a Hungarotex részére készített igényes reklámfotókat és grafikákat.
1989 után reklámügynökségek munkatársaként óriásplakátok és reklámfilmek készítésében is részt vett. Tagja Quintett és a Perspektíva-csoportnak, továbbá a Magyar Plakát Társaságnak és a Magyar Örökség-díj Bírálóbizottságának.A Magyar Örökség-díj Bírálóbizottsága
Munkáit haza- és nemzetközi tematikus csoportos kiállításokon méretteti meg. Alkotásait több közgyűjteményben is őrzik, köztük az Országos Széchényi Könyvtárban és a Magyar Nemzeti Galériában Budapesten, a Munkácsy Mihály Múzeumban, Békéscsabán.
Bakos István négy alkalommal nyerte el az év legjobb plakátja díjat, két ízben pedig a Kulturális Minisztérium nívódíját.
Nős, felesége Bakos Beatrix, született: Beatrix Wieromiej, textiltervező iparművész.
Tematikus csoportos kiállításai (válogatás) 1969 • Quintett, Derkovits Terem, Budapest 1970 • Reklám '70, Ernst Múzeum, Budapest 1972, 1974, 1976, 1980 • Nemzetközi Plakátbiennálé, Varsó 1976 • Plakátok a szünetben, Madách Színház, Budapest 1977 • Postheater, Haus am Lützowplatz, Berlin 1978 • Perspektíva, Városi Tanács Kiállítóterem, Pécs • 10dencies in Hungarian Poster Design, Concourse Gallery, London 1979 • Perspektíva, Szajna Galéria, Varsó • Vasas Galéria, Miskolc 1980 • I. Országos Alkalmazott/Tervező Grafikai Biennálé, Békéscsaba 1985 • Nemzetközi Plakátbiennálé, Lahti 1986 • 100 + 1 éves a magyar plakát. A magyar plakátművészet története 1885-1986, Műcsarnok, Budapest 1996 • Plakát Parnasszus II., Szt. Korona Galéria, Székesfehérvár 2009 • A plakát művészete, Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériája, Budapest 2010 • Párhuzamok III. – Fotóművészet – csoportos kiállítás,Kiállító művészek: Bakos István, Kameniczky Fehér Andrea, Diana Kingsley, Billy Name, Részegh Botond, Cindy Sherman és Tóth József. Lena & Roselli Galéria, Budapest 2011 • Hommage a Csók István – a Csók István életmű-kiállításhoz kapcsolódó plakátkiállítás a 12. Kortárs Művészeti Fesztivál keretében, Városház tér, Székesfehérvár 2012 • Vizuális környezetszennyezés, Józsefvárosi Galéria, Budapest
Kötetei Bakos István. Művek / Works; Alapfy Kft., Bp., 2015 Bakos István tervezőgrafikus; MMA, Bp., 2021 (Iparművészek, tervezőművészek)
Díjak, elismerések Az Év Legjobb Plakátja verseny nívódíja (1967, 1968, 1974, 1982) Az Év Legjobb Plakátja fődíja (1976, 1978) Nemzetközi Plakátbiennálé, Varsó különdíja (1980) Ferenczy Noémi-díj (1995) Konecsny életmű díj (2020)
Jegyzetek
Források
Ki kicsoda 2000: Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20 000 kortársunk életrajza, főszerk. Hermann Péter, I–II, Budapest, Greger-Biográf, 1999, ISSN 1215-7066 – Bakos István szócikkét lásd I. köt. 77. p. bakos-istvan-plakatok-a-nyolcvanas-evekbol, bakos-istvan-mi-vagyok-en-festo-grafikus-fotografikus-design-tervezo, /www.magyarplakat.hu , Bakos István életútja Rozsonits Tamás interjú, ,,A magyar reklámért,, kitüntetettek Bakos István Arcanum Marketing, 1983 (17. évfolyam, 1-6. szám),
Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Ferenczy Noémi-díjasok Kategória:1941-ben született személyek Kategória:Élő személyek