Váradi Károly (Pest, 1861. október 21. – Székesfehérvár, 1911. május 18.) piarista áldozópap és tankerületi főigazgató, a székesfehérvári püspöki szentszék ülnöke.

Élete

Szülővárosában a gimnázium VI. osztályát elvégezvén, 1877. augusztus 27-én a piarista rendbe lépett Vácon. 1878-80-ban Kecskeméten fejezte be tanulmányait. Két évig Nyitrán teológus, Budapesten egyetemi hallgató volt és a klasszika filológiából tanári oklevelet nyert. Tanított 1884-től 1899-ig Szegeden, majd Debrecenben házfőnök és gimnáziumi igazgató lett; 1904-től pedig a székesfehérvári tankerület főigazgatója volt. Elhunyt 1911. május 18-án éjjel fél 12 órakor, örök nyugalomra helyezték 1911. május 20-án szombaton délután a Szentháromságról elnevezett temetőben.

A Szent István Társulat tudományos és irodalmi osztályának, a szegedi Dugonics Társaság rendes, az Országos Pázmány Egyesületnek rendes, az Országos Középiskolai Tanáregyesületnek pedig választmányi tagja volt.

A fővárosi és vidéki lapokba költeményeket és cikkeket írt; a Budapesti Hirlapnak és az Ókori lexikonnak munkatársa volt. Cikkei a szegedi főgymnasium Értesítőjében (1895. A gyermek, annak erényei és hibái); a debreczeni főgymnasium Értesítőjében (1900. Középiskola és szülői ház, 1903., 1904. A debreczeni róm. kath. főgymnasium); a Csengeri- Pasteiner, Görög földön. Bpest, 1895. c. munkában. (Nike Apteros temploma és az Erechteion).

Munkái

Horváth Cyrill concretismusa. Bpest, 1885 (kül. ny. a M. Állam 31., 32. sz.) A gymnasium reformja és Frary Rezső munkája a latin nyelv kérdéséről. Szeged, 1886 A középiskola kérdése. Uo. 1889 A görög nyelv tanításáért folyt. vita. Uo. 1891 Szegedtől Rómáig. Uo. 1893 Róma városa, templomai és műkincsei. Temesvár, 1893 A colosseum. Szeged, 1893 Három hét görög földön. Uo. 1894 (különny. a szegedi főgymn. Értesítőjéből. Ism. Egyet. Philol. Közlöny XXV.) Raphael Sanzio. Uo. 1895

Források

Gyászjelentése

További információk

Catalogus Provinciae Hungariae Ordinis Scholarum Piarum 1666-1997. Léh István adatgyűjtését sajtó alá rend. és kieg. Koltai András. Bp., Magyar Piarista Tartományfőnökség, 1998. K. B.: Váradi Károly. In: A íciszterci Rend Róm. Kath. Főgimnáziumának Értesitője az 1910-11-ik iskolai évről. Pécs, 1911. Kath. Hirlapkiadó és Nyomda R. T. I-IV.

Kategória:Magyar piarista szerzetesek Kategória:1861-ben született személyek Kategória:1911-ben elhunyt személyek Kategória:Pestiek Kategória:Magyar klasszika-filológusok Kategória:Magyar pedagógusok