Raymond Lee Luzier "Ray" (Pittsburgh, Pennsylvania, 1970. június 14.–) amerikai dobos, 2009 áprilisa óta a Korn nevű nu metal együttes tagja.

Pályafutása Ray West Newtonban, Pennsylvaniában nőtt fel, ami egy Pittsburgh közelében lévő kis falu. Ötévesen kezdett dobolni, autodidakta módon. A középiskolában jazz zenekarokban játszott és fel is lépett velük. Miután 1988-ban leérettségizett, Los Angelesbe, Hollywoodba ment. Egy egyéves tanfolyam után dobtanár lett, 1992-2001 között, miközben magánórákat is adott, egy iskolában is tanított és közben ő maga is tanult dobolni. Még egy oktató DVD-je is megjelent.

David Lee Rothtal 1997 és 2005 között zenélt. A The Hideous Sun Demons-szal is játszott.

2006 januárjában csatlakozott az Army of Anyonehoz, ami egy rövidéletű zenekar volt.

David Silveria még 2006-ban kilépett a Kornból. Joey Jordison dobolt sokáig a koncerteken, ám 2007-ben Joey-nak a Slipknot új lemezével kellett foglalkoznia, a 2008-ban megjelent All Hope Is Gone-nal. Így a Kornnak új dobos után kellett néznie. Ray Seattleig repült egy meghallgatásra. Azt mondták neki, hogy tanuljon meg 5 Korn számot, mire ő 30-at megtanult! A meghallgatáson kiváló teljesítményt nyújtott, így ő lett az új dobos.

Első fellépése a Kornnal 2008 január 13-án volt, Dublinban, Írországban és 2008-ban végig ő dobolt. Vele vették fel a kilencedik studióalbumukat, a Korn III: Remember Who You Aret, miután Jonathan Davis kijelentette, hogy Ray most már is hivatalosan a banda tagja.

Diszkográfia

2011: The Path of Totality, Korn 2010: Korn III: Remember Who You Are, Korn 2010: Change Ur World – Kat-Tun with Ray on drums 2009: A Song for Chi, Various artists 2008: Billy Sheehan "Holy Cow" 2008: Repo! The Genetic Opera Official Soundtrack 2008: Nightmare Revisited, (track 10 "Kidnap the Sandy Claws" (Korn) – 3:37) 2008: Goaded "To Die is Gain" 2006: Billy Sheehan "Cosmic Troubadour" 2006: Army Of Anyone, Army of Anyone 2005: Goaded "Goaded" 2003: Diamond Dave, David Lee Roth 2003: "Hideous Sun Demons" 2002: "Honky MoFo" (featuring Ricky Wolking) 2002: Tracy G "Deviating From the Setlist" 2001: Tracy G "Katt Gutt" 2001: Zac Maloy Band 2001: Jason Becker Tribute CD 2001: Freak Power Ticket "Rock Hard Compilation" 2000: Driven 4 Song Promo Cd With Tracy G 1999: Tracy G's "Driven" 1998: David Lee Roth "DLR Band" 1998: David Lee Roth "Slam Dunk" single 1998: Medicine Wheel "Small Talk" 1998: Mike Hartman "Black Glue" 1998: Freak Power Ticket 1997: Medicine Wheel "Immoral Fabric" 1996: Jeffology (Tribute to Jeff Beck) with Jake E. Lee 1995: Darren Housholder "Symphonic Aggression" 1994: Hard Rock Magazine Compilation CD. Band: Medicine Wheel 1994: Howling Iguanas 1994: Metal Edge Compilation "Best of L.A." 1994: Medicine Wheel "First Things First" 1993: T.J. Martell Foundation Benefit CD. Band: Ivory Tower 1993: Darren Housholder "Generator Man" 1993: Toby Knapp "Guitar Distortion" 1993: Tony Fredianelli "Breakneck Speed" 1993: Shrapnel Guitar Greats Compilation 1993: Concrete Foundations Forum Compilation 1992: Darren Housholder 1990: 9.0 "Too Far Gone"

Források http://www.rayluzier.com/ https://web.archive.org/web/20110623171006/http://www.korn.com/

Kategória:Amerikai metaldobosok Kategória:1970-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Pittsburghiek