Gerencsér Tamás (Budapest, 1984. július 19. –) magyar műsorvezető, producer és filmrendező.

Életpályája

A színészi ambíciók már kiskorában megvoltak benne, ekkor még a Napsugár Színpadon szerepelt. 17 éves korában szerepelt először a Budapest Európa Televízióban, később szakot végzett Anettka médiaiskolájában. 22 évesen rendezte első filmjét, a Holnap történt – A nagy bulvárfilm-et. A film népszerűsítése céljából az alkotók külön fizettek azért, hogy az Uránia Nemzeti Filmszínházban vörösszőnyeges bemutatót kapjon. Azonban a várakozásokkal ellentétben a film gyakorlatilag katasztrofális csődöt mondott és adósságba verte az alkotókat, így a film főszereplőjét, Fehér Anettkát is, minthogy a filmet magánfelajánlásokból, több mint 50 millió forintos összegből finanszírozták. Azonban a mozik megtagadták a film levetítését (a szakmai vélemények ugyanis gyakorlatilag egyöntetűen nézhetetlenek ítélték) és nem folyt be semmiféle bevétel.

Gerencsér nyíltan vállalja, hogy meleg.http://pride.hu/masok/cikk2.php?sid=1456

2015 óta párja, Neuzer Imre énekes - műsorvezető.

2020. nyarától az újjáalakuló Index videóriportere, majd 2021-től gyártásvezetője.

Munkái Holnap történt – A nagy bulvárfilm (2009) rendező, színész Édes Otthon (vígjátéksorozat, 2012) rendező, producer

Televíziós műsorok

Gáz (Budapest TV, 2002) műsorvezető Nyerő (Budapest TV, 2003) műsorvezető Anettka Space Project (Budapest TV, 2003) rendező Anettka és Tomi Főz (Budapest TV, 2006) műsorvezető Ruszkij jizik (Budapest TV, 2006) szereplő Csengőfrász (Budapest TV, 2006) műsorvezető Hangár Party (FIX TV, 2008) műsorvezető, rendező Házibuli Attilával (2006, 2009-2013) rendező Hungarian PopTOP (Muzsika TV, 2013-) rendező Retro Disco (Muzsika TV, 2013-) producer Fűre lépni Ihos! (Muzsika TV, 2014-) producer Együtt a biztonságért (ATV, 2011-2016) rendező Nagy Fröccs (RTL Klub, 2014-2015; Muzsika TV 2015-) rendező SzÉpítők (TV2, 2016-2021) vágó TechGuru (TV2, 2017-2020) operatőr, vágó

Források

Velvet.hu

Mommo.hu

További információk Hivatalos YouTube-csatorna Velvet.hu

Jegyzetek

Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:LMBT filmrendezők Kategória:Magyar LMBT személyek Kategória:1984-ben született személyek Kategória:Élő személyek