A sápadt holdfényben a Star Trek: Deep Space Nine amerikai televíziós sci-fi sorozat 143. része. Egyben a sorozat egyik legsötétebb hangulatú, mégis a rajongók számára egyik legnépszerűbb epizódja, amely a különböző „top 10”-es listák állandó szereplője. Az egyik olyan rész, ami igazán távol esik a Gene Roddenberry által megálmodott Star Trek örökségétől. A forgatókönyvírók célja annak a politikai dilemmának ábrázolása, amikor a „jó” cél érdekében valami rosszat kell elkövetni. Ennek a témának a boncolgatását helyezték a Föderáció és a Domínium között fennálló háború közegébe.
A dilemma A forgatókönyv alapötletének ihletője annak a gyakorlatnak az ideológiai és erkölcsi boncolgatása, ahogy az USA a külpolitikai manőverek során sokszor etikailag megkérdőjelezhető tevékenységet végez.
A Föderáció egyre rosszabbul áll a Domínium elleni háborúban, Sisko kétségbeesve keres valami megoldást, amivel megállíthatnák a Domínium előrenyomulását. Csak egyetlen olyan jelentősebb hatalom maradt még az Alfa Kvadránsban, amely nem vesz részt a harcokban: a Domíniummal – opportunista célokból – idejekorán megnemtámadási egyezményt kötött Romulán Csillagbirodalom. Így a birodalom lett a mérleg nyelve, amely eldöntheti a háborút. Sisko belátja, hogy milliók fognak még meghalni, ha a romulánok nem lépnek be a háborúba a Föderáció oldalán. Sisko meggyőződése, hogy a Domínium a romulánok ellen fog törni, és elhatározza, bizonyítékot keres ennek alátámasztására. Mivel a feltételezett bizonyítékok a Kardasszia Egyen találhatóak, így az állomáson száműzetésben élő rossz hírű exkémhez, a kardassziai Garakhoz fordul tanácsért és segítségért. Azonban az események váratlan fordulatot vesznek, és az irányítás kezd kicsúszni a kapitány kezéből.
Garak egy felvételt prezentál Siskónak, amelyen a Domínium és a Kardasszia diplomatái a romulánok megtámadásáról tárgyalnak. Vreenak, a romulán követ Sisko kérésére megnézi a felvételt, azonban felismeri, hogy hamisítvány, és – nagyot hibázva – felháborodását kimutatva indul vissza hazájába a hírrel: a Föderáció bele akarta ugratni a romulánokat a kvadránsközi háborúba. azonban Garak bombát helyezett a hajójára, amely felrobban, majd úgy állítja be, mintha a Domínium kétségbeesett akciója lett volna abból a célból, hogy a romulánok megtámadásáról értesült követet megakadályozzák abban, hogy közölje a hírt feletteseivel. A romulán biztonsági szolgálat megtalálja a felvételt a roncsok között, és – mivel a robbanás során megrongálódott – rossz minőségét nem a hamisításnak, hanem a robbanásnak tulajdonítják (pontosan úgy, ahogy a kardassziai exkém számította). Nemsokára a Romulán Csillagbirodalom drámai bejelentést tesz: csatlakozva a Föderációhoz és a Klingon Birodalomhoz, belép a háborúba a Domínium ellen.
Sisko kezdetben nagyon dühös Garakra, mire az így érvel: nem nagy ár egy romulán követ, egy kisstílű gyilkos élete és egy föderációs tiszt becsülete több millió alfa-kvadránsbeli élet megmentéséért. A kapitány az epizód végén, vonakodva bár, de elismeri önmagának, hogy Garak pontosan azt tette, amit tennie kellett.
Szereposztás Főszereplők Avery Brooks... Benjamin Sisko kapitány René Auberjonois... Odo felügyelő Michael Dorn... Worf parancsnok-helyettes Terry Farrell... Jadzia Dax parancsnok-helyettes Armin Shimerman... Quark Alexander Siddig... doktor Julian Bashir Nana Visitor... Kira Nerys őrnagy
Vendégszereplők Andrew Robinson... Elim Garak Jeffrey Combs... Weyoun Casey Biggs... Damar Howard Shangraw... Grathon Tolar Stephen McHattie... Vreenak
Érdekességek Az epizód címe eredetileg a „Hazafi” (Patriot) lett volna. „A sápadt holdfényben” elnevezés ötlete a Tim Burton-féle Batman-feldolgozásból származik, ahol Joker kérdezi áldozataitól: „Táncoltál már az ördöggel a sápadt holdfénynél?” (Have you ever danced with the devil in the pale moonlight?)
Fogadtatás Miután a sorozat véget ért 1999-ben a Sci-Fi Entertainment végzett egy felmérést és ez a rész választották a rajongók a legjobbnak. A TV Guide szerint a szezon legdrámaibb része. Az epizód a rajongói toplisták állandó része lett. A rész népszerűségének egyik oka, hogy mondanivalója az elmúlt évek alatt is aktuális maradt.
Források startrek.com Terry J. Erdmann és Paula M. Block: Star Trek: Deep Space Nine Companion, p. 556-557, Pocket Books
Kategória:Star Trek