A salgótarjáni 11B jelzésű autóbusz a Helyi Autóbusz-állomás és Salgóbánya között közlekedik. A viszonylatot a Volánbusz üzemelteti.
Története
A járat 1957.február 1-én indult. Kezdetben a helyközi járatok közé tartozott a vonal, amin helyközi autóbuszok közlekedtek, még az 1980-as években is, függetlenül, hogy Salgóbányát 1955-ben csatolták Salgótarjánhoz, illetve hogy szintén ugyanebben az évtizedben lett "számozott" vonal. A járat sokáig nem a helyi járati, hanem a helyközi autóbusz-állomásról indult salgóbányai végállomására, a somoskői, és somoskőújfalui vonalakhoz hasonlóan. A vonalon a régi helyközi autóbuszok leváltása után megjelentek az Ikarus gyár 266-ai amik a vonal részben helyközi, részben helyi járati mivolta miatt a salgótarjáni helyi járati buszok akkori színezését (paradicsompiros-vaj) viselték.
Hivatalosan 1986.április 1-től tartozik a helyi járati vonalak közé, ekkortól lehetett helyi járati díjszabással igénybe venni az autóbuszokat (ez az akkor 4 forintos menetjegy kétszeresével és összvonalas bérlettel volt lehetséges).Nógrád XLII évfolyam 75. szám (1986.03.29) Ám az autóbuszok sokáig (kb az 1990-es évek elejéig) még a helyközi autóbusz-állomásról indultak.
Útvonala
Salgóbánya felé: Helyi autóbusz-állomás felé:Helyi autóbusz-állomás – Rákóczi út – Füleki út – Somosi út – Ifjúság út (– Bagókői út – Somoskői út – Bagókői út – Ifjúság út) – Medvesi út – Vár út – SalgóbányaSalgóbánya – Vár út – Medvesi út (– Bagókői út – Somoskői út – Bagókői út – Ifjúság út) – Ifjúság út – Somosi út – Füleki út – Rákóczi út – Helyi autóbusz-állomás
Megállóhelyei
|-bgcolor=DFDFDF |colspan=5|A Beszterce-lakótelepi iskolához csak az iskolai előadások napján közlekedő, Salgóbányáról 7:00-kor induló járat tér be |- bgcolor=DFDFDF
|-bgcolor=DFDFDF |colspan=5|Somoskőújfalu országhatárhoz a Helyi autóbusz-állomás felé hétköznap csak az i7:00, 10:00, 15:05, Salgóbánya felé a 10:20, 13:25, i16:00, hétvégén Salgóbánya felé csak a 10:20-as járat tér be. |- bgcolor=DFDFDF
|- bgcolor=DFDFDF
|- bgcolor=DFDFDF
|-bgcolor=DFDFDF |colspan=5|Somoskőbe csak bizonyos járatok térnek be. Részletekért lásd: menetrend |- bgcolor=DFDFDF
|- bgcolor=DFDFDF
|- bgcolor=DFDFDF
Közlekedés thumb|300px|Egy Somoskőűjfalu,országhatárhoz és Somoskőbe betérő 11B a Fő téri buszmegállóban. A képen jól látszik, hogy a járat munkanapi csúcsidőben, a sűrűbb indításszám ellenére is mennyire zsúfolt A 11B-nek több útvonalváltozata létezik. A legtöbb járat a Helyi autóbusz-állomás – Somoskő – Salgóbánya útvonalon közlekedik, a hétköznapi 19 indulásból 13 (tanszünetben 11) érinti Salgóbánya felé Somoskő, hétvégén a 15-ből pedig 11 járat tér be, míg a Helyi autóbusz-állomás felé hétköznap a 16-ból csak 2 (tanszünetben 1), hétvégén pedig a 15-ből 3 járat tér be Somoskőbe.
Somoskőújfalu országhatárhoz, hétköznap Salgóbánya felé 3 (tanszünetbe 2), hétvégén 1, a Helyi autóbusz-állomás felé hétköznap 2 járat tér be. Általában az országhatárhoz betérő járatok a Salgóbánya felé Somoskőbe is betérő járatok. Ezen járatokról részletesebben a menetrendben lehet tájékozódni.
Iskolaidőben Salgóbányáról 7:00-kor induló járat Somoskő, és Somoskőújfalu országhatár mellett betér a Beszterce-lakótelepi általános iskolához is.
A 11B busz az egyik legforgalmasabb, és legtöbb indulással bíró buszjáratnak számít Salgótarjánban a 63-63S járatpáros mellett. A járatokon lévő zsúfoltságot nem csak a szóló buszokon lévő kevesebb férőhely növeli, hanem hogy bizonyos időszakokban ez az egyetlen járat amely összekapcsolja a városközpontot, és a fontosabb közintézményeket Somoskőújfaluval, Somoskővel és Salgóbányával, illetve, hogy a Beszterce-lakótelepre közlekedők is elég gyakran igénybe veszik. A járatok elég nagy része - főleg csúcsidőben - teljes kihasználtsággal közlekedik a frekventáltabb szakaszain. Az elmúlt években születtek próbálkozások, a járat sűrítése illetve a városközpont–Beszterce-lakótelep–Somoskőújfalu szakaszon új párhuzamos járat indítása, a csúcsidei zsúfoltság csökkentésére (pl. a 113-as busz), azonban az elmúlt években lezajlott járatritkítások miatt elég sok ilyen járat szűnt meg.
Turisztikai jelentősége
Salgótarján északi városrészei turisztikai jelentőséggel bírnak, ezért a vonal turistaforgalma is említésre méltó. A járat somoskői megállóiból könnyen elérhetjük a szlovákiai oldalon fekvő Somoskői várat, a vár alatt található bazaltorgonát és kőtengert, valamint a vár előtt, a még magyar oldalon lévő Petőfi-kunyhót, illetve a vadasparkot is. A Somoskő, községháza és az eresztvényi megálló között, nagyjából légvonalban húzódó Petőfi-sétányon is végigjárhatnak a túrázni vágyók. Az eresztvényi megálló közvetlen közelében található a Novohrad-Nógrád Geopark látogatóközpontja. A buszjárat salgóbányai végállomásáról, egy kisebb túra után elérhető a Salgói vár illetve a Boszorkánykő. Szintén a végállomástól pár perces sétára található a Geocsodák háza, de a salgóbányai buszvégállomásról induló túrautak bármelyikén végigmehetnek a természet szerelmesei, amelyeken akár még a Medvesre is el lehet jutni.
Jegyzetek
Források
Nógrádi Népújság II. évfolyam 10. szám A Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ weboldala Salgótarján helyi menetrendje
Külső hivatkozások
Valós idejű utastájékoztatás
11B